Az megromlott és számtalan nyomorúságok-alá vettetett emberi gyarlóságnak egyéb nyavalyái-között, két közönséges fogyatkozása vagyon: egyik: az elmének késedelmes tompasága; nem-csak az isteni és mennyei dolgokban, de a maga hasznára és szükségére nézendőkben-is. Ebből következik, hogy sokan úgy járnak, mint a Laodicaae-béli püspök, ki azt ítilte, hogy jól vagyon dolga; dicsekedett, hogy semmi nélkül nem szűkös: maga, Isten itíleti-szerént, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen volt. Második fogyatkozás: az elégtelenség vagy erőtlenség; mely mi-bennünk oly nagy, hogy, bár tudnók-is, mi hasznos és mi-nélkül szűkölködünk, annak megszerzésére tehetségünk nem érkezik. Azért mongya Szent Pál: Velle adjacet mini: perficere autem bonum, non invenio; hogy láttya és kivánnya a jót: de nem talál erőt magában, mellyel azt elérhesse. 
A mi édes orvosunk, ki Meny-országból a végre jöve, ut mederetur contritis corde; hogy romlott természetünket orvosolná és gyógyítaná, azzal vígasztal bennünket a mái Evangéliomban; hogy annak a két rendbéli nyavalyának orvosságát találta. Elsőben azért; fogadással köti magát, hogy tudatlanságunkat világos tanításával elvészi. Mert, ha annak-előtte homályos példákban szólott, Jam non in proverbiis loquar; ez-után immár elhadgya az árnyékozó hasonlatosságokat és setét példákat; elszaggattya az Isten titkait fedező superlátot: és palam, nyilvány taníttya a mennyei titkokat: úgy, hogy, Replebitur terra scientia Domini, sicut aquae maris operientes; az isteni tudománnak bévsége, mint egy feneketlen tenger ellepi és bétölti az egész földet. Másodszor; erőtlenségünknek orvoslására, az imádságot rendeli. És nem-csak ínt és parancsol, hanem úgy tetczik, ugyan utánnunk jár és kér, hogy, ha miben megfogyatkozunk; ha mi-nélkül szűkölködünk, kérjük az Atyátúl és helye lészen kérésünknek. Mert a Felséges Isten nem ollyan, mint Assverus, kinek csak udvarába sem bocsátották, a kik szűrben és rongyos köntösben vóltak; hanem mindeneket, minden üdőben eleibe bocsát; és audiénciát adván, a mire szükségünk vagyon, azt nem nagy költséggel, vagy fáratsággal, hanem kéréssel és könyörgéssel megnyerhettyük ő-tőlle; mivel ugyan assecurál és bizonyossá tészen Christus, hogy valamit ő nevében kérünk az Atyátúl, megadgya nékünk: Ut gaudium nostrum sit plenum; hogy minden jókkal tellyesedvén, teli örömünk és fogyatkozás-nélkül-való elégségünk légyen. 
Mivel azért Christus a mái Evangeliomban parancsolattyával-is, de fő-képpen ígért jóknak reménségével izgat az imádkozásra: az Anyaszentegyház-is, a következendő három könyörgő napokon, közönséges imádságival templomokat és úczákat szentel. Én-is, a jelen-való órában, csak az imádságrúl szóllok. És, mint-hogy kedvünk s kivánságunk akármire-is, akkor gerjedez, mikor annak méltóságos hasznait jól megértyük: hogy az imádságnak felséges-vóltát értvén, azt nagyra böcsüllyük; abban örömest, gyakran és szorgalmatoson foglallyuk magunkat; elsőben megmagyarázom: mely böcsülletes, hasznos és szükséges az imádkozás. Másodszor: módgyát és formáját mutatom, mint kel rendelnünk imádságainkat, ha azt akarjuk, hogy meghallgattassunk. Nagy és életünk minden napjaira, minden dolgaink folyásira szükséges tudományt adok előtökbe. Kérlek, egyéb gondolkodásokat kirekesztvén elmétekből füleiteket és szűveteket nyissátok-fel tanításomra. 
Az írás-magyarázó doktorok azt mongyák; hogy az üdvösség nyerésére rendelt eszközökben, ollyan az imádság, mint emberben a kéz: melyrűl azt írja Aristótes, hogy, est instrumentum instrumentorum; minden eszközök eszköze. Az ácsok, kovácsok, ötvösök és egyéb műves-emberek munkájához sok külömböző szerszámok kivántatnak, melyeket ember kézzel szokott megcsinálni. Ennek-felette: a kéz fárad és munkálkodik az egész testért: óltalmaz és takargat minden tagokat. Ha valamely részünk megsebesedik, ha megmocskosodik: a kéz béköti, gyógyíttya, mosogattya és tisztogattya. Egy szóval: semmi haszonravaló eszközt nem csinálhatni kéz-nélkül: a kéz pedig mindent megkészíthet: és nem-csak egyéb részeknek, de magának-is minden szükségét megszerezheti a kéz.
Illyen az imádság. Mert e nélkül, üdvösséges munkákat végbe nem vihetünk, ezzel minden fogyatkozásinkat megorvosolhattyuk, minden rútságunkat megtisztíthattyuk. Azért írja Arany-szájú Szent János, hogy, ha oly embert lát, ki az imádkozás gyakorlásában nem gyönyörködik: ottan által-érti, hogy annak lelkében semmi tekélletes jóság nincsen. Ha pedig (ugy-mond) valakit látok a ki telhetetlen az imádkozásban: künnyen elhiszem, hogy abban sok jó vagyon. Mert Qui conservat legem, multiplicat orationem, valaki Isten akarattyán jár, megsokasittya imádságit. És, a mint Szent Ágoston írja: Vere novit recte vivere, qui rec te novit orare; csak az tud jól élni, a ki jól tud imádkozni. Mert az Istennel-való gyakor beszélgetés, mely az imádság-által vagyon, meg-világosíttya az ember lelkét, mint a Moyses orczáját: a világi hiuságokat megútáltattya: mennyei dolgok kivánságára gerjeszt: És egy szóval; Veniunt omnia bona pariter cum illa; minden isteni áldások eggyüt-adatnak vélle. 
Erre-nézve, Isten ő-maga egybe-köti az imádság és isteni kegyelem lelkét, mikor azt mongya: Effundam Spiritum gratiae, et precum, kiöntöm a kegyelem és az imádkozás lelkét, mint-ha azt mondaná; hogy eggyütt-jár a kegyelem és imádkozás: mert az imádság csatorna, mellyen reánk szivárkoznak minden áldások. Azt írja Szent Ágoston, hogy valakirűl Isten az imádságban-való buzgóságot el nem vészi, attúl irgalmasságát meg nem vonsza: Quod concessurus est, si differt, non aufert. Cum videris non a te amotam deprecationem tuam, securus esto, quia non est a te amota misericordia ejus. Azért, más jelét nem adá Isten Ananiás-nak, hogy Szent Pál, választott edény és Christus dücsősségének terjesztésére rendeltetett; hanem, hogy, Ecce orat; imádkozásban foglalta magát: jelentvén, hogy örök bóldogságra választott ember, a ki gyakorollya az imádkozást. 
