Jürgen Habermas a világgazdasági válságról
A neoliberalizmus és a privatizáció kora véget ért. A politika szerepe nőni fog, mert a szabályozatlan piac nem képes előremozdítani a közérdeket. Új világrendre van szükség – nyilatkozta Jürgen Habermas a Die Zeitnak adott terjedelmes interjúban. A tekintélyes német szociológus és filozófus szerint a piaci kapitalizmus és a demokrácia ellentétes alapelvekre épül. A kapitalizmusban az egyén döntések olyan következményekkel járnak, amelyek mindenki életét befolyásolják. Márpedig a demokrácia alapelve az, hogy mindenkinek jogában áll beleszólni az őt közvetlenül érintő kérdésekbe. A globális piacok feletti ellenőrzéshez globális intézmények kellenek.
Habermas szerint a világgazdasági válság legnagyobb botránya, hogy elsősorban azokat a szegényeket sújtja, akiknek semmilyen szerepe nem volt a pénzügyi rendszer összeomlásában. A tőzsdeindexek zuhanása és a hitelpiaci válság következtében kialakult recesszió árát azokkal fizettetik meg, akik maguk sosem vettek részvényeket. A válság különösen a harmadik világot fogja sújtani, ahol akkora a nyomor, hogy egy kisebb visszaesés is drámai megrázkódtatáshoz vezet. A német szociológus szerint azonban nem lehet csak a pénzvilág szereplőit felelőssé tenni a történtekért, hiszen ők nem tettek mást, mint kihasználták a piac társadalmi és jogi szempontból egyaránt elismert normáit.
A válság azonban egyúttal lehetőséget is rejt magában – véli Habermas. Barack Obama januárban hivatalba lépő elnöknek lehetősége lesz leszámolnia a Bush-kormány neoliberális retorikájával. Sőt, a Clinton-kormány és a brit Új Baloldal mérsékeltebben piacpárti programjához sem kell visszatérni. „Hogy mire számíthatunk? Remélem, hogy a jövőben nem  fogadjuk el a neoliberális politikát. Az emberi életvilágot nem rendelhetjük alá a piaci törvényeknek.” A tőzsdei nyereség helyett ismét a társadalmi egyenlőségnek kell a legfontosabb szempontnak lenni. „Az elmúlt évtizedek privatizációs őrülete következtében a társadalmi nyilvánosság a nyereség maximalizálására törekvő pénzügyi befektetők befolyása alá került. Az oktatás és a kultúra így a gazdasági ciklusok és szereplők kiszolgáltatottjává vált.” Az állami szerepvállalás csökkenése és a nyakló nélküli dereguláció anyagi, erkölcsi, társadalmi és kulturális értelemben egyaránt rendkívül káros hatású volt. Az állami feladatok – az egészségügyi ellátás, a betegbiztosítás, a tömegközlekedés, az energiaszolgáltatók, az iskolák és a katonai feladatok – privatizálása olyan egyenlőtlenségeket teremtett, amelyek alááshatják az alkotmányos demokráciák egalitárius alapelveit.
Ellentétben a kilencvenes évekkel, amikor legjobb esetben is csak arra volt lehetőség, hogy a piaci kapitalizmus hatásait mérsékeljük, most végre a baloldalnak lehetősége nyílik rá, hogy alapjaiban reformálja meg a rendszert, és szigorúan szabályozza a spekulatív befektetések piacát. A piac mindenhatóságának felszámolása nem csak gazdasági és politikai, de társadalmi értelemben is jelentős változásokat fog eredményezni – jósolja Habermas. Véget ér a korszak, amelyben a sikeres vállalkozók és menedzserek számítottak a társadalom eszményi alakjainak.
A globális pénzpiacok reformjához elengedhetetlen olyan nemzetek fölötti politikai intézmények létrehozására, amelyek segíthetnek a nemzetek közötti hagyományos konfliktusok megelőzésében illetve megoldásában. A német filozófus szerint az alapoktól kell újjáépíteni a nemzetközi együttműködést. Az ENSZ reformja nem elég: globális alkotmányra van szükség. Az ENSZ legjobb esetben is csak a válságok kezelésére alkalmas, ami fontos feladat ugyan, de a nemzetközi stabilitásra ennél többre, szorosabb együttműködésre van szükség. A globális pénzügyi, környezetvédelmi, energiapolitikai és szociális kérdések szabályozásához új nemzetek fölötti politikai intézményrendszer kialakítása kell. Olyan testület felállítására, amely – ellentétben például a G8-al – kötelező érvényű döntéseket hozhat, és amely nem kizárólag a tagállamok érdekeinek érvényesítésére törekszik. Ez természetesen a nemzetállami szuverenitás csökkenésével jár. Az elmúlt évtizedek során azonban az EU bizonyította, hogy lehetséges olyan politikát folytatni, amelyben közvetlenül nem érvényesül a nemzetállami szuverenitás és érdekérvényesítés, bár – ismeri el Habermas – a gazdasági válság kapcsán egyelőre nem sikerült az EU tagállamainak fölülemelkednie a nemzeti érdeken, és közös válságprogramot kidolgozni. A válság rávilágított, hogy még nagyobb együttműködésre van szükség az EU-n belül is, különben Európa teljességgel elveszítheti világpolitikai jelentőségét.

http://www.zeit.de/2008/46/Habermas?page=all