ÚJ BIBLIÁT!
Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Hamis próféták írtak bibliát
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki,
S szólította az embernek fiát.

Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák.

Az új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak,
A katonák s a sápadt férfiak…
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát…
S ott, szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat mind az — édesanyák!

És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe még se siratta fiát,
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kis-gyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott testéből a kislány,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kicsi Jeanne d’Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Pilátus-Nyugat hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe
Szabadság Ura! … mert csak érted élt.

Szabadságot! — így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül vérzett el
Magyarország, – a népek Krisztusa.

Ám föld alól és temető árkából
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük a dúlt égre dörömböl:
Áruló Nyugat – százszor jaj neked!

Kialszik fényed szabadság Judása,
Összedőlsz gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád.
1956. november 5.