Némely Szent Atyák, hasonlittyák az imádkozást a gyomorhoz, vagy ételhez, italhoz. Mert, miképpen, ha a gyomor megbomlik, ha étellel, itallal ember nem tápláltatik, elerőtlenedik, elszakaszkodik, meghal belé; ha pedig a gyomor helyén vagyon, megújúlnak, megvastagodnak, erejekben maradnak minden részeink: azon formán, ha a mi lelkünk imádkozással vastagodik, gyors és vidám minden üdvösséges munkákra: de ha az imádkozásban megfogyatkozunk, szárazon és erőtlenűl maradunk minden jóra. 
Sokan azt írják; hogy az imádság, ollyan, mint egy közönséges orvosság, mely minden lelki nyavalyát meggyógyít. Az orvosok külömböző betegségnek külömböző orvosságot rendelnek: és gyakran egy orvosság nem lévén elég, sok italokkal orvosolnak egy betegséget: de a lelki nyavalyákra-nézve az imádság elégséges orvosság: mert minden bűnöket megtisztít: minden áldásokat megszerez: minden kísértetek-ellen győzedelmet vészen; melyre-nézve, arra tanítaná Christus Apostolit, hogy, ha kísértetbe nem akarnak esni, imádkozzanak. Szent Jakab arra int: hogy ha szomoruságban vagyunk, imádkozzunk: ha vígan vagyunk, Istent dicsírjük. Egy szóval: mint a Manná-ban, minden gyönyörüséget, minden kedves ízt találtak a sidók: úgy az imádkozásban, minden jó találtatik. Hogy pedig mi nem érezzük ezt a csudálatos gyönyörüséget az imádkozásban, oka az, mert meg nem kóstollyuk: Gustate, et videte: kóstollyátok és akkor érzitek ízit: mert ez oly dolog, mellyet senki nem tud, hanem csak, a kinek adatik. 
Arany-szájú Szent János azt írja, hogy az imádság ollyan, mint a sovány és száraz kertben a forrás: melyből ha nem öntöztetnek, kiasznak a vetemények: újulnak pedig, zöldellenek, virágoznak és gyümölcsöznek, ha abból öntöztetnek. Elhervadnak és asznak akármely nagy jóságok az emberek lelkéből, ha imádsággal nem öntöztetnek. Jól tudta ezt Dániel; és azért, mikor Dárius király, életvesztés-alat parancsolta vólna hogy harmincz napig senki ne imádkozzék: inkáb választá, hogy megölessék, hogy-sem az imádkozástúl megszünnyék. 
Ezek mind igazak, és efféle hasonlatosságok elégségesen mutattyák az imádságnak böcsülletes hasznait: de nékem úgy tetczik, hogy felségesb és dücsősségesb méltósága az imádságnak három dologból ismértetik: 
Először abból, hogy a hívek könyörgését Isten ő-maga áldozatnak, az-az, isteni tiszteletek-közöt legméltóságosb cselekedetnek nevezi. Mert a mi ajakink tulkait, Hostiam, Sacrificium laudis, dicsiretek áldozattyának híja. És, nem e földön füstölgő áldozattyának, hanem oly áldozatnak, mellyet a mennyei Angyalok arany-edényekbe szednek, Meny-országba visznek és kedves szagok illatozásával Isten széki-eleibe bocsátnak. Mivel a mennyei dolgok felségét a mi szavainkkal vóltaképpen ki nem mondhattyuk: ezekkel a mi földünki szókkal, árnyék- és példa-által, jelenti a Szent Írás az imádság drága-vóltát: melynek felszedésére mennyei angyalok jőnek, és nem cserép- vagy fa-edénybe, hanem arany temjényezőbe szedik: felszedvén, nem hadgyák a földön, hanem Isten országába viszik; mint ám Rafaël mondá, hogy ő vitte a Tóbiás imádságát Istenhez: Meny-országba-is nem egyebüvé, hanem az áldozatok tulajdon helyére, az oltárra, még pedig arany-oltárra tészik: hogy onnan, Sicut incensum in conspectu Dei, drága-illatú szag gyanánt, Isten székihez jusson, és az Istent, Szent Angyalival egyetemben, gyönyörködtesse. Ennél felségesb igékkel és csudálatosb hasonlatosságokkal ki nem mutathatta a Szent Lélek a hívek könyörgésének böcsületességét. 
Vaj ha testi szemeiddel látnád, keresztyén ember, mint forgolódnak az Angyalok körűlled, mikor könyörgesz; minémű böcsüllettel szedegetik fohászkodásaidat és köny-húllatásidat, mely örömmel viszik Isten eleibe! Vaj, ha értenéd, mely kedves illat Isten-előt az aítatos könyörgés: bizonnyal hiszem, hogy annak gyakorlását minden világi jóknál fellyeb böcsüllenéd.
Tudgyátok-e miért akarta és rendelte Isten, hogy miképpen szántás-vetés-által ád kenyeret; a műves-emberek fáratsága-után ád hajlékot: azon-képpen az imádság-által segítcse gyarlóságunkat; gazdagítcsa szegénységünket; tellyesítcse mennyei áldomásival lelkünket? Nem azért bizony, mint-ha nem tudná szükségünket; mert az ő szemei-előt nyilván vannak mindenek; sem azért, hogy kérésünkre megváltoztassa szándékát, és szűve megesvén rajtunk, megadgya a mit nem akart adni; mert az Isten akarattya és tanácsa semmi könyörgéssel nem változik: és annál egyebet sem ád senkinek, a mit öröktűl-fogva nékünk rendelt nem külömben hanem könyörgés-által adgya, oka nem egyéb, hanem, hogy az imádság őmagában nagy isteni tisztelet, nagy méltóságos dolog és a ki Istent segítségül hija, az tiszteli őtet: Invoca me, et honorificabis me, mert a ki Istennek könyörög, az ő nagy hatalmát, adakozó jó-voltát könyörűlő irgalmasságát vallya: reménségét ő-benne veti. És miképpen tisztességének tartya Isten, mikor ő-tőlle valamit kérünk, úgy boszszúságnak és gyalázatnak itíli, ha őtet elhagyván, mástúl várunk segítséget: mint Illyés-által megjelenté Ochoziás királynak. 
