1997. március 16-án, a feketevasárnapi szentmisén Magyarországon elhangzott prédikációja

Kedves Hívek!
Húsvét közvetlen előkészületi ideje két hétig tart és ez a két hét a mai vasárnappal kezdődik. Ennek a vasárnapnak a neve az introitusról Judica-vasárnap vagy más néven Passio-vasárnap. De ide tartozik már e vasárnap vigila-ünnepe is, a Sitientes (Szomjúhozók)-szombat. Az egész elkövetkezendő hetet a szenvedés (passio) hetének nevezzük, mert a Szentkereszt megdicsőítése és krisztus haláláldozatának gondolata áll a liturgia előterében. A szentmisében és minden más liturgikus cselekményben elnémul a dicsőítés, a „Gloria Patri”, az oltárokon és a templomban lévő kereszteken magát a testet lila színű lepellel takarják le. Mindezeknek a jeleknek speciális jelentésük van. Ezek segítenek bennünket lépésről lépésre eljutni nagypéntekhez és húsvéthoz, azaz Jézus halálához és dicsőséges feltámadásához.
A zsolozsmában ugyan gyönyörűséges himnuszokat énekelünk a keresztről, de az oltáron eltakarjuk azon nagy titok iránti hódolat jeléül, amely rajta nagypénteken végbe fog menni. A kereszt a győzelem jele. A kereszténység korai időszakában, mintegy a középkor feléig, a keresztet corpus, azaz Krisztus teste nélkül ábrázolták. Gyönyörű kereszteket készítettek, nemes anyagból, drágakövekkel ékesítve, hiszen a kereszt a győzelmet jelképezte. Ugyanezen okból takarjuk le mi is Krisztus testét keresztjeinken.
     A kereszt letakarását a gyász jeléül értelmezni ellentmond a liturgiának, amely éppen ezeken a napokon a zsolozsmában és a szentmisében hangosan dicsőíti a keresztet. A győzelem éppen a győzelmi jel eltakarása által válik világossá. A húsvét után leleplezett kereszt így lesz a győzelem nyilvánvaló jele, ugyanúgy, ahogy a görög oltárokon levő feltámadott Krisztus is Megváltónk győzelmét jelképezi. A húsvét után leleplezett keresztet a római liturgiában úgy kell értelmeznünk, ahogy a görög liturgiában az ikonokat, melyek mindig a feltámadott Krisztust ábrázolják.
Az elkövetkezendő két hét miséinek liturgiája azt mutatja meg, hogyan közeledett Krisztus egyre jobban ahhoz az órához, melyre egész földi életében vágyott. Már a Jordánban való megkeresztelkedése után azt mondta, mennyire vágyik a vérkeresztségre. A Szentírásból látjuk, hogy minél közelebb kerül Jézus földi életének csúcspontjához, annál nyugodtabb, annál csendesebb lesz. Figyeljük csak meg a zsidókkal szembeni szuverén viselkedését, ahogy ezt a mai Evangéliumban hallottuk. Jézus Krisztus teljesen ura önmagának és nyugodtan vallja meg a feldühödött zsidók előtt, hogy ő Isten Fia. De, ahogy az órák telnek, és egyre közelebb jön kereszthalálának ideje, annál szófukarabb lesz. Ha megfigyeljük viselkedését Pilátus és Heródes előtt a passió végén, akkor látjuk, hogy Pilátus előtt nagyon keveset beszél és Heródes előtt már egyáltalán semmit. Ahogy közeledik szenvedésének, halálának ideje, úgy tartja egyre kevésbé szükségesnek, hogy igazolja magát a zsidók és a többiek előtt. Ezért nem tartja azt se szükségesnek, hogy Heródesnek válaszoljon.
     Még a kereszten sem nyitja ki a száját, hogy a körülötte álló és őt csúfoló zsidóknak válaszoljon, hogy védje magát, mikor a zsidók kigúnyolják. De hogy ez a hallgatás a hatalom hallgatása, azt az a kiáltása bizonyítja, amely halála pillanatában tör ki belőle.
     Tudjuk, hogy orvosilag, biológiailag lehetetlen, hogy kereszthalálnál a megfeszített kiáltson, mert a kereszthalál fulladásos halál, ami lehetetlenné teszi, hogy a haldoklónak a kiáltáshoz elegendő levegője legyen. De Jézus Krisztus mégis kiált és ez a kiáltás tudatos kiáltás, jele fölényes hatalmának, annak kifejezése, hogy a szenvedést, a halált tudatosan, saját akaratából vállalta magára.
