Megbékélés – vallási alapon
Le Monde
Három érzékeny úti cél, négy súlyos téma. Egy hét alatt és csaknem harminc – Jordániában, Izraelben és a megszállt palesztin területeken elmondott – beszéd alkalmával XVI. Benedeknek legalább hét alkalma volt arra, hogy hibázzon. Ettől messze vagyunk. A katolikus egyháző összességében megértette a térség geopolitikai vonatkozásait akkor is, ha pénteken befejeződött utazásán nem kerülhette el az összes előre látható zátonyt egy olyan közegben, amelyben a vallás és a politika összekapcsolódik – vonta meg a pápai utazás mérlegét a Le Monde hasábjain Stéphanie Le Bars, a lap elemzője.
Anélkül, hogy lazított volna merevségén és eltért volna teológiai megközelítésétől, a pápa politikáról beszélt és a vallások és a kultúrák közötti párbeszéd híveként lépett fel.
Az egyházfő sorrendben tizenkettedik külföldi útjának programja ambiciózus volt, a közege viszont kedvezőtlen. XVI. Benedektől azt várták, hogy előmozdítja a vallásközi párbeszédet a muzulmánokkal, majd a zsidókkal; hogy elősegíti a békét Izrael és a palesztin területek között és egy palesztin állam létrehozását szorgalmazza; s hogy javítja a térségben élő keresztények helyzetét.
Az iszlám-keresztény párbeszéd növekvő fontosságú témájává vált XVI. Benedek pápaságának az egyházfő 2006-ban elhangzott regensburgi beszéde óta, amelyet a muzulmánok az iszlám bírálataként értelmeztek: a jordániai szakasz és a jeruzsálemi látogatás középpontjában ez a dialógus állt. Egyes muzulmán vezetők arra irányuló törekvései ellenére, hogy a pápa látogatását politikai céljaikra sajátítsák ki, ezen a téren fontos lépések történtek. A Szikladómban tett látogatás a jeruzsálemi Templom hegyen önmagában is jelentős záloga a muzulmán elit egy része és a Vatikán közötti bizalomnak.
Kevésbé pozitív a mérleg a zsidó-keresztény kapcsolatok és a pápáról az izraeli társadalomban élő kép tekintetében. Azt várták tőle, hogy lezárja a zsidó világgal a feszültség időszakát, amely Richard Williamson holokauszt-tagadó püspök kiközösítésének a pápa által történt feloldása váltott ki, de izraeli megítélés szerint elszalasztotta az alkalmat. Egyes izraeli rabbik szerint a Jad Vasem emlékhelyen elmondott beszéde túl általános volt, nem hangsúlyozta eléggé az egyház szerepét az antiszemitizmus vonatkozásában.
Ez a nézeteltérés nem teszi kétségessé a zsidók és keresztények között már kialakult kapcsolatokat, de a pápa jóakaratát hangsúlyozó nyilatkozatok nem lesznek elegendők ahhoz, hogy, mint azt XVI. Benedek remélte az utazás elején, „eltávolítsák az útból a keresztények és a zsidók megbékélésének akadályait”.
A vallások két- és többoldalú párbeszédére még távolról sem érett meg az idő, annak ellenére, hogy az egyházi vezetők nagyjából egyetértenek szükségességében. Az a kép, amelyen a pápa Názáretben egy rabbi és egy drúz méltóság kezét fogja, az utazás egyik jelképes jelenete. Alapjában véve a pápa inkább a három vallás „közös értékeire” kívánta a helyezni a hangsúlyt, mint a közöttük meglévő különbségekre. Még ha nem is kezd teológiai párbeszédet, ez már lényeges változás XVI. Benedek részéről, aki pápaságának kezdetén még sürgős feladatának tekintette a vallások közötti párbeszéddel foglalkozó részleg megszüntetését – hogy aztán a regensburgi beszéd után visszaállítsa. Mindazonáltal a helyszínen meglévő feszültségek és bizalmatlanság fényében a békés és tartós együttélés realitása kétesnek tűnik.
Az általában oly kevéssé politikus pápa az izraeli-palesztin témakörben okozott igazi meglepetést.
Az alig négy hónappal a Gáza elleni izraeli támadás és csak néhány héttel egy inkább héja mint galamb izraeli kormány hivatalba lépése utáni időszakra időzített utazás aláaknázott terepen zajlott. A palesztinok attól tartottak, hogy a látogatás az izraeli politika szentesítését jelentheti. A Vatikán szóvivője szerint a pápa „tudatában volt” ezeknek a nehézségeknek, és el kell ismerni, hogy valóban nem következett be ilyesmi.
Gondosan ügyelve arra, hogy álláspontja „kiegyensúlyozott” legyen, XVI. Benedek beszélt „Izrael biztonságáról” és elítélte a „terrorizmust”, ugyanakkor erős jeleit adta annak, hogy támogatja és megérti a palesztinokat: kitartóan kifejezésre juttatta egy palesztin állam létrehozására irányuló óhaját . Eltekintve a tüskés kérdést jelentő Jeruzsálemtől, amelyet „a béke városának, a zsidók, a keresztények és a muzulmánok lelki otthonának” nevezett, és attól, hogy kerülte az izraeli „megszállás” kifejezést, amit a palesztinok fel is róttak, a pápa szinte egyetlen olyan kérdést sem hagyott ki, amelynek említését ciszjordániai vendéglátói elvárták tőle.
Olyan diplomataként, aki tiszteletben tartja az ENSZ határozatait, megemlítette – néha erőteljesen – a gázai helyzetet, a válaszfal által okozott nehézségeket, a menekültek helyzetét, a szent helyek megközelítésének kérdését, a politikai foglyokat. „A falakat le lehet dönteni” . nyilatkoztatta ki néhány hónappal a berlini fal ledöntésének 20-ik évfordulója előtt Betlehemben a német pápa, akit meglepetésként hatott az Izrael által épített létesítmény megismerése. Még ha a pápa szavának nincs is olyan súlya, mint Barack Obama nyilatkozatainak, ez a remény útja kulcsmondatainak egyike marad.
Azzel szemben a pápa és a keleti keresztények közötti találkozás az utazás egyik gyenge pontja volt. Az utóbbiak jelenléte az Ammanban, Jeruzsálemben vagy Názáretben bemutatott különböző pápai miséken eltörpült a külföldi turisták ezreinek tömegéhez képest. A pápa felszólítása, hogy legyenek a béke előmozdítói és „hídépítők”, nem tűnhetett igazán időszerűnek egy olyan közegben, amelyet számuk folyamatos fogyatkozása és a közösségek közötti feszültség jellemez.

http://www.lemonde.fr/opinions/article/2009/05/15/benoit-xvi-un-pape-politique-au-proche-orient_1193447_3232.html