Másodszor: abból ismertetik az imádság méltósága; hogy az Isten fia emberi testbe öltözvén nem-csak maga lén mester az imádkozás formájának tanítására mivel egyéb elégtelenek vóltak arra; nem-csak czikkelyenként előnkbe adá a Mi-Atyánk rendiben, mint kel imádkozásunkban Istentűl kérnünk; nem csak szép intésivel és parancsolatival édesite az imádkozásra, hanem ő-maga, földön jártában, gyakor imádkozásban foglalta magát. Keresztelése-után, minek-előtte predikállani kezdene, a pusztába méne, ott negyven napig bőjtöle és imádkozék. Mikor tizen-két Apostolt akara választani a Tanítványok-közzűl, egész étszaka imádkozék. Menyíszer olvassuk a Szent Evangeliumban, hogy, Abiit in desertum locum, ibique orabat; pusztába ment és ott imádkozott? Hányszor mongyák az Evangelisták, Ascendit in montem, ut oraret; hogy hegyekre ment imádkozni? Vallyon nem Szent Lukács szava-e az, hogy, Erat pernoctans in oratione Dei; étszakállott az imádkozásban? Szenvedését imádságon kezdé, mikor a kertben leborúla és három ízben könyörge. Életét imádságon végezé; mert ama szókkal-eggyüt adá-ki lelkét: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Mikor halottakat támasztott; mikor ördögöket űzött, mikor betegeket gyógyított imádsággal kezdett csuda-tételihez. Ételét háladáson kezdette; étel-után, Hymno dicto, isteni dícsíreteket mondott. És, ha az Istennel-való beszélgetés által, Moyses orczájának tekinteti fényességbe öltözék: Christus Urunknak-is szent színe dücsősséges fényességgel ékesítteték, mikor imádkoznék a Tábor hegyén. Egy szóval; megtellyesitette Christus a mit mondott: Oporter semper orare; hogy szükség mindenkor imádkozni; és minden üdőben, szűnetlen imádkozott. Mert, noha a mi példánkra, hol a hegyekre, hol a pusztákba ment imádkozni: de minthogy az ő lelke megállapodott vala a jóban, semmi egyéb gondolat, vagy munka akadékot nem szerezhetett elméjében: tétova sem ragadhatta gondolattyát. Azért, egyéb dolga-között-is, szűnetlen minden üdőben imádkozott: annyira, hogy mikor testi érzékenségi álommal lenyomattak-is, azt mondotta: Ego dormio, et cor meum vigilat; noha aluszom, de szivem ébren vagyon és Istenre vigyáz. Ezek pedig a Christus imádkozási sok köny-húllatásokkal, nagy fohászkodásokkal vóltak elegyítve, mint Szent Pál írja. 
Mit gondoltok keresztyének; vallyon miért foglalta Christus tellyes életét imádkozásban? Talám szüksége vólt valamire; és azt magátúl meg nem szerezhetvén, mástúl kérte, mint mí? Hová tészük tehát amaz igazságot; hogy az égen és földön minden hatalom Christusnak adatott? Mindeneket maga erejével cselekedhetett Christus; de az imádkozás oly felséges isteni tisztelet, hogy, ha semmit az-által nem nyernénk-is, méltó vólna magónkat szűnetlen abban foglalnunk; miképpen a mennyei Szentek, Die ac nocte requiem non habentes; éjet-napot, fáradatlanúl isteni dícséretben töltenek. Oh ki nagy dolog ez, mellyet az Isten fia és a mennyei Szentek, szűnetlen gyakorlanak! 
Harmadszor: az imádság ereje és méltósága abból tetczik-ki; hogy nem halandó és gyarló embert-győz-meg, hanem Istent magát hatalmas erejével úgy hozzánk hajtya, hogy akaratunk-szerént cselekszik mindeneket. Mikor Jákob szarándokságából haza tére, virratta-felé küzködni kezde vélle egy angyal: és azt megragadván, addig el nem bocsátá, míg áldást nem vén tőlle. Az áldás pedig az lén; hogy, akit eléb Jákob-nak, az-az csalárdnak híttak, Israël-nek, az-az, Praevalens Deo, Isten-ellen győzedelmesnek nevezé. Magyarázván Oseas próféta, micsoda küzködéssel nyert Jákob Isten-ellen győzedelmet, azt írja: Flevit et rogavit eum: hogy sírással, könyörgéssel jutott a diadalomhoz. 
Ez az imádságnak felséges ereje és méltóságos hatalma, hogy a nagyhatalmú Istent meggyőzi és megtartóztattya. Hallyad minémü szókkal jelenti ezt ő-maga a Felséges Isten: ki, mikor elúnakodott vólna a sidó népnek sok tétovázó engedetlenségén, Moyses-nek így szólla: Dimitte me, ut irascatur furor meus, et deleam eos; bocsás-el engem Moyses, had roncsam-el ezt a népet- Moyses autem orabat; Moyses pedig, úgymond a Szent Írás, imádkozik vala. Elő-hozván Szent Dávid ezt a dolgot azt mongya; hogy, mint a szállott vár törésén szokott bérohanni az ellenség, úgy indúlt vólt Isten a sidó nép romlására: de, Stetit in confractione in conspectu ejus; Moyses a törésre állott; könyörgésével megtartóztatta Istent: Placatusque est Dominus; és megengedte az Úr a sokaságnak. 
Másutt azt olvassuk; hogy, midőn a sidóság felzendűlt vólna, futva szalada Moyses Aaron-nal eggyüt, az Isten sátorába. Megharaguvék Isten és azt mondá: Delebo eos; elrontom őket. A Szent Írás utánna veti; hogy Aaron proferens servitutis suae scutum orationem, restitit irae ragadá Aaron az imádság paíssát és ellene-álla az Isten haragjának. Ezzel ismertetvén, hogy oly país az imádság, mely az Isten kezéből bocsátott nyilakat megtartóztattya; és, amint Isten ő-maga mongya, Interponit sepem: Opponit murum: Tenet Deum: aki buzgó szűvel könyörög, gyepet, sőt kő-falt, vét Isten-eleibe és megtartóztattya az ő haragját.
A mint másutt előhozzuk, sokat okoskodtak a Darius király komornyiki, hogy feltalálnák, micsoda erősebb a földön? De ha ebben a tanácskozásban szóm vólna, úgy tetczik, bátorsággal azt mondanám; hogy minden teremtett hatalmasságnál erősseb az imádság: mely Istent magát meggyőzi: felgerjedett haragját megenyhíti: és azt cselekszi, hogy Isten enged embernek és az ő akarattyán jár. 
