AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK

Mária Julianna által adott üzenete

2008. december 1.

Szentségimádáson Jézus: „Drága édes kislányom! Szüntelen imádkozzatok! Imáitokat ajánljátok fel az Én irgalmas Szívem, és égi Édesanyátok szeplőtelen Szíve szándékaira. Soha nem látott keserves napok köszöntenek erre a világra. A cunamik, a földrengések, az esőzések, a szélvihar és a tűzvész, mind eltörpülnek a mögött, ami most köszönt erre a világra. Itt csak a megtérés és az ima segít. Csak ez a kettő enyhítheti a csapásokat. El minden evilági gonddal, tobzódással! Csak az önmegtagadás és a kereszthordozás segíthet. Karom lesújt erre a bűneiben fetrengő világra. Megsemmisítek minden bűnt. Elnémítok minden hazug szájat. Csak egy igazság lesz, az Evangélium. Csak egy törvény lesz, a szeretet. Vége a türelmi időnek. A haladék lejárt. Ami most következik, az elnémítja a gonoszt. A világra – jóllehet súlyos szenvedések árán – egy új, szebb jövő következik. Úgy is mondhatnám, hogy egy paradicsomi állapot jön. Ez még nem a menny, de mindenképpen a szeretet és az igazság uralma. Erre készüljetek. Ti, akik Engem követtek, emeljétek fel a fejeteket, mert elérkezik a ti megváltásotok. Akkor mindenki Te Deumot (=Hálaadást) fog zengeni Nekem, az örök élet Szerzőjének. Akkor megnyílnak az egek, és szent angyalaim hozsannát zengenek a földön élő maradékkal, azzal a szent gyökérrel, akikből kisarjad az új világ. Kicsinyeim! Imádkozzatok! Újra mondom: Szüntelen csak imádkozzatok! Kérjétek a Szentlelket, hogy Ő imádkozzon bennetek, véget nem érő hozsannákat, Te Deumokat, mert soha nem látott kegyelem kiáradás jön most a földre. Jóllehet, mindezt megelőzi a megtisztítás, ami elkerülhetetlen. Jól jegyezzétek meg: Minden a ti javatokra, örök üdvösségetekre válik. Így tekintsetek a jövő elé, amely már a küszöbön van, és oly hirtelen sújt le a bűnösökre, mint sas a zsákmányra. De ti, akik olvassátok és megfogadjátok szavam, elteltek mennyei erővel. Maga a Szentlélek fog vezetni titeket. Ti fogjátok megerősíteni a még hitükben gyengéket. Ti fogjátok felkarolni a kétségbeesetteket. Soha nem látott egység és szeretet fog uralkodni a világon, mert mindez az Én kegyelmem, Aki kereszthalált haltam és feltámadtam az egész világ összes bűnöséért, és nem akarom, hogy csak egy is elvesszen közülük. Így tekintsetek a jövőre, mint égi beavatkozásom nagy pillanatára. Ne csüggedjetek, ne lankadjatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Odaát majd megértitek mindennek az okát, és elnyeritek méltó jutalmatokat. Köszönöm, hogy követitek felhívásomat. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2008. december 2.
Szentségimádáson Jézus: „Nagyon szeretlek. Ne félj semmitől! Én mindig veled vagyok, és mindazokkal, akik hisznek Bennem, és átadták az életüket Nekem. Az ilyen lelkekről Én magam gondoskodom. Nem látnak hiányt semmiben. Életük minden pillanatában élvezik azt a biztonságot, amit az Én állandó jelenlétem nyújt számukra. Tartsatok ki mindhalálig, mert csak a hűségesek nyerik el az örök élet koronáját. Mindig csak Engem lássatok a keresztfán! Engedelmes és hűséges voltam mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Soha nem a magam akaratát tettem, hanem Atyámét. Ti is tegyetek így! Tagadjátok meg magatokat, legyetek engedelmesek és hűségesek mindhalálig! Ezt kérem minden kereszténytől, akik a nevemet viselik, mert a keresztény szó jelentése: Krisztusi lelkületű. Éljetek méltóan ehhez a névhez, hogy meg tudjalak vallani titeket Atyám előtt és az Ő szent angyalai előtt. Komor idők következnek, de ti annál jobban bízzatok Bennem, Aki Mindenható vagyok, és szeretlek titeket. Úgy szerettelek, hogy az életemet is odaadtam értetek. A derűt és a reményt soha ne engedjétek ki a szívetekből! Aki Bennem bízik, nem csalódik, mert Én hűséges, szerető, gondviselő, megváltó Istenetek vagyok, és az is maradok mindörökké. Aki a sírókat megvigasztalja, a szomorkodóknak enyhülést ad, a szenvedőknek erőt a kitartáshoz, a hűségeseknek pedig örök üdvösséget. Én legyek a ti reményetek, örök boldogságotok. Ami a világban van, azt mindet itt kell hagyni, de Én mindörökre a tiétek vagyok. Én vagyok az igazgyöngy, Akiért érdemes mindent eladni. Tanításom örök élet mindazoknak, akik tettekre váltják. Jöjjetek Hozzám! Én mindenkit Magamhoz vonzok. Boruljatok le keresztem előtt, mert a kereszt a ti üdvösségetek. Soha ne lázadjatok, he kereszteket kaptok. Senkinek sem adok nagyobbat, mint amekkora szükséges ahhoz, hogy örök életre vezessem általa. Az igaz, tiszta szeretetet kérem tőletek Irántam, és embertestvéreitek iránt. Ez a főparancs, és az örök élet.”