És ez számunkra egy természetfeletti, életbe vágóan fontos igazság, hiszen – úgyszólván – a kereszten függünk mi is mindannyian. a két lator képében Jézus két oldalán függünk a kereszten. Mindannyian ott függünk a kereszten, a jók is, a rosszak is. Mi mindannyian ott függünk a kereszten és Jézus Krisztussal együtt szenvedünk. A döntő különbség azonban az, hogy Jézus Krisztus mennyei dicsőségéből szállott alá, hogy érettünk elszenvedje a kereszthalált, míg mi kezdettől fogva bűnben élünk az áteredő bűn következtében. A bűn vermében vagyunk, ahonnan nem tudunk a magunk erejéből kimászni. Jézus Krisztus, aki leszállt hozzánk, csak ő tud bennünket innen kimenteni.
Ez olyan egyszerű; nem is mondok ezzel semmi újat maguknak. És mégis, mikor a kereszten függünk, akkor elfelejtkezünk erről az alapvető igazságról. Abban a pillanatban vagy azokban a pillanatokban, melyekben mi magunk függünk a kereszten, elfelejtkezünk erről a tényről. Elfelejtjük, hogy mi magunk semmik vagyunk, hogy magunktól semmire nem vagyunk képesek. Elfelejtjük, hogy egyedül a saját áldozatunknak semmilyen értéke nincsen. De az a pillanat, amikor végre belátjuk, hogy egyedül nem vagyunk képesek semmire, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk bajunkban, bármilyen természetűek legyenek is azok, betegségek vagy más gondok, az a pillanat, amelyben lelkiállapotunkat végre feláldozzuk Istennek, az az a pillanat, az a gabonaszem, ami a földbe hull, hogy ott elhaljon és ezzel százszoros termést hozzon.
Ez az igazi misztika, ez a lélek sötét éjszakája, amiről Keresztes Szent János beszél. A lelkek sötét éjszakáját a lelkek mindennapi nyomorúságában, bajaiban kell keresni. Ne keressük a misztikát máshol. Minden más, a látomások, az álmok, jövendölések, ezek mind csak kísérőjelenségei a misztikának, ezek mind csak másodrendű dolgok. Részesedés Jézus Krisztus keresztjében, ez az igazi misztika.
Egy nagy francia teológus, Pater Garrigou-Lagrange síkra szállt azért, hogy a világban eloszlassa azt a tévhitet, miszerint a misztika olyan állapot, amely csak néhány kiválasztott lélek számára van fenntartva. Valójában mi mindannyian meg vagyunk híva a misztikára, erre a legmagasabb rendű szemlélődésre, hiszen mi mindannyian meg fogunk halni és fel fogunk támadni. Olyan jelenségek, mint Isten Anyjának jelenései, gondolatok olvasása, csodák véghezvitele, ezek mind csak kísérőjelenségei a misztikának, de nem ezek a misztika lényeges elemei; a misztikát nem ezek határozzák meg.
Ezt megértve és megélve ünnepeljük együtt húsvét ünnepét. Mikor legközelebb Magyarországra jövök, már túl leszünk a húsvéti ünnepeken, ezért már most kívánok mindannyiuknak kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket a nehéz körülmények ellenére is, amelyben Önök ünnepelni fognak. Kívánom Önöknek, hogy a felkelő tavaszi nap, amely a feltámadt Krisztus jelképe, vidítsa fel lelküket. Örüljenek és ujjongjanak együtt a Boldogságos Szűz Máriával, akinek Jézus Krisztus feltámadása után legelőször jelent meg. Ez ugyan nem áll a Szentírásban, de a hagyomány így őrizte meg. Feltámadt Üdvözítőnk elsőként a mindenkor szeplőtelen Szűz Máriához ment, aki bár majdnem meghalt a fájdalomtól, mégis megőrizte hitét Jézus feltámadásában. A Boldogságos Szűz csak lassacskán olvadt fel a fájdalom jégpáncéljából, hogy egészen harmonikusan töltse el lelkét az ujjongó öröm.

Ha mi csak egy keveset megérzünk ebből a húsvéti örömből, ha megérezzük, hogy Jézus keresztje és feltámadása lelkünk minden nyomorúsága, baja fölött is diadalmaskodik, akkor ennek a szentmisének, az Önök idejövetelének már megvolt az értelme. Készüljenek szent húsvét, megváltásunk ünnepére, Krisztus diadalára minden gonosz fölött, alapos lelkiismeretvizsgálattal és egy jó gyónással. Teljes szívemből kívánom Önöknek a húsvéti kegyelmet.      Őrizzenek meg bennünket imáikban, foglaljanak be bennünket továbbra is imáikba, mert az Önök imája valóban szükséges ahhoz, hogy ez az apostolkodás itt Magyarországon gyümölcsöt teremjen, hogy ne csüggedjünk el a nehézségek ellenére sem.      Az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen.

http://www.katolikus-honlap.hu/060401/florian.htm