Kemény mondások vólnának ezek, ha a Szent Irásban nem találtatnának. De, mikor Josue megállatá a napot könyörgésével, azt mongya a Szent Irás: Obediente Domino voci hominis, hogy azért lett ez, mert az ember szavának engedett Isten, a ki: Voluntatem timentium se faciet; híveinek akarattyán jár, azoknak könyörgését meghalgatván. Azért az imádság, néminemű-képpen mindenhatóvá tészi embert az égen, és földön. Mert oly Privilegiumot adott Isten a módgyával rendelt imádságnak, hogy Omnia quaecumquae orantes petitis, accipietis, et evenient vobis: semmit Isten meg nem tagad néki. Illyés Proféta imádságával az egeket bétette, hogy három esztendeig és hat hónapig esőt ne adnának. Viszontag, mintha az egek kulcsaival bírna, imádkozásával felnyitotta Josue könyörgésével a nap keréket megkötötte, hogy ne fordúlna. Ezechias király imádsága tíz órával hátráb voná a nap forgását. Moyses imádsággal győzé Amaleket. Jósafat könyörgéssel vőn hatalmat az Ammonitá-kon. Vallyon Babyloniá-ban nem kötéjé-meg a tüzet a három Szent Ifiak könyörgése? Vallyon, a tenger habjait és a sebes vizek folyásit nem száraztá-e ki a Moyses és Josue imádsága? Vallyon, az oroszlányok torkát nem fogá-e bé a Dániel esedezése? Mivel gyógyúla ki betegségéből Ezechias király, ha nem imádsággal? mert, a bőlcs mondása-szerént, nem pénzért, mint a testi orvosok, hanem imádságért orvosollya Isten a betegeket? Mi szabadítá ki Szent Pétert az erős tömlöczből, Jónást a czet-hal gyomrából és a tenger fenekéből, hanem az imádság? Az imádság lévé győzedelmessé az Israel fiait Amalek-ellen: Juditot Holofernes-ellen: Ezechiast Sennacherib-ellen. Az imádság szerze kedves magzatot magtalan Anná-nak. Az imádság készíté az Apostolokot, hogy a Szent Lelket elvennék. Egy szóval; oly ereje vagyon az imádságnak, hogy a felhőket, sőt az egeket által-hattya: és viszsza nem tér, hanem Istentűl megnyeri a miért bocsáttatott. Ha adós vagy Istennek: könyörögj és megbocsáttatik; Debitum dimisi tibi, quoniam rogasti me. Ha szomoruságban vagy: hijd segítségűl Istent és szabadúlást találsz: Invoca me in die tribulationis, eruam te. Ha tudatlan vagy: kérj bőlcseséget Istentűl, és megadatik: Si quis indiget sapienta, postulet a Deo, et dabiturei. Ha az ördögi kisértetektűl tartasz: Orate ut non intretis in tentationem; imádkozzál és megszabadúlsz tőlle. Egy szóval: igazán írja Szent Bernárd; hogy az isteni Felség nagy-vólta úgy felmagasztallya kedves szolgáit, hogy Fiunt Omnipotentes mindhatók lésznek: nem-csak azért, hogy Isten segítségével minden üdvösséges jókat cselekedhetnek, hanem, hogy könyörgésekkel mindent megnyerhetnek. 
Tudgy jól a pokol-béli ellenség, hogy az imádság minden nyavalyáink orvossága, minden jók forrása. És miképpen Holofernes. Betuliá-nak megvételét abban helyheztette, hogy a mely forrás a városba szolgált, azt elvegye: úgy az ördög, minden mesterségét és tehetségét arra fordíttya, hogy az imádkozástúl elvonnyon. Azért, mikor a harangszóval Szentegyházba hivatunk, úgy tetczik, mintha az ördögök mind oda idéztetnének; oly sok és alkalmatlan gondolatokkal ostromolnak imádságainkban: oly dolgokat jutatnak akkor eszünkbe, mellyek azon-kívül elménkbe sem ötlenének. Ez az oka, hogy az Anyaszentegyház minden óránként-való imádsági elein, azon kéri Istent: Deus in adjutorium meum intende: Domine, ad adjuvandum me festina; hogy késedelem-nélkűl nyújcson segítséget, mellyel győzedelmet vehessen az imádság-háborgató ellenségén. 
Ha ennyi sok és böcsülletes méltóságit, ily kimagyarázhatatlan nagy hasznait értvén az imádságnak, még sem gerjed szívünk ennek gyakorlására négy lábú barmoknál oktalambak vagyunk. De abban áll a mesterség, hogy tudgyuk és ércsük módgyát ennek a foganatos imádkozásnak. Mert, a Szent Jakab mondása-szerént, sokat kérünk Istentűl, és meg nem nyerjük, mert nem jól kérjük Habacuc Proféta is, a sidók képében azon panaszolkodik; hogy sokat kiáltanak, könyörögnek, de meg nem halgattatnak: mivel Isten imádságnak sem tartya, ha kérés nem úgy bocsáttatik hozzá, mint ő kivánnya. Innen vagyon, hogy noha az Apostolok, sok ideig tanúltak vala a Christus iskolájában; sokszor sokat kértek vala tőlle, még-is, a mái Evangéliomban azt mondgya nékik: Hactenus non petistis quidquam, hogy eddig semmit nem kértek: mert nem úgy kérték a mint kivántatott. Ebből megtetczik, mely balgatag bizakodással vitatták a Massalianusok, hogy a keresztség sem szükséges, csak imádkozzunk: mivel Isten ígérte, hogy valamit kérünk, megadgya. De eszekbe kellett vólna venni, hogy az illyen ígéretek oly ok-alatt lettek; ha azt cselekeszünk, a mit Isten parancsol: ha ollyat és úgy kérünk tőlle, a mint akarattyát kinyilatkoztatta. 
Ha meg akarjuk tanúlni, mint kel imádkoznunk, Istenhez kel fohászkodnunk: Domine, doce nos orare. Quid oremus sicut oportet nescimus: Uram, tanícs minket az imádkozásra: mert nem tudgyuk a mint kívántatik, mit kell tőlled kérnünk. Miképpen a járást kisded-korúnkban, nem egyéb oktatásból tudgyuk, hanem járásból; úgy az imádkozást, gyakor imádkozással tanúllyuk. Mindazáltal, a lelki tanítók, sok szép oktatásokat adnak az illendő imádkozásrúl. 
Némellyek feljegyzik a külső dolgokat, mellyek illendő-képpen kívántatnak a könyörgéshez. 
Először: azt taníttyák; hogy az imádkozásra helyt kel választani. Ez pedig, közönségesen a templom, mert Isten a templomot imádságházának nevezi: Domus mea domus orationis vocabitur. Annak-okáért nem-csak Anna Profetissa, nem-csak a Fariseus és Publicanus, nem-csak a Candaces királyné szolgája, hanem Szent Péter és a töb Apostolok templom-ba mentek imádkozni, sőt, a kik templom-ba nem mehettek, orczájokkal a templom-felé fordúltak s úgy imádkoztak. Mert az Isten, kivált-képpen való ígéretet adott arrúl, hogy az imádság házában meghalgattya és vígasztallya a híveit: Laetificabo eos in domo orationis mease. Ugyan-is a templom-ban vagyon Christus, a kegyelemszékiben, a Szent Oltáron: ot vannak az Angyalok: ot a hívek aítatossága, az Anyaszentegyház szertartása és könyörgése gerjeszti és izgatytya embert a buzgóságra: és az Isten szolgáinak eggyütvaló könyörgése hathatósbá és Isten-előt foganatosbá tészi az imádságot. 
