A nekonok és Irak
Der Spiegel
Lawrence F. Kaplan a World Affairs című folyóirat kiadója, ismert amerikai politológus és szerzőtársa William Kristol a „The war over Iraq, Saddam’s Tiranny and America’s Mission” („Háború Irakban. Szaddám zsarnoki rendszere és Amerika küldetése”) címmel 2003-ban tanulmányt jelentetett meg. A neokonzervatív szerzők ebben indokolják, miért kell megindítania Bush elnöknek az iraki hadműveletet. Ma már – miután többször járt a Irakban, rengeteg helyszíni tapasztalatot gyűjtött – a Der Spiegel hasábjain megjelent interjújában hibának minősíti a háborút.
Az iraki háború – vallja Kaplan ma – hatalmas fiaskó. Még most is heti 500 támadást indítanak az országban állomásozó amerikai katonák ellen, jóllehet nemrég még naponta történt ugyanennyi fegyveres incidens. A helyzet ilyen értelemben tehát „javuló tendenciát mutat” – a számok tükrében legalábbis -, a politikai helyzet alakulását tekintve azonban már távolról sem.
A támadások számának csökkenését Kaplan azzal magyarázza, hogy az intervenciós haderő a nagy tűzerővel indított akciók, a razziák, a lakosságtól teljesen elidegenedett katonai szervezet tömeges bevetése helyett 2007 eleje óta igyekszik közvetlen kapcsolatokat kiépíteni az irakiakkal, bizonyítandó, hogy jelenlétük a lakosság védelmét szolgálja. Az új irányzat eredményes kibontakozásához azonban – úgy tűnik – nincs már elég idő. Az amerikaiak belefáradtak a háborúba, a közvélemény egyre határozottabb ellenállást tanúsít.
Eközben ez az új taktika nem egészen hatástalan, s ebben – Kaplan szerint – a legfontosabb eredmény, hogy az iraki törzsek közül egyre többen állnak át az amerikaiak oldalára.
A szunnita felkelés legrosszabb időszaka véget érni látszik. Amennyiben az amerikaiak most megkezdenék csapataik kivonását, Irakban újra fellángolna a polgárháború. Az irakiak nem bíznak egymásban, mind a pártok mind a minisztériumok az etnikai-vallási hovatartozás szerint orientálódnak, tényleges feladataikkal vajmi keveset törődnek.
Kaplan álláspontja szerint az iraki háború megítélésének kérdésében nem szabadna összekeverni két szakaszt. Az első az az időszak volt, amikor még nem magát a háborút, hanem a háború megindításának szükségességét kellett indokolni. Az intervenció megindulása óta a vizsgálódás és értékelés tárgya már maga a háború. Nem megalapozott tehát számon kérni a háború megindítása mögé felsorakoztatott érveket a háború alakulásán. Szaddám Husszeint megbuktatni és Irakban demokratikus rendszert teremteni észszerű és elfogadható, az USA számára szinte kötelességszerű feladat volt. Ezzel szemben magának a háborúnak a menete azt igazolja – véli Kaplan -, hogy a cél elérése, jelesül a demokrácia megteremtése, Irakban nehezebb, mint valaha.
Nem elfogadható az a tézis, miszerint Irakot azért nem lehet demokratizálni, mert az irakiak arabok. Ez egyfajta kultúrrelativizmust jelent. A liberális iraki értelmiség köreiben ezzel szemben az a nézet vált általánossá, hogy bármit tett volna is Amerika, a demokratizálási kísérlet eleve kudarcra ítéltetett, mert az iraki történelmi tapasztalatok tanúsága szerint ott soha sem működhet a demokrácia. Kaplan egyik nézetet sem fogadja el, illetve a kudarc hátterében mindkettőt egyszerre látja. Az iraki háború megítélése ma olyannyira negatív, hogy emiatt nem avatkozik be Amerika Darfúrban, hiszen értelmetlennek látszik humanitárius okokból háborút indítani bárhol is.
A háború megindítása mellett kiálló neokonzervatív érvrendszert és a mai helyzetet szembesítve Kaplan arra a következtetésre jut, hogy számára egyértelmű: a „neo” előtag elfelejthető, mert az lényegében a demokrácia megteremtését célul kitűző liberális tartalmakra utal, amelyek az iraki tűzkeresztségben elbuktak. Az iraki beavatkozás megindításával kapcsolatos optimizmus odavan, a helyzet fegyverekkel nem változtatható. Következésképpen Irak demokratizálása téves indok volt. Annak ellenére, hogy a retorika előterében végig az ország pacifikálása és demokratizálása állott, a háttérben valójában mindig is szeptember 11. húzódott meg. Az iszlám fundamentalizmus tüzelte terrorizmustól való félelem légkörében a „válaszcsapás” megindítása elkerülhetetlen volt. Kaplan véleménye szerint hibás az a nézet is, hogy a demokrácia terjesztése rábízható a piacra, a szabad kereskedelemre. A Kínával való kereskedelemtől még nem lesz demokratikus az ázsiai óriás. A demokrácia terjesztéséhez nyomásra van szükség. Külső nyomásra is. Ennek azonban nem kell feltétlenül katonai természetűnek lennie.
Hiba volt-e az iraki háború megindítása? Kaplan úgy véli, egyértelműen hiba volt. Ugyanakkor válaszra vár a nagy kérdés, ki kell-e vonulnia most az amerikai haderőnek Irakból? „Felforgattuk az országot, kötelességünk rendet tenni – mindegy hogyan, mindegy, mennyi ideig tart mindez” – vélekedik Kaplan.
Az iraki háború tehát kudarc. De ne értékeljük túl. Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítanánk ennek a fiaskónak – összegzi álláspontját Kaplan -, az annyit jelentene, mintha a vietnami vereség után azt mondtuk volna: az antikommunizmus megbukott, nem folytatjuk a hidegháborút sem.

http://www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,551694,00.html