Érdekes kis tanmese a jelenlegi pénzrendszerről
 
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas birodalom, neve Terria. Minden tartománya, összes népe gazdgságban, biztonságban, boldogságban élt. Jólétük forrása a termőföld volt, mely kevés gondozásért cserébe bőséggel látta el a birodalom lakóit élelemmel és nyersanyaggal.
Terria leghíresebb tartománya a mesés, gazdag Lerzia volt. A lerzek kiváló iparosok voltak, s okos, nagy tudású, jó szívű és derék, szorgalmas embereknek ismerték őket minden tartományban, ahol megfordultak; mert utazgattak, igen sokat, szemben más tartományok népeivel, kik a lábukat se nagyon tették ki a falusi járásból, nemhogy a tartományukból. A lerz helytartót birodalomszerte a legbölcsebb embernek tartották. De nem csak legbölcsebb, hanem legvagyonosabb is volt mind közül.
Egyszer aztán Terria királyának azt javasolta egyik lerz tanácsnoka, hogy változtassák Terriát ipari birodalommá – ha hatalmas gyárakat építenek, az embereknek nem kell két kezi munkával előállítaniuk saját hétköznapi használati tárgyaikat, így még kevesebb munka árán még többet birtokolhatnának; Terria gazdagabb lenne, mint valaha.
A király hallgatott az okos szóra, és hatalmas iparváros építésébe kezdett – minthogy e munka koordinálása sokkal nehezebb feladat volt, mint a földművelésé, idővel trónszékhelyét is ide helyezte át, s az új fővárost Terropolisznak nevezték.
Hogy, hogy nem, pár év után azonban kifogyott a kincstárból az arany, bár Terropolisz felépítése még nem ért a végére. Búsult is a király… Hamarosan azonban megjelent udvarában a lerziai helytartó, s a lerzek tizenkét szekéren hozták mögötte az aranyat! A király nagyon megörült, bár nem értette, a lerzek miért akarják a birodalmat ily önzetlenül megsegíteni. A helytartó biztosította róla, nem kér semmit cserébe; ám az aranyat nem örökbe adja, csak kölcsön, s a király majd visszafizeti neki, mikor a hatalmas beruházás megtérült.
Úgy is lett. A terriai ipar virágzott, a gazdag falvak kalandvágyó fiai pedig a még gazdagabb városi létről álmodoztak, s a kincstár hamarosan roskadozott az aranytól. A király, hálája jeléül nem tizenkét szekérnyi aranyat adott vissza a lerz helytartónak, hanem tizenhármat, s olyannyira csodálatos dolognak tartotta a kölcsönzés intézményét, hogy rendelkezett: állami bankot kell létrehozni, mely a pénzt igénylő embereknek szerény kamatra kölcsönad.
Hosszú sor kígyózott a Terriai Királyi Bank előtt reggeltől estig: kérelmezők hada folyamodott hitelért, némelyek a rossz termés miatt szorultak meg, mások nagyobb, cifrább házról álmodtak – de a legtöbben lerzek voltak közöttük, ügyes és szorgalmas mesteremberek, akik saját ipari vállalkozások alapítására kértek hitelt, a haszonból megfizetve azt kamatostul.
Terria ipara hamarosan százszorosára növekedett, ontotta magából az árukat, s a munkaerő csak úgy özönlött a falvakból az egyre szaporodó és növekvő városokba. Özönlött, csak özönlött – s eljött az ideje, hogy nem maradt elég ember a vidéken, megművelni a földeket, s jóllakatni önmagukon kívül a városok egyre csak szaporodó lakosságát.
Hatalmas éhínség köszöntött Terriára. Városi és falusi egyaránt a kétségbeesett, tehetetlen királyt okolta; mindenki másként hitte, mi a kialakult válságos helyzet pontos oka, de mindenki egyformán tudni vélte a megoldást, s a kocsmákban gyakran vitatkozó embereknek sok nem kellett hozzá – csak néhány bölcs lerziai filozófus, kik az emberi egyenlőségről és a központi kormányzás megszüntetéséről álmodtak -, hogy felkeljenek a király ellen, lefejezzék, s Terriát szövetségi köztársasággá kiáltsák ki, független, a nép által választott tartományi kormányokkal.
Telt-múlt az idő.