2008. december 11.

Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljön a vég. Vége lesz mindannak, ami eddig volt. Egy új, szebb jövő következik. Kisarjad a szent gyökér, a szent maradék, akik a nagy keresztényüldözés és a világ nagy megtisztítása után megmaradnak. Most már megtanultad, hogy az idő csupán pillanatok halmaza. Minden pillanatban döntened kell Mellettem, ha engedelmeskedni akarsz Nekem. Az utolsó pillanatban is így lesz. De ami azután következik, az minden vágyadat, minden elképzelésedet felülmúlja. Egy egész örökkévalóságon át fogod magasztalni és dicsőíteni nagy irgalmamat, és szeretetemet, és vég nélkül fogsz örvendezni annak, hogy igent mondtál meghívásomra, és mindvégig engedelmeskedtél Nekem. Ezért kérem még imáidat és engeszteléseidet, hogy sok megtérő bűnös legyen, akik igent mondanak meghívásomra, és hűségesek maradnak Hozzám mindhalálig. Én az ilyen lelkekben gyönyörködöm. Minden megtérő bűnös értelmet ad szenvedéseimnek. De minden megátalkodott csalódást okoz Nekem, és mérhetetlenül tetézi szenvedéseimet. Lassan véget ér a megpróbáltatás, és kezdetét veszi az örökkévalóság. Úgy a jók, mint a gonoszok számára. Egy kis idő, és eljön az új világ, amely szép lesz, mint a Vőlegényének felékesített menyasszony. Méltón és tisztán fogja várni dicsőséges visszajövetelemet. Különösen Egyházam fog új fényben ragyogni. Sok lesz közöttük a szent. Papjaim és híveim együtt zengenek hálaéneket szent angyalaimmal. A Szentmise lesz a legnagyobb ünnep, amelyet mindig méltó tisztelettel fognak bemutatni. Valóban Isten imádása lesz a Szentmise, amelynek a végén mindig lesz Szentségimádás. A hívek és a papok imádni fognak Engem, Akit a lelkükbe fogadtak, és imádni fognak a kitett Oltáriszentségben. Papjaim és híveim olyan tiszták és szentek lesznek, hogy leesdik csodáimat a mennyből. Szentségi áldásomra a betegek elnyerik gyógyulásukat, a hitetlenek megtérnek, a hitükben gyengék pedig megerősödnek. Tudod kislányom, ahol igazán és őszintén szeretnek Engem, ott a menny egyesül a földdel, mert Én leszállok közéjük, és ott vagyok köztük.”


2008. december 13.

Szentmisén, szentáldozás után Jézus: „Irgalmas Szívembe vagy elrejtve. Jól látom minden gondodat. Én megoldom azokat. Te csak törődj az Én dolgaimmal! Szeress és imádj Engem szüntelen! Ez legyen egyedüli feladatod!”


2008. december 17.

Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Nagyon szeretlek téged. Tarts ki mindhalálig! A derűt soha ne engedd ki a szívedből! Légy kedves és szeretetteljes mindenkihez! Engem szolgálsz a felebarátban. Ha nehezedre esik, kérj Engem, és Én megerősítelek. Csak a szeretet számít. Ezt hozod magaddal. Amikor nem tudsz szeretni, a sátán lázad ellened, hogy ne Engem, hanem őt szolgáld. Nem nehéz szeretni. Csupán kérni kell, és Én megadom hozzá a kegyelmet. Ha szeretetben élsz, béke van a szívedben. Innen ismered fel, hogy jó úton haladsz Felém. Száműzz minden haragot és keserűséget a szívedből! Ne foglalkozz vele! Úgyis elmúlik. De az Én szeretetem örök. Merülj el Bennem, mert Én örök vagyok. Én szerettelek téged előbb. Még mielőtt lettél volna, Én öröktől fogva kiválasztottalak. Kedvesebb vagy Nekem, mint az egész teremtett világ. Azért, mert meghaltam érted, és azt akarom, hogy ott légy, ahol Én vagyok, és meglásd dicsőségemet. Most imádj Engem, adj hálát mindenért, azért, hogy kiválasztottalak. Nemsokára meglátsz Engem színről színre, és egy egész örökkévalóságon át nem fogsz tudni betelni szent színem látásával.”


2008. dec. 18. Szentségimádáson Jézus

 „Drága kislányom! Elérkezett a vég, a türelmi idő vége. Már látszanak a jelek. A bűnök az égbe csapnak. Ellenfelem úgy beszőtte gyilkos hálójával a világot, hogy ki sem látszik belőle. Itt már csak egy nagy tisztítás segít, egy isteni beavatkozás. De még mielőtt ezt megtenném, adok egy utolsó esélyt az emberiség számára. Megmutatom nekik, hogy milyen pocsolyában hemperegnek. Megmutatom nekik lelkük bűzlő hulla állapotát, amelyet halálos bűnök szennyeznek koromfeketére. Gyermekem imádkozz! Nagyon komolyan mondom neked, rettenetesek lesznek azok a napok mindazok számára, akik a bűn szennyében élnek. Ti drága kislányom, akik engesztelő áldozatok vagytok e bűnös világ fenntartására, nagyon boldogok lesztek. A ti lelketek ragyogni fog a boldogságtól, mert meglátjátok a lelketekben világító, fénylő Istent, Akit hordoztok nap mint nap az imában, a jócselekedetekben, és a szeretetben. Megláttok a lelketekben Engem, Akit naponta, vagy hetente fogadtok a szívetekbe, és hagyjátok, hogy Én éljek általatok, és Én vezesselek benneteket. Ez titeket mennyei boldogsággal fog eltölteni, és úgy ragyogtok majd e bűnös nemzedék között, mint a csillagok. Vigyázzatok magatokra! Szüntelen őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Sohase feledjétek: Minden az Én kegyelmem. Nekem adjatok hálát. Tőlem kérjetek segítséget. Nagyon – nagyon szeretlek benneteket, Véremen megváltott drága gyermekeim! Tudjátok meg, hogy a ti imáitokra kapják a világ fiai ezt a nagy kegyelmet. Azért, hogy megtérjenek. Szerető Szívem nem akarja, hogy akárcsak egy is elvesszen közületek. Nem tudjátok felfogni, milyen a pokol. Kimondhatatlan kínzó szenvedés, amely örökké tart. Vagyis soha nem lesz vége. Ti, amikor itt a földön szenvedtek, alig várjátok, hogy vége legyen. De az örökkévalóságban soha semminek sincs vége. Nincs a szenvedésnek, és nincs a boldogságnak. Az üdvözültek serege többek között ezért ad hálát Nekem, hogy örökké tartó életet és boldogságot szereztem nekik a keresztfán, amikor Magamra vettem bűneiket, és elégtételt adtam érte, és ezáltal megnyitottam számukra a mennyország kapuját. Ti is, drága kicsi gyermekeim, amíg a földön éltek, kövessétek nagy testvéreiteknek, a szenteknek a példáját. Legyetek állhatatosak Atyám törvényeinek a megtartásában, kitartóak a szenvedések türelmes elviselésében, áldozatosak a szeretetben, és akkor elnyeritek az örök boldogságot. Atyám úgy tekint rátok, mint az Én szolgáimra, akik a lelkek üdvén munkálkodtok, és ezért igen nagy megtiszteltetésben lesz részetek Atyám és az egész mennyei udvar részéről. Hagyjátok, hogy Én éljek és működjek általatok, és tartsatok ki ebben mindhalálig!