Másodszor: azt kivánnyák; hogy üdőt válaszszunk az imádkozáshoz; és intenek, hogy főképpen reggel, a nap első sengéjét, fordítcsuk az imádkozásra. Mert Szent Dávid sok helyen írja; hogy megelőzte a nap felkelését könyörgésével. Isten ő-maga arra felel; hogy az ki ő-hozzá reggel folyamik, megtalállya őtet: és a ki reggel kél Istenéhez, mingyárt felébred ahoz az Isten. Erre-nézve, ugyan parancsollya Jeremiás mindeneknek, hogy idején kellyenek az Isten szolgálattyára. Noha a Manna tűzben meg nem olvadott; de mihelt verő-fény érte, elfolyt. Azért a Mannát csak reggel, nap-kelet-előt szedték: Ut doceret praevenire diem ad orandum: hogy ezzel, a nap-kelet-előt-való imádkozásra taníttatnánk. 
Harmadszor: azt tanácsollyák: hogy, mikor imádkozni akarunk, mint szűkölködő kúldúsok; mint királytúl kegyelemkérő vétkes rabok, alázatosságunk jeleit mutassuk testünk külső állapattyával. Salamon az Ó Testamentomban, két térdére álván és kezét kiterjesztvén imádkozott Dániel-rűl és Michaeas-rúl olvassuk, hogy térden-álva esedeztek Istennek. Szent István, Szent Péter és Szent Pál, sőt őmaga Christus térdre estek, úgy imádkoztak. Az Ó Testamentomban, Szent Dávid és Judit aszszony; az Uj Testamentomban a három Szent Királyok, és ő-maga Christus, arczúl borúltak a földre, könyörgésekben; mint szinte a mennyei Vének-is. Mért, ha sokszor földreborúlunk a világi királyok-előt, noha ezekben csak morsácskája vagyon az isteni hatalomnak: mentűl illendőb, hogy Isten-előt földig megalázza ember magát? 
Ezek mind jók és dícsíretes dolgok: de azért, nem ál ezekben az imádságnak tekélletessége. 
Mert, elsőben tudgyuk: hogy Christus sokszor hegyeken és pusztákban imádkozott: Jákob a mezőben; Judit és Szent Péter, a háznak felső részében könyörgöttek: a jó lator a kereszt-fán; Dániel az oroszlányok közöt; Jónás, a czet-hal gyomrában imádkoztak; és meghallgatta Isten őket. Christus Urunk is azt taníttya, hogy az imádkozás bizonyos helyhez nem kapcsoltatott, sőt azt tanácsollya hogy titkos kamarába mennyen ember és ot könyörögjön. Szent Pál pedig azt kivánnya, hogy In omni loco, minden helyen imádkozzunk: az-az, mikor a műves-ember varrogat, vagy farag; mikor a szakács főz, vagy mosogat; mikor az aszszony fon vagy egyéb kézi-munkát mivel, akkor-is imádkozzék: az-az, mikor munkájához akar kezdeni, emellye szemét Istenhez, a ki jelen vagyon: és szüvének belső indúlattyával kérjen segítséget attúl, a ki-nélkül semmit sem mívelhet. Munkája-között-is, gyakran azont cselekedgye. Így, Orantes omni tempore in spiritu: minden üdőben lélekkel imádkozik ember. Egy szóval: Semper, sine intermissione: minden helyen, minden üdőben, kellemetes és szükséges az imádkozás. És azt mondatik, imádkozni mindenkor, a ki mennél gyakrabban szenvedi az emberi gyarlóság minden dolgai-között Istenéhez emeli szívét, dícsírvén, hálákat adván, kérvén őtet. 
Az üdőt a mi illeti; Isaák estve-felé imádkozott. Szent Dávid, Vespere, et mane, et meridie: Septies in die: estve, reggel, dellyest: nap-estig hétszer, könyörgött Istennek. Christus Urunk setét étszakának csendesz idején imádkozott sokszor. 
Végezetre: Moyses fen-álva; Isaák sétálva; Ezechias beteg ágyában; a jó lator a kereszt-fán fügve imádkoztak; és meghalgatta őket Isten. 
Hogy azért imádságunk Isten-előt kedves, foganatos légyen, úgy tetczik, fő-képpen négy dolog kívántatik hozzá. 
ELŐSZÖR: a Bölcs tanácsát kövessük: Ante orationem, praepara animam tuam; et noli esse quasi homo qui tentat DEUM: és az imádság-előt, úgy készítcsük lelkünket, hogy ne láttassunk imádságunkat csúfolni Istent: mint a kik Christus-előt térdet hajtottak, de szájokkal pökdösték, kezekkel pofázták őtet. Ez a készület abban ál, hogy, miképpen Moyses levetette saruját, mikor a csipke-bokorhoz akart közelgetni; miképpen az Ó Testamentom papjai megmosták lábokat, mikor a Isten oltárához járultak imádkozni: úgy mí, ha lelkünket halálos bűnnel mocskoltuk abból kitisztúllyunk; és, töredelmes szűvel siratván esetünket, jobbúlásra igyekezzünk. Mert, a ki tudgya, hogy halálos bűnben vagyon, és nincs szándéka, hogy abból kitisztúllyon: annak imádsága nem foganatos Isten-előt; Non est speciosa laus in ore peccatoris. És, a mint sokszor mongya a Szent Irás; akár-mennyit imádkozzunk, meg nem halgat Isten, ha ragadománnyal, ártatlan vérrel és egyéb gonoszsággal mocskosok vagyunk. 
Jól értette ezt Szent Dávid; és azért éneklette: Inquitatem si aspexi in corde meo, non exaudiet Dominus; hogy, ha szívében gonoszságot látott, ottan tudta, hogy meg nem halgattya Isten. Mert, egy az; hogy csak arra felel Isten fogadásával, hogy, ha ő-benne maradunk (az-az, ördög tagjai nem lészünk,) megadgya, a mit kérünk: Si manseritis in me, quodcumque volueritis, petetis, et fiet vobis. Quidquid petierimus, accipiemus; quoniam mandata ejus custodimus, eu quae sunt placita coram eo, facimus. Más az; hogy, a mint Zachariás-rúl olvassuk a ki Isten szavát és parancsolattyát megveti: érdeme-szerént arra méltó, hogy Isten se adgyon helyt az ő kivánságának. Azért mondgya a Bőlcs: Qui declinat aures suas ne audiat legem, oratio ejus erit execrabilis; hogy valaki elfordíttya fülét az Isten törvényétűl, annak imádsága gyülőlséges. Jeremiás Proféta-is, okát azt adgya, miért nincs sokszor foganattya könyörgésünknek: Nos inique egimus, idcirco tu inexorabilis es; mert vétkeinkkel haragra indítottuk az Istent: és, Oppossuimus nubem, ne transeat oratio; bűneink temérdek felhőjét közbe-vetettük, hogy égbe ne hasson könyörgésünk. Innen vagyon, hogy az Ó Törvényben erőssen parancsolta Isten; hogy, mikor a pap imádkozni akar, megmosgyék: megmosódván, drága ruhákba öltözzék és tükörbe nézve úgy ékesítcse magát, hogy mocsok ne találtassék benne. Az Új Testamentomban pedig, azt parancsolta Christus; hogy, mikor imádsághoz kezdünk, mindennek megbocsássunk, ha azt akarjuk hogy Isten megbocsásson nékünk. Mert, akkor lehetünk tellyes bizodalommal, hogy Istentűl meghalgattatunk. Si cor nostrum non reprehenderit nos; ha semmi nem vádollya szívünket. Ugyan-is, az Ur Isten, Voluntatem timentium se faciet, et deprecationem eorum exaudiet; azoknak akarattyán jár és azok könyörgését halgattya, kik őtet félik. A kik pedig a Szentegyházban imádkoznak és onnan kimenvén részegeskednek, feslettül élnek, csalárdsággal kereskednek: Oratio eorum fiet, in peccatum; azok imádsága haragra indíttya Istent. 
