Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben
Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplójacímen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik – Hongkongban és egy amerikai kiadónál – a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Timesolvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.
„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak” – emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre,  és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot – olvasható a memoárban.
„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat” – visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot”. Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.
Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.
Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba – amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.
Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.
Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban –  ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze” – mondta a lapnak az amerikai szakértő.
Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél – mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak” tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik”.  Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.
Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.
 A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei  ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt  Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást” – emlékezett a leváltott főtitkár.

http://www.nytimes.com/2009/05/15/world/asia/15zhao-transcript.html?_r=2&scp=2&sq=Zhao%20Ziyang&st=cse