Most azokról beszélek neked, akik mindhalálig hűségesek Hozzám. Erről ismered fel őket: Fényhordozók. Lelkükben Én vagyok a Fény, a világ Világossága, Aki átsütök rajtuk. Kiárasztom rajtuk keresztül szeretetemet, jóságomat, derűmet és békémet. Általuk vigasztalom a szomorkodókat, segítem a szegényeket, jutalmazom a jókat, de elzárkózom a gonoszoktól. Általuk tanítom bölcsességre a rászorulókat. Kisdedek ők a lelkükben, mert Bennem bíznak, ezért Rám hagyatkoznak. Úgy, mint most te is. Figyelsz, és kérdezel. Uram, mit írjak, mert kizárólag a Te szavaidat akarom leírni, én semmi vagyok. Nagyon szeretlek ezért, és megjutalmazlak érte.

Nagyon közel van a próféciák beteljesülése. Éljetek szüntelen készenlétben! Tartsatok bűnbánatot! Gyónjatok, áldozzatok! Életetek minden pillanatában tegyétek meg akaratomat! Akkor beteljesítitek Atyám rátok vonatkozó örök szent tervét. Csak ez a fontos. Csak ezért imádkozzatok, hogy mindig felismerjétek, és megtegyétek Isten akaratát. Aki ezt megteszi, az nem élt hiába ezen a földön, mert Isten azért teremtette meg, hogy az Ő örök szent tervét végrehajtsa. Jaj annak, aki nem ezt teszi. Mondom neked: Sok verést kap. Büntetése annak függvényében zajlik, hogy mennyire ismerte fel Isten akaratát. Mindaz, aki ismeri az evangéliumot, de tettekre nem váltja, sok verést kap. Aki nem ismeri, és nem teszi, kevesebb verést kap. Azért kap büntetést, mert a lelkiismeret készteti a jóra, és vádolja, amikor rosszat tesz. Ezért mindig a jó mellett kell döntenie. Még ha az őserdő mellett születik is egy ember, és sohasem hallott Rólam, abban is szól a lelkiismeret szava, és szabad akarata szerint dönthet a jó vagy a rossz mellett. Ezért kapja a jutalmat, vagy a büntetést.

Mindaz, aki a megszentelő kegyelem állapotában él, boldog, és békességgel teljes. Bizalmát, reményét Belém veti, és Én mindig gondoskodom róla. Nem így a bűnösök, akik Lucifert követik, aki azt mondta: „Nem szolgálok Istennek.” Nem is nyerik el lelkük békéjét, és soha nem ismerik meg azt a tiszta szent örömöt, amit az Engem szolgáló, életszentségben élők élveznek. A bűnösök csak acsarkodnak, káromkodnak, erőszakoskodnak, de nem mennek semmire. Mindazt, amit a földön megszereztek, itt kell hagyniuk, és koldusan, üres kézzel távoznak el ebből a világból. Ha nem bánják meg bűneiket, az örök tűzre, ha megbánják, a tisztítótűzbe jutnak. Tudod kislányom, vannak lelkek, akiket mások imádkoznak be a tisztítótűzbe. Ezek a mennyben kicsiny fénypontok, akik az egész örökkévalóságon át azért hálálkodnak Nekem, és azoknak, akik imádkoztak értük, hogy nem kárhoztak el, hanem üdvözültek. Kérjetek Tőlem bátran, kérjetek sokat, mert minden kegyelmet megadok bizalommal teli imáitokra. Legfőképpen lelkeket kérjetek, mert ebben találom legfőbb örömömet, mert a lelkek üdvössége ad értelmet rettenetes kínszenvedésemnek a keresztfán.”


2008. december 21.

Szentségimádáson Jézus: „Nagyon szomorú az Én Lelkem. A bűnök az égbe csapnak. Népem vak és konok. Nem akarnak megváltozni, megtérni Hozzám. Görcsösen ragaszkodnak vétkes szokásaikhoz. Én nem számítok, számukra nem is létezem. Csak a világnak akarnak megfelelni. Csak az számít, hogy mit mond a másik ember. Az, hogy Isten létezik, és van törvénye, nekik nem számít. Pedig az életet mindannyian azért kaptátok, hogy bizonyítsatok. Csak itt és most tudjátok bebizonyítani, hogy méltóak vagytok az örök életre, de ha nem akarjátok, akkor elkárhoztok. Nagyon sok a bűnös ember, és egyik a másikat viszi a bűnbe. Az a baj, hogy az emberek nem ismernek Engem. Kevés a pasztoráció. Úton, útfélen kellene hirdetni az igét. Minden megkeresztelt ember az általános papsághoz tartozik. Nektek keresztényeknek, világító gyertyákként kellene élni e bűnös nemzedék között. Be kellene ragyognotok a bűn sötétségét szeretetetekkel, jócselekedeteitekkel, derűs mosolyotokkal, és ahol lehet, a szavaitokkal is. Életre kellene váltanotok a nyolc boldogságot. De ehhez sokkal nagyobb hitre van szükségetek, hogy a rossz dolgok közepette is rendületlen bizalommal gyökerezzetek Belém, Megváltó Istenetekbe, Aki Mindenható vagyok. Kérjétek a hit kegyelmét, mert ez az alapja keresztény életeteknek.

