Kuthy Lajos(1813-1864), akinek nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. századnegyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is.
Elfelejtettékmunkáit, híres novelláit, regényeit, és őt magát is. Utolérte a magyartehetségek sorsa, és szegényen, mindenkitől elhagyatva halt meg. Diószegiszőlőjében lévő sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak,mint a vízre írott betű. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik -egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérődzőknek, hogy unalmas,zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, és gyenge jelleműember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt.
Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre,ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-banmegjelent, prófétai látással írott regényében, a “Hazairejtelmek”-ben megjósolta, hogy miként fogja Magyarországot száz év alattmeghódítani a zsidóság. Ezért, és csakis ezért kellett eltűnnie nyomtalanul amagyar irodalomból, hogy helyet adjon a molnárferencek, hunyadisándorok,szépernők, birólajosok nevével fémjelzett országhódító siserehadnak, akik amagyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellettmeghalnia – még Kuthy emlékének is. Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat”Hazai rejtelmek” című, annak idején – 1847-ben – óriási sikertaratott regényét, melyhez az előszót nem kisebb személyiség, mint MikszáthKálmán jegyezte. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újranyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha államisegédlettel irtanák a magyar tehetségeket, és mintha bűn volna Magyarországon amagyar élet égető problémáival foglalkozni… Operett, szerelmi háromszögettárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténetek: ez, ami manapság a honkebleketderíti. Faji kérdés… társadalmi korrajz… – szélsőséges feleslegek.
Ebben a könyvben Kuthy Lajos előre megmondott mindent, ami azóta százszázalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal láttameg a mai Magyarország sorsát, hogy százhatvankét esztendővel ezelőtt írtsorait olvasva kétségbeesetten kell azokon megdöbbenni, megállapítva azt is,hogy Kuthy próféciája 2008-ra az utolsó betűig beteljesedett (2014-re azuzsora-hitel és a magyar föld szabaddá tétele is e jóslat beteljesedésétigazolja).
A “Hazai rejtelmek” második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simonuzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytatSzalárdy György gróf főispánnal, a tönkre jutott, karmai között vergődő magyarúrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit,feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítaniMagyarországot. Ma, 2008-ban szinte hátborzongató dolog olvasni ezt aszázhatvankét év előtti próféciát:
EZ A MI ZSEBEINKNEK VALÓ HÍZODA
“A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránkéntidegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegenországok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak ígyleend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebbalkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlenpénzarisztokráciát alapítani…. Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyarzsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé azidegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogymidőn a ház felépül, salonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünktörni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni ésbetemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit anemességhez szivárogtatná s új uralgást adna kezébe.”
Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon:
“Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igenalkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő ésfelmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyűnyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot neszerezne. A helybeli és jellem viszonyok egészen a malmunkra dolgoznak.Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, melymielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelétaláássa, furkálja, szárnyát megnyírja s mikor se ti se tova nem tud mozdulni,saját pártja is odább áll tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynektartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni. Azért sok jellem, soktehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét,mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit sehasználjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád,hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nemtudja, mely egymással veszekszik.”
JÓSLÁS A NUMERUS CLAUSUS ELTÖRLÉSÉRŐL
Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simonmég azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás, miként fogja derekát beadniaz idegen fajta érdekeinek.
“Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuka pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép űzendi s a magyar gazdatisztjeinkkélesz saját földjén. Ő vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknaklátszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hidegkőszobákba gyülöngve, vagy elszigetelve értünk dolgoznak, ha díszparkjainkbahozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha miigazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek elcikkeket a mi érdekeink szerint. Miénk lesz fény, divat, kitüntetés.Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- ésnéztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk sajátzsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a készérdekekbe.”
ÖTSZÁZ CSALÁD ZSAROLJA A MAGYARHONT
Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdaságileigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről eképpenjövendöl a továbbiakban Löbl Simon:
“Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt.Író és művész fut, fárad, éjjelez s Szilveszter estélyén nem marad fillérje,mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz,özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családjátellátni s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész évhosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhelyuzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetágnélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyenfélre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink.Pedig, ha az üzéreket kútfejökre vissza visszük s kit-kit helyére sorozunk, nemtöbb, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millióember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcsszerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak… Mindez tagadhatatlan tény smindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.”
A ZSIDÓSÁG ADÓSAI ÜLNEK A KÉPVISELŐHÁZBAN
Jósol ezután Löbl Simon, az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházrólis, ekképpen:
“… Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak,mellőzik szerepünket törvényhozás utján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, melyezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mibékén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek azöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor,saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért s romlását gátolnák, ha fejükforogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás utjánsúrlódásba jönni, úgy hogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint abetáblázások nyugton hallgatott kötetei… No már, ha most, midőn még kevesenvalánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között, oly hirtelenül el tudotthatalmosulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni s a köz értelmét ésérzését hallagató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink éseszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból,mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.”
A BENNSZÜLÖTT ŐSVÉR MINDEN ÉRDEMLÉSI MÓDBÓL KI VAN ZÁRVA
És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebbenvalóra vált része. Így mondja Löbl Simon:
“A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen.Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünkszöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsőszülöttjét adandja zálogba,hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszétfalvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni,közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúságivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undorkapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tudadni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melybena bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módbólki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon,ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erőszakkal visszane vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri anyomor s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marnikegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért.Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsenkezünkre ada. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve,lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákonhunyászkodott, vagy üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek,nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuktitkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit:feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingereltorlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.”
Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogymindezt 162 évvel ezelőtt – 1846-ban – írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írnama, 2008-ban, midőn a jóslat beteljesedvén, a saját bőrén és lelkén érzi egypusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy írójának próféciája,amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy – UramIsten -, talán már nem is akarja olvasni!


Dobszay Károly