Mikor azért imádsághoz akarunk kezdeni: elsőben, alázatosan vádollyuk Isten-előt háládatlanságunkat: bocsánatot kérjünk és jobbúlást igérjünk. Mert, noha Deus peccatores non exaudit; Isten a bűnösöket meg nem halgattya, a kik tudniillik, bűnben-való szándékban maradnak: de, Humilium semper placet deprecatio; a maga-megalázók és bűnökből kitérni igyekezők imádsága kedves ő-előtte. Et non exaudiet superbiam malorum; a gonoszok kevélységét pedig, akár-mint kiálcsanak, sem halgattya. Innen vólt a régi szentekben ama dícsíretes szokás; hogy mikor Istentűl valamit akartak nyerni, imádságok kezdetin vallást tettek, hogy ők Isten-előt csak porok és hamvak. 
MÁSODSZOR: szükség, hogy az imádság idején, egyéb gondolatokat kirekesszünk: és nagy figyelmetességgel, nagy isteni félelemmel, abban foglallyuk elménket, a mit kérünk nyelvünkel. Hogy azért ne láttassunk Istent csúfolni: az imádság-előt, lelkünket úgy készítcsük, a mint kívántatik. És, mint Ábrahám, áldozni indúlván, szolgáit hátra hagyá, úgy mí, ne csak a világi hiuságokat, hanem egyéb hasznos, vagy szükséges dolgokat-is, kirekeszszünk elménkből. Azt írja Szent Ágoston: Quando legis, DEUS tibi loquitur: quando oras, cum DEO loqueris. Si interpellas judicem ut te audiat; et subito cum ad eum loqueris, dimittas eum, et incipias fabulari cum amico tuo: quando te tolerat? hogy mikor olvasunk, Isten szól nékünk: mikor imádkozunk, Istennek szóllunk. Ha azért, a ki súllyos igyében, fejedelmének vagy bírájának akár könyörögni, egyéb gondokat és gondolatokat félretészen, tétova nem szemlél, másokhoz nem szól, hanem arra figyelmez, a mit kel mondani: nem illik, hogy egyebet gondollyunk imádságunk idején, hanem csak azt, hogy Istennel szóllunk. Christus Urunkrúl olvassuk, hogy szemét felemelte az égre, mikor imádkozott: tanítván ezzel, hogy gondolatunkat, akaratunkat, kívánságinkat a földi dolgoktúl el kel szakasztani és az égbe kel fordítani elménket, mikor imádkozunk. Semmi gondolat, semmi külső érzékenség indúlattya és mutatása csak egy szempillantásig-is, el nem vonhatta a Christus lelkét az Isten látásátúl. De, hogy a mí fogyatkozásinkat példájával tanítaná, éjjel és pusztában szokott vala imádkozni: hogy a külső tekíntetek és nappali zörgések másra ne fordítanák gondolattyát.
Mikor azért imádságunkhoz akarunk kezdeni: eszünkbe jusson legelőször; hogy Isten-eleibe megyünk: Istenünk és az ő angyali szemei reánk néznek. Cogitemus circum spectionem DEI; meggondollyuk, hogy a mí Urunk láttya, mit mívelünk. Miképpen azért Moyses, noha testi szemeivel nem látta az Istent, de hitivel szemlélte, mint jelen-lévőt: úgy mí, keresztyén hitünk tanitásából, meggondolván, hogy vóltaképpen jelen vagyon a mí Istenünk és reánk vigyáz; Szent Dávid-dal azt kiálcsuk: Semper in conspectu ejus, oratio et meditatio cordis mei; Istennek szeme-előt imádkozom; és, mint-ha testi szemeimmel látnám jelen-létét, úgy böcsüllöm Teremtőmet. Ha az Isten tekíntetire a föld megindúl: ha az Angyalok meghorgadnak ő-előtte; ha Tóbiás, három órá-ig földre borúlt, mikor hallotta, hogy mennyei Angyal vólt előtte: gondold-meg keresztyén ember, mely igen kívántatik, hogy a mí Istenünk szemei-előt, nagy böcsülettel és tisztelettel térdre essünk, sőt leborúllyunk; és, mint éhező kúldus a gazdag-előt; mint a halálra-itílt ember, birája-előt, nagy alázatosan azt kiálcsuk: Loquar ad Dominum meum, cum sim pulvis et cinis; noha por és hamu vagyok, de szóllok az én Uramnak. Mendicus sum, et pauper; Uram, én igen szegény kúldus vagyok; segícs engem. Sana me Domine, quoniam infirmus sum; igen nyomorúlt beteg vagyok, gyógyícs-meg-engem. Ut jumentum sum apud te; ostoba vagyok, mint a barom; oktas engem. Ego sum puer parvulus, ignorans egressum et introitum meum: tudatlan gyermek vagyok, nem tudván, mit mivellyek. Dabis ergo servo tuo cor docile, ut possit discernere inter bonum et malum; ezért, Te adgy Uram értelmet, hogy a jót megválaszszam a gonosztúl: Te adgy erőt, hogy életemet kedved-szerént rendelhessem.
Annak-utánna, eszünkbe jutassuk; hogy a mí Istenünk nem a nyelvnek gyors pergésére, hanem értelmünk és szívünk buzgóságára figyelmez az imádkozásban. Jaj, ki sokan vannak, a kik Populus hic labiis me honorat, cor autem eorum longe est a me; ajakokkal dícsírik Istent, de szivök távúl jár tőlle: a kik ízit nem érzik az imádságnak, mint rágás-nélkül elnyelt falatoknak! Menyin vannak kikrűl igazán mondhattyuk Szent Dáviddal: Ore suo benedicebant, corde maledicebant; hogy pereg ajakok, forog nyelvek, és szájokkal dícsírik Istent, de boszszontyák szívökkel, mely tellyes gonosz vágyódásokkal? Vallyon, nem minnyájan mondhattyuk-e: Cor meum dereliquit me: cogitationes meae dissipatae sunt; hogy elbújdosik szívünk, eloszol gondolatunk, mikor imádkozik nyelvünk? Vallyon nem méltán azt modhattya-e Isten nékünk, a mit Ádám-nak: Ubi es Adam? Hol vagy? hol jár eszed és gondolatod? hová jutott nyughatatlan elméd? mely távúl vagy attúl, a mihez készültél? Imádkozni kezdettél és elméd a ládában forog; könyörögni akartál és fajtalan gondolatokba gázoltál.