Nagyon fáj szerető Lelkemnek minden elkárhozott lélek. Sokszor egész életükön át ott kopogtatok a lelkük ajtaján. Hívogatom őket Szentség látogatásra, Szentmisére. A lelkiismeretük által szólok hozzájuk, hogy ne a rosszat, hanem a jót válasszák. Ne a gyűlöletet, hanem a szeretetet. De ők süketek és vakok. Meg sem hallanak, csak mennek a saját buta, ostoba fejük után. Rengeteg kellemetlenséget és szenvedést szerezve maguknak emiatt. Vágynak a szeretetre, mindenütt keresik, csak ott nem, ahol van. Ezért nem találják. Én vagyok a szeretet. Aki Engem keres, megtalálja a szeretetet, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki az életét adja barátaiért. Ha megtalált, találkozik a szeretettel, és ez a tiszta, szent szeretet átalakítja, megváltoztatja, úgyhogy ő maga is szeretetté válik. Ez az igazi megtérés. Átalakulás Belém, a Megváltó Istenbe. Ezt kérem mindnyájatoktól. Ez a boldogság titka, és ez maga az üdvösség. Ha mindenki így élne, a föld mennyországgá változna. Ezt tanítottam nektek a Miatyánkban: „Jöjjön el a Te országod.” Ezt imádkozzátok naponta többször is a rózsafüzérben. Azt kérem, hogy nem csak imádkozzátok, hanem váljatok ti is szeretetté. Így szenteljétek meg magatokat, és a környezeteteket is. Értsétek meg végre: Csak a szeretetnek van értéke a földön és a mennyben is. Szeretet nélkül a legnagyobb cselekedet is értéktelen, üres. A szeretet a lélek élete. Ahol nincs szeretet, ott a lélek halott. Egy hullával pedig undorító együtt élni. Ezért kérlek titeket, hogy támadjatok fel a szeretetre, és akkor már itt a földön az üdvösségben éltek.

Nagyon szeretlek titeket. Szent Szívem értetek dobbant először Szent Édesanyám méhében. Értetek születtem meg, hogy emberként élve szeressek, dolgozzak, szenvedjek. Mivel Magamra vettem az emberi természetet, megtapasztalva a sátán kísértéseit is, sokkal elnézőbb vagyok az emberi gyengeségek iránt, mint ahogy azt ti el tudjátok képzelni. Amikor ítéletet mondok egy ember fölött, beszámítom vele született természetét, gyengeségeit vagy erősségeit. A körülményeket, mások ráhatását. Irgalmas Szívem minden embert meg akar menteni a kárhozattól. Ezért adom a szenvedéseket, a próbatételeket, mert a kereszt visz az üdvösségre. Sokszor a betegség menti meg a lelket.”

Az Úr Jézus megkért, hogy írjam le azt a megtörtént esetet, amit Bonajunkta atyától hallottam. Most őt idézem: „Egyszer, amikor egy kórházban egy beteghez hívtak, miután meggyóntattam, a szomszéd ágyról is jelentkezett egy beteg, hogy ő is szeretne gyónni. Nagyon sírt, és panaszkodott, hogy le kell vágni a jobb lábát, mert nagyon beteg. Senkije sincs, ezért nagyon aggódik, mert fél lábbal nem tudja magát ellátni. Kérte, hogy imádkozzak érte. Majd sírva, zokogva meggyónta, hogy évtizedekkel azelőtt (azóta sem gyónt) levette a falról a keresztet, és a jobb lábával rátaposott. Én feloldoztam. Utána együtt imádkoztunk a gyógyulásáért. Másnap következett volna a műtét. Újra megvizsgálta az orvos, és egészségesnek találta a beteg lábat. Így nem kellett levágni. Így menti meg az Úr Jézus a lelket a testtel együtt az örök kárhozattól.”