Ágrólszakadt Jánoska egy nyomorúságos kis faluban látta meg a terriai napvilágot. A gyermekkor nélkülözéssel telt évei után a város felé vette az irányt – Terropolisz felé, ahol már az iparban is csak kevesek dolgoztak, hisz gépek végezték a munka nagy részét, az emberek pedig kényelmes irodákban ültek, adminisztratív munkakörökben dolgozva. Legtöbb fiatalnak ez volt az útja, hiszen falun már úgysem volt munka, a földet is gépekkel művelték…
Jánoskát egy lerz bankvállalat alkalmazta – több száz ilyen működött már Terriában, a király bukása óta bárki foglalkozhatott hitelezéssel, s a lehetőséget főleg a lerziai üzletemberek használták ki. A fiú kapott egy lakócellát a vállalati lakótelepen, s hogy munkáját megfelelően végezhesse, a vállalati iskolába, a Lerz Pénzügyi Főiskolára kellett járnia.
Hallgatótársai, a kedves, derék lerz iparosok leszármazottai, az ifjú lerziai bankártitánok legtöbbször szinte levegőnek nézték Jánoskát. Ha szóltak is hozzá, foghegyről beszéltek vele, de leginkábbis egymás között diskuráltak fennhangon a csak általuk ismert lerziai nyelven. Ágrólszakadt Jánoska úgy érezte, falusi származása miatt nézik le ezek a Terropoliszban felnőtt lerz fiatalok, s gyakran szeretett elbújdosni a főiskola néptelen részein; szolgálati helyiségekre nyíló kihalt folyosókon mászkált, alagsorokban kalandozott, eljutva olyan helyekre, hol tán még az öreg lerz professzorok sem jártak soha.
Egyszer azután rábukkant a legmélyebben fekvő folyosóra, melyben örök sötétség honolt. Jánoska villanyt sem talált, csak két mobiltelefonjának háttérvilágítását egyesítve tudott előrehaladni. Fémes csengés-bongás és víz csurgása-csobogása hallatszott a folyosó távoli végéből, hol Jánoska, óvatosan előrehaladván, egy réges-régi faajtót világított meg telefonjaival.
A furcsa zajok elhallgattak, s egy rekedten károgó férfihang azt kiáltotta:
– Ki az? Ki van odakint?
Jánoska nem tudta hirtelen, mitlévő legyen… ám az ajtó kitárult, s ő egy vénséges-vén, összeaszott arcú, púpos hátú, hosszú ősz szakállú öregembert pillantott meg egy sötétbe vesző, hatalmas terem közepén állva, mögötte irdatlan hegynyi csillogó aranypénzzel, előtte pedig egy kőtállal, amelyben víz felszínén csillogott a benti fény. Közelebb lépve észrevette, hogy az öregembernek tipikus lerz arcvonásai vannak.
– Te lerziai vagy… – nyögte bután, hisz ezerszer érdekesebb tényeket is szóvá tehetett volna, például az aggastyán háta mögött tornyosuló végeláthatatlan aranydombságot.
– Így van, fiacskám. Nem is akármilyen lerz… Én voltam az utolsó terriai király uralkodása alatt Lerzia helytartója! Én találtam fel a bankot!
– De hiszen az évszázadokkal ezelőtt volt…
– Úgy van! E helyt állott a Terriai Királyi Bank központi értéktára. S a lefejezett király a túlvilágról iszonyú büntetéssel sújtott engem, amiért a bankrendszert megalkottam, s amiért utána a forradalmat a háttérből szerveztem és támogattam pénzzel: minden egyes alkalommal, mikor a lerz bankok egy korabeli aranypénznek megfelelő értékű Terrkreditet multiplikálnak, nekem itt egy aranypénz megjelenik a semmiből, s azt meg kell mosnom ebben a kőtálban, hogy újra semmivé foszoljon. Addig kell élnem, amíg e munkát el nem végeztem! Ha mindet megtisztítottam, akkor meghalhatok. – S a csontvázszerűvé aszalódott kezek hátrafelé intettek: – Amint láthatod, kissé le vagyok maradva.
Jánoska tudta, mi az a pénzmultiplikáció, hiszen pénzügyi iskolába járt, így csak annyit kérdezett:
– De hát miért haragszik rád a király szelleme a multiplikált pénz miatt? Hiszen annak az élettartama véges, nem igazi pénz, kikerül a forgalomból, s aki erején felül multiplikál, csődbe juttatja magát!
Az öregember keserűen felnevetett.
