Afrikán csak a segélyek leállítása és a reformdiktatúra segíthet

Afrika az elmúlt évtizedek során dollármilliárdnyi segélyeket kapott, a nyomort mégsem sikerült enyhíteni. Dambisa Moyoszerint csak azzal lehetne végérvényesen elejét venni az afrikai szegénységnek, ha a Nyugat véget vetne a gazdasági fejlődés kialakulását gátló segélyek folyósításának. A zambiai származású közgazdász márciusban megjelent könyvéről Matthew Rees közöl részletes recenziót a The Wall Street Journalben.
„A modern kor egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért él Afrikában ma is több mint 300 millió ember nyomorban. Hiszen a Világbank, a külföldi kormányok és segélyszervezet az elmúlt évtizedekben jelentős erőfeszítéseket tettek a térség felemelésére. A kontinens néhány országában az elmúlt évek során jelentős gazdasági növekedés kezdődött, de Afrika egészének egy főre jutó jövedelme a hatvanas évek óta alig emelkedett. Akkoriban Afrika és Kelet-Ázsia nemzeti összterméke hasonló szinten volt, 2005-ben viszont a kelet-ázsiai GDP ötszöröse az afrikai átlagnak. Az elmúlt 50 évben Afrikának juttatott több mint 1000 milliárd dollár segéllyel szinte semmit sem sikerült elérni” – írja Rees Dambisa Moyo zambiai származású közgazdász a Halott segély, avagy miért nem működik a segélyezés, és mi szolgálná Afrika fejlődését című március közepén megjelent könyvéről készített esszének is beillő recenziójában.
Moyo elismeri, hogy a nemzetközi segélyekre nagy szükség van – de csak speciális esetekben, katasztrófa idején. A természeti katasztrófák után, a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és az újjáépítés felgyorsításához elengedhetetlen a külföldi támogatás. A hosszú távú növekedést azonban nem lehet segélyekre alapozni. A második világháború után az Európának nyújtott Marshall-segély azért lehetett sikeres, mert szigorúan csak az újjáépítéssel kapcsolatos kiadásokra költhették, és az Egyesült Államok világossá tette, hogy egyszeri programról van szó, amely az öt éves periódus után nem hosszabbítható meg.
Sőt, a támogatások megnehezítik a gazdaság talpra állását és a nyomor okainak felszámolását – véli a zambiai származású közgazdász. A segélyek segítenek a korrupt rezsimek hatalmon tartásában. Az afrikai diktatúrák vezetői nem érdekeltek a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésben: minél nagyobb a nyomor, annál több segélyt lehet kérni a fejlett országoktól, és ráadásul annál könnyebb elnyomni az ellenzéki kritikákat. „Semmi sem ösztönöz a hosszú távú gazdasági tervezésre, a növekedés alapjainak megteremtésére, ha elég hátradőlni, és a csekket a várni.” Nem véletlen, hogy a legtöbb segélyt kapó afrikai országokban volt az elmúlt három évtized során a legkisebb a gazdasági növekedés – pontosabban negatív növekedés, hiszen a leginkább támogatott államok GDP-je évi átlagban 0,2 százalékot zsugorodott harminc év alatt.
Rees szerint nem kétséges, hogy Moyo könyve fel fogja bosszantani a Világbank és az amerikai kormány segélyezésért felelős hivatalnokait és az afrikai nyomort szívükön viselő jótét lelkeket. Pedig a zambiai származású közgazdász nincs egyedül renegát véleményével: egyebek között Paul Kagame ruandai és Abdoulaye Wade szenegáli elnök is hasonló álláspontra helyezkedett. A Moyo által csak „segély-biznisznek” nevezett üzletágban azonban félmillió ember dolgozik, akiknek a megélhetése függ a szegény országoknak nyújtott támogatásoktól. Arról nem is beszélve, hogy amióta rocksztárok is felkarolták az afrikai nyomor ügyét, a segélyezés ellenzése politikailag inkorrektté vált.
Mi lenne hát a megoldás Afrika problémáira? Moyo szerint elsősorban a szabad kereskedelem és a hitelezés terén kellene kezdeni a nyomor felszámolását: ha sikerülne a vállalkozási kedvet élénkíteni, akkor elindulhatna a növekedés. A nyomor felszámolásához mindenekelőtt piaci viszonyokat kellene teremteni, amire Moyo leginkább a felvilágosult reformdiktátorokat tartja alkalmasnak. Ha egy jó szándékú egyeduralkodónak sikerülne keresztülvinnie a reformokat, akkor a szabad piac kialakulása után a demokratikus intézmények is meggyökeresedhetnének – véli a neoliberális közgazdász.
Vajon mindez tehát azt jelenti, hogy ha Nyugat bejelentené, hogy öt év múlva véget vet Afrika segélyezésének, akkor a kontinens végre fejlődésnek indulna? – teszi fel a kérdést Rees. Moyo hosszasan méltatja Botswanát és Dél-Afrikát, a segélyfüggőséget idejekorán felszámoló, és a gazdasági növekedés pályájára álló országokat, amiből az következik, hogy a zambiai származású közgazdász igennel felelne a provokatív kérdésre.


http://online.wsj.com/article/SB123725502933150589.html