Mit csudállyunk tehát, hogy sokszor könyörgésünket eleibe nem bocsáttya és meg nem halgattya Isten; ha, a Szent Pál mondása-szerént, csak nyelvünk párája és szele a mí imádságunk, de elménk üressen marad: az-az, nem imdákozunk, hanem szelet fújunk? Mert, miképpen a test, lélek-nélkül, nem ember: úgy a nyelvel-való kérés, figyelmetesség-nélkül nem imádság. Mivel azért, Oratio, est mentis devotio: id est, conversio in Deum, per pium et humilem affectum; az imádság elménknek Istenhez emelése, alázatos és aítatos akarattal: nyilván kitetczik, mikor elménk másut nyargal és világi dolgokba merűl, akár-mint forgassuk nyelvünket, nem imádkozunk: hanem Istent csúfollyuk és bölcstelenséggel illettyük, nyelvűnkel néki szólván, szívünkel ördöggel és világgal végezvén, Vae terram ingredienti duabus, viis; jaj azoknak, kik illyen két úton járnak. 
Nem így, keresztyén ember, nem így cselekedgyél, ha imádságid hasznát akarod venni. Meggondold, hogy Istennel szóllasz: lelked üdvösségére nézendő dolgokrúl szóllasz; mellyeket magadtúl meg nem szerezhetsz és Istentűl sem nyerhetsz külömben, hanem imádkozással. Azért, gondolatodat Istenre fordítcsad; azokra a szókra és dolgokra figyelmez, mellyeket Istennek mondasz. És, ha az emberi gyarlóság-miat, akaratod-ellen, másra fordúl elméd: cseleked azt, a mit Ábrahám: kinek áldozattyát, mikor a legyek esnék: abigebat, elkergette, és eljárt dolgában. E mellett, fohászkodgyál Istenedhez; és kérjed, hogy, Dispersiones Israelis congreget, elszélledett gondolatidat szedgye-egybe. És, miképpen a régi Szentek béfedték szemeket, mikor imádkoztak, hogy látásokkal tétova ne vonatnék gondolattyok: te-is távoztas minden tétovázásra-indító dolgokat; és igyekezzél, hogy Sursum corda, igazán magasságban légyen szíved. Ha kedved-ellen, emberi gyarlóságból, mégis imide amoda futamik gondolatod: ne törődgyél rajta; Mert Istent azzal meg nem bántod. Sőt, a mint Szent Dávid jelenti, az Isten, Cognovit figmentum nostrum; látván a mí fogyatkozásinkat, úgy szánakodik rajtunk, mint az atya fián. A kinek gyenge-okosságu és fél-eszű fia vagyon, nem haragszik; hanem szánakodik rajta, mikor láttya, hogy helyesen kezdvén szóllani, hirtelen bolondságba üti szavát. 
HARMADSZOR: kívántatik a jó könyörgéshez az álhatatosság. Mert az igaz embernek, Assidua, szűnetlen-való imádságát mongya Szent Jakab foganatosnak. Nagy bizodalommal kel az isteni kegyelemszéki-eleibe járúlnunk: tudván, hogy a kik Istenben bíznak, meg nem szégyenűlnek. Azért, a ki bizonytalan és haboz, semmit nem nyér Istentűl. De azért, ha Isten az ő bölcsességének titkos tanácsából, hirtelen meg nem adgya, a mit kérünk: arra tanít az Isten Fia, hogy meg ne szűnnyünk, hanem annál szorgalmatosban kérjük Istent. Mert, ha az emberek sokat cselekesznek únalmas kérésekre, sokkal inkáb az Isten könyörűl rajtunk, ha meg nem szűnünk az imádkozástúl: Si moram fecerit, exspecta illium; quia veniens veniet. Christus Urunk, nem elégedék azzal, hogy egyszer könyörge a kertben: hanem másodszor és harmadszor-is, Eundem sermonem, ugyan-azon könyörgést ujítá. Moyses, egy ütéssel nem hoza vizet a kő-sziklából; Eliseus, az Illyés palástyával egyszer illetvén a Jordán vizét, két-felé nem válék: azért másodszor-is illeté és akkor útat ada. 
Nem azért hallasztya Isten a mit kérünk, hogy meg nem akarná adni; hanem, hogy buzgób imádságra gerjedgyünk; hogy az Isten ajándékát, mennél töb kérésekkel nyerjünk, annál inkáb böcsüllyük, őrizzük; hogy valamit jobbat vegyünk ő-tőlle. 
Sokszor nem tudgyuk, micsoda hasznos nékünk; és ollyat kérünk, a mi ártalmúnkra és veszedelműnkre vólna. Egészséget, értéket, békeséget, tisztességet kívánunk-e? Talám azok-által örök veszedelemre jutnánk. Male ergo usurus eo quod vult accipere, Deo potius, miserante non accipit. Proinde, si hoc ab ipso petitur, unde homo laedatur exauditus; magis metuendum est, ne quod posset non dare propitius, det iratus. Propitius DEUS, cum male amamus, negat quod amamus; iratus autem dat amanti, quod male amat; azért, irgalmasság, ha nem adgya, harag, ha megengedi, a mit kívánunk, mikor láttya, hogy abból ártalmunk következik: mert a doktor-is, hogy az egésséget helyre állassa a beteg kivánságára a fülét bédugja. A sidók húst kérének a pusztában; királyt kérének Samuel-által: mind a két dologban kedveket tőlté Isten; de haragjában és a sidók büntetésére. Nem így bánik Isten azokkal, kiken könyörűl: hanem, a mint az atya kedves fiatskájának, ha kenyeret kér, örömest ád; de ha kést kér, megkoczantja körmét; és hogy magát meg ne sércse, kést nem ád kezébe. Mit mívele Jósef, az ő attyafiaival? Búzát kérének tőlle: ő pedig durius loqueba tur; dérrel dúrral keménységgel felele; mindazáltal nem csak azt a mit kértek, hanem annál többet ada nékik: mert a búzás sákokba tette a búza árrát-is. Ved eszedbe, mint bánék Isten Szent Pál-lal. Háromszor könyörge Szent Pál, és nagy buzgósággal könyörge, hogy testének esztenezésitűl megmenekednék. Meghalgatá Isten könyörgését: de nem azt adá, a mit kére, hanem annál jobbat: hogy az én hatalmas jó-vóltom és a te igaz tekélletességed inkább megtessék (ugy-mond), elégséges malasztot adok, mellyel meggyőzzed ezt az esztenezést. 
NEGYEDSZER, és utólszor: az üdvösséges imdákozáshoz szükséges; hogy valamit kérünk, Christus nevében kérjük. Sok-képpen és mind igazán magyarázzák a Szent Doktorok, mi légyen a Christus nevében kérni. Először: azt mongyák; hogy, mint-ha Christus követ vólnának, ő képében és ő nevével kel az Atyátúl kérnünk, a mit meg karunk nyerni: miképpen olvassuk, hogy Jákob nevével kérének Jósef-tűl bocsánatot az ő báttyai. Ugyan-is nem mí, hanem Spiritu postulat pro nobis; a Christus lelke imádkozik mí-bennünk, mikor Istent Atyánknak kiáltyuk. Innen vagyon, hogy Isten a hívek könyörgését nem úgy böcsülli, mint magok szavát, hanem, a mint illik az böcsülleni, a kinek követségét viselik. Másodszor: Szent Ágoston írja hogy csak azt kérjük az Üdvözítő nevében, a mi üdvösségre viszen Quidquid aliud petitur: nihil petitur: non quia nulla omnino res est, sed qui in tantae rei comparatione, quidquid aliud concupiscitur, nihil est; valami ezen-kívül kérünk, semmi ehez-képest: azért, semmit kér, a ki mást kér. Az igaz könyörgés tehát nem a test indúlatiból és kivánságiból származik, hanem az Üdvözítőnek üdvösségre vezérlő izgatásából: és oly dolgokra terjed, mellyek üdvösségünkre szolgálnak. Harmadszor: azt kérjük igazán Christus nevében, a mit Christusért és az ő érdeme nagy-vóltáért kérünk. Az Ó Testamentomban, Dávid-ért, Ábrahám-ért és a töb régi Szent Atyákért, olvassuk, hogy Isten jól cselekedett maradékokkal: és a kik aítatosan imádkoztak, gyakran emlékeztették Istent Ábrahám-ra, Isaák-ra, Jákob-ra. Mintha azt mondották vólna: Uram, a te kedves szolgád Ábrahám maradéki vagyunk; azért ha a mí gonoszságunk haragra indít téged, Atyánk hívsége inditcson kegyelemre. Méltatlanok vagyunk, hogy meghalgas: de fordítcsad kegyes szemeidet a mí eleinkre; és azoknak tekélletes szolgálattyáért, mutasd mí-hozzánk-is kegyelmességedet. Az Új Testamentomban az Anyaszentegyház minden imádságit Christuson végezi: ő-érette, ő-általa kér mennyei áldásokat. A mí részünkrűl semmit egyebet nem említ, hanem gyarlóságot és fogyatkozást: csak Christust veti okúl, hogy megengedgyen nékűnk és megálgyon minket az Atya. Azért, minden imádságit azon végezi az Anyaszentegyház: Per Christum Dominum nostrum; a mí Urunk JÉSUS Christus-által. Mint-ha azt mondaná: Ur Isten, valamit kérünk, nem mí érdemünkért, hanem Christusért, és Christus-általa enged nékünk. Ha Ábrahám-nak Isaák-nak, Dávid-nak hivségeért, sok jókkal látogattad szolgáidat: ne nézd a mí érdemetlen-vóltunkat: Respice in faciem Christi tui; tekícs a Christus JÉSUS-ra: Per ipsum offerimus Hostiam laudis, fructum labiorum; Ő-általa kűlcsük elődbe könyörgésünket: az ő érdeméből várjuk kegyelmességedet, mert tudgyuk, hogy nem-adatott más név az Ég-alat, mely-által üdvösséget nyerhessünk.
Meghallátok keresztyének, mely böcsülletes, szükséges, üdvösséges az imádkozás. Megtanúlátok, mint kel imádságtokat rendelni, ha azt akarjátok, hogy Isten-előt foganatos légyen. Nagy szükségünk vagyon az imádságra: mert annyi veszedelmek-, annyi esetek-alá vagyunk vettetve, menyi hajunk szála nincsen: számtalan az ellenség körűllünk, mely mindenkor taszigál a gonoszra és szent igyekezetünknek csalárd lábot vét, hogy megkedvetlenítcsen és megejcsen. Egyéb óltalmunk és segétségünk, az irígy ördögnek nyughatatlansági-ellen nincsen az Istennél. Egyéb mód nem adatott, mellyel Isten segítségét nyerhessük, hanem az imádság: Hoc solum habemus residui. A mi kegyelmes Istenünk pedig, oly irgalmas, hogy nem egy hétben egyszer, hanem minden üdőben, minden órában audienciát ád és eleibe bocsáttya könyörgésünket. 
Az emberek, akár-mely nagy értékűk légyenek-is, annyiban megfogyatkoznak, a menyit másnak adnak: és annál kevesebb marad magoknak, mennél többet adnak egyebeknek. Innen vagyon, hogy kedvetlenek azokhoz, kik gyakran és sokat kérnek. De a nagy Isten, soha meg nem únatkozik a sok kérőkön: mivel az ő gazdagsága végetlen és el nem fogyhat: a mit másnak ád, attúl magát meg nem fosztya. Határozatlan irgalmassága-is: azért, Dat omnibus a ffluenter, et non improperat, mindeneknek bévségesen ád és senkit nem pirongat kérékenségekért; sőt, kér minket, hogy kérjünk valamit tőlle. Boldog Isten! mit mivelnének a világ kúldusi, ha utánnok járnának a világ gazdagi; és azon szorgalmaztatnák, hogy kérjenek valamit és megadatik? Vallyon, nem járnának-e mindenkor a gazdagok-után? nem esedeznének-e éjjel nappal? Sokszor üressen bocsáttyuk a szegényeket; sokszor kedvetlen tekíntettel, vagy kemény szókkal szomoríttyuk őket, még-is utánnunk futnak. Nékünk oly bév-kezű Urunk vagyon, hogy miképpen az ő Fia tellyességgel minden Vérét váltságunkért adta: úgy ő-maga, minden kincsét nékünk ígérte, csak kérjük tőlle. Szükségünk-is töbre, és nagyobra vagyon, hogy-sem a világi kúldúsoknak: mindazonáltal restek és késedelmesek vagyunk a kérésre. 
Nem így, atyámfiai, nem így cselekedgyünk ennek-utánna. Látod-e, mely alázatosan kér téged a szegény; mely nagy tűréssel várakozik, vagy kapud-előt, vagy a szentegyház ajtaja-előt? Látod-e mint fút oda, a hol pénzt osztogatnak? Azt mivellyük mí-is. Ihon az egész világon, a keresztyénség ezekben a szent Rogaciók-ban egybe-fút és Isten-eleibe bocsáttya könyörgését. Kapcsollyuk-egybe könyörgésünket az egész keresztyénség imádkozásával; kiálcsuk az Istenünknek: Cum quibus, et nostras voces ut admitti jubeas, de-precamur: Uram, a te sok igaz szolgáid könyörgésével-eggyütt, sőt a te Szent Fiad könyörgésinek eggyességében, bocsásd az én sovány imádságomat-is színed-eleibe: és segícs reá, hogy e földön-éltemben, az imádkozást gyakorollyam, mellyet az örök bóldogságban szűnetlen és fáradhatatlan kel mívelnem. Amen. 

(Magyar Elektronikus Könyvtár)