– Valóban ezt tanítják, ez volt a multiplikált pénz valaha – s ne aggódj, minden alkalommal, mikor egy aranypénznyi Terrkreditet kivonnak a forgalomból, a hozzá tartozó érme tisztítás nélkül eltűnik mögülem. Fiacskám, ez a hegy a hátam mögött egyre csak növekszik, már a végét se látom. Ennyi az a multiplikált pénz Terriában, melyet soha nem fognak kivonni a forgalomból, mely helyett valódi kézpénzt soha nem fognak követelni az emberek a bankokon; miért is tennék! A csekket, átutalást, bankkártyát mindenki épppúgy elfogadja!
– Hogy hagyhatja az Állami Bankárügyi Főhivatal, hogy a bankok ezt csinálják?! – kiáltotta döbbenten Jánoska. – Nekik tudniuk kell róla…
– Ugyan, fiam, három alulfizetett állami hivatalnok fogja megállítani a lerziai bankokat abban, hogy bekebelezzék a világot? Elárulok azonban még valamit… de előbb felelj jól egy kérdésemre: hogy számolod ki a forgalomban lévő összes pénz mennyiségét?
– A pillanatnyilag forgalomban lévő multiplikált pénz és a jegybankpénz összege – vágta rá az iskolában tanult képletet Jánoska.
– Magyarán? – vonta fel szemöldökét az öreg lerz.
– Magyarán az emberek betétei a bankban és a forgalomban lévő készpénz együttesen.
– Úgy van! Most mondd meg, hogyan számolod ki az összes hitel mennyiségét!
– Az összes hitel… – felelte töprengve Jánoska. – Ezt még nem tanultam…
– Ohó! És nem is fogod! Ezt nem tanítják semmilyen iskolában! De gondolkodj csak… ha a bank a betétes pénzét adja ki hitelbe, akkor a hitelek összege egyenlő a…
– A betétek összegével! – kiáltott fel Jánoska, hirtelen rádöbbenve az egyszerű igazságra. Azonban az aggastyán olyan rikácsolva kiáltott fel, hogy a fiú összerezzent:
– Tévedés, tévedés, tévedés!!! Az összes hitel nem csak az összes betétnél, de az összes pénznél is sokkal több! Na figyelj ide, te mamlasz! Bemegyek a bankba, és beteszek egymillió Terrkreditet. Neked kéne az a pénz, de nincs, ezért kölcsönkéred a banktól. Bemész egy bevásárlóközpontba, amit „véletlenségből” szintén a lerz bankárok birtokolnak, és veszel belőle egy marhanagy plazmatévét! A pénzt kifizeted, az visszakerült a lerzekhez, ők meg visszaadják nekem, és ott tartunk, ahol az elején, igaz?
– Ööö… igaz.
– Nem igaz, te tuskó, hogy lenne igaz! Használd az eszedet, még mindig tartozol a banknak az egymillióval!
Jánoska dermedten próbálta a hallottak jelentőségét felfogni, az öreg azonban megelőzte:
– Na így haladja meg a hitelállomány mérete a betétállományét! – Fújt egyet. – De végül is a pénz körbejár. Mitől csökken a hitelállomány? …Ne tátsd a szád! Hogyan szünteted meg a fennálló adósságodat?
– Kifizetem a ténylegesen megkeresett pénzemből.
– Vagyis dolgozol. Az elvégzett munka mennyisége csökkenti, az elfogyasztott javak mennyisége növeli a hitelállományt – és ezt a nagy kupacot itt mögöttem! Márpedig az öreg király pont azért kezdte a terriai ipart építeni, hogy kevesebb munkával többet fogyaszthassunk – hiszen a gépek dolgoznak majd helyettünk! Ehelyett, a piac ugyan tele van árukkal, az emberi munkaerő értéke viszont csökken… de sebaj, mindig lehet hitelt felvenni! Na ezért is nem fog ez a hegy soha elfogyni mögöttem, s ezért válik majd egy szép napon egész Terria fizetésképtelenné. – Az öreg lerz szinte suttogta az utolsó mondatokat: – S akkor minden a lerz bankok tulajdona lesz majd, s mindenki az ő rabszolgájukká válik majd.
– Elmondom! Nyilvánosságra hozom! – kiabálta Jánoska. – Ha az emberek megtudják, vége lesz az egész rémálomnak, és… – szava elakadt az aggastyán pillantásától.
A jellegzetes sötétkék lerz szemek huncut csillogással fürkészték Jánoska arcát, majd az öregember végre megszólalt:
– És ugyan ki fog hinni neked…?