„Az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált.”

Miért alacsony az EP-választásokon a részvételi hajlandóság? Miért érzik úgy az európai polgárok, hogy Brüsszelben nem érvényesülhet az akaratuk? Milyen reformokra lenne szükség az uniós intézményrendszer demokratikus deficitjének csökkentéséhez? