Az immár ötödik éve dúló nagy világégés a zsidókérdés történetében is új korszakot fog megnyitni. A világ népeinek harca a közéjük nyomuló zsidóság ellen többezeréves múltra tekint vissza. Mióta a zsidók felbukkantak a történelem homályából, azóta tart ez a végzetes viaskodás. A faji alkat, a fajtaösszetétel mélyén gyökerező örök ellentét állította szembe egymással a zsidókat és a többi népeket. De bármily nagy veszélyt is jelent a zsidóság a többi népekre, mindaddig, amíg a káros és veszélyes hatások ellen ösztönösen vagy tudatosan védekeztek, nem kellett súlyosabb következményektől tartani. A gettóba bezárkózott zsidóság bármennyire káros gazdasági és társadalmi tevékenységet fejtett ki, mégiscsak elkülönített életet élt, és állandóan ellenőrzés alatt állott.
Az igazi veszedelem akkor jelentkezett, amikor mintegy száz-százötven évvel ezelőtt a liberalizmus máról-holnapra kinyitotta a liberalizmus kapuit és a zsidókat teljesen egyenrangúvá tette az őket befogadó népekkel. A zsidók megsemmisítették a társadalmi élet erkölcsi törvényeit és alapelveit, kíméletlenül kisajátították és birtokba vették a gazdasági élet összes vezető intézményeit és irányító pozícióit, és a hasznot és a profitot tették meg az új gazdasági rend egyetlen céljává. Ennek jegyében ment végre az egyik oldalon a dolgozók millióinak vergődése és nyomorúsága. Ugyancsak a zsidók voltak azok, akik az elégedetlen tömegek felhasználásával az egész országot lángba borítani akaró társadalmi forradalom megszervezésére vállalkoztak. A plutokrata és bolsevista zsidók, bár két különböző irányból, de egy közös cél, a zsidó világuralom elérésére törekedtek.
A zsidóság ellen folytatott évszázados harcunkban az elmúlt hetekben nálunk is döntő fordulat állt be. A zsidókérdés megoldását célzó rendelkezések szelleme és tartalma nem hagy kétséget aziránt, hogy ezúttal nemcsak látszólagos intézkedésekről van szó, hanem olyan rendelkezésekről, amelyek ha végleg nem is oldják meg a zsidókérdést, , mélyrehatóan megváltoztatják a zsidóság eddig fennállott társadalmi, gazdasági helyzetét. Véget vetnek a magyarság rovására mutatkozó kirívó aránytalanságoknak, és a zsidóság előnyös, sok tekintetben szinte kiváltságos helyzetének. Az eddig megjelent és az ezután sorra kerülő rendelkezések nyilván a zsidókérdés végleges megoldását készítik elő ugyan, de súlyos hiba volna, ha hamis illúziókba ringatnánk magunkat.
Egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk, hogy sem a zsidóság elleni világharcnak, sem a külön harcnak nincsen még vége. Ellenkezőleg, ez a küzdelem végső elszántsággal folyik tovább. A zsidóság nem az az ellenfél, amelyiket egykönnyen térdre lehet kényszeríteni és meg lehet törni. A zsidóság szívós és makacs ellenfél, gyorsan alkalmazkodik a változott helyzethez, jól ismeri a társadalmi létharc különféle formáit és módozatait. Vele szemben csak következetesen a cél felé törő harcmodor vezethet eredményre. A törvények és rendszabályok a zsidó veszedelem leküzdésére magukban véve még nem elégségesek. a társadalomnak is cselekvő módon kell kivennie részét ebből a küzdelemből. Az egész magyar közvéleménynek ismernie kell a zsidóság elleni önvédelmi harcnak igazi okát, értelmét és célját. Ismernie kell a zsidóság, mint kultúra, az erkölcs, a hit, az építés örök ellenségét. Ismernie kell a zsidóság természetét, a zsidó szellemiséget, a zsidóság életformáját. Tudnia kell, hogy a bomlasztás és az élősdiség, a zsidó magatartás, a zsidó karakter e két legjellegzetesebb megnyilvánulása állandó veszélyt és fenyegetettséget jelent minden egészséges társadalomra. A zsidó bomlasztás mindenütt a belső társadalmi összhang és egyensúly széteséséhez vezet. Párt – és osztályellentétek tagolják szét a társadalmat. Felszabadulnak a káosz és a zűrzavar lappangó erői. A gazdasági és szellemi életben a súlyos válság tünetei jelentkeznek. A nyomor és nélkülözés az egyik oldalon, a másikon az esztelen fényűzés és kihívó jólét állanak szemben egymással. A kultúra különböző területein bizarr, értelmetlen, torz törekvések jelentkeznek. Mindezek mögött a zsidóság bomlasztó szándéka és akarata fedezhető fel. A zsidó élősdiség viszont a társadalom életerejének és életképességének megsemmisüléséhez vezethet. A mi szemhatárunk sem áll meg a zsidókérdésnél. Mi is nagyon jól tudjuk, hogy nemzeti letünkben sok-sok nem kevésbé fontos kérdés vár sürgős és gyökeres megoldásra. De ugyanakkor szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy új, országépítő munkát mindaddig nem végezhetünk, amjg a zsidókérdést teljesen ki nem küszöböljük nemzeti életünkből. Ezért állítottuk a Harcot kifejezetten a zsidóveszély elleni küzdelem szolgálatába. A feladat és a kötelesség világosan áll előttünk. Megállás és megalkuvás nélküli harc mindaddig, amíg a magyarság végleg le nem győzte belső ellenségét, a zsidóságot. A tudás, a felvilágosítás és meggyőzés tiszta és becsületes fegyvereivel akarunk harcolni mindig a legelső vonalban. Előttünk állanak a példák, az Istócziak, a Simonyiak és Verhovayak nagyszerű, áldozatos és magasztos példái. Az ő útjukon akarunk haladni. Azt a harcot akarjuk tovább folytatni és győzelmes befejezéshez juttatni, amelyet kegyetlen és keserű körülmények között ők indítottak el. emlékük előtt fogadalmat teszünk, hogy addig ki nem adjuk kezünkből a fegyvert, amíg nem értük el a végső győzelmet.
Harcot hirdetünk de nemcsak a zsidóság ellen, hanem a közöny, a fásultság, a tunyaság, a szalmaláng és a megalkuvás ellen is. Harcot hirdetünk az önzés, a haszonlesés, az álszent, szemforgató humanizmus megrögzöttjei ellen.


Bosnyák Zoltán

(Harc, 1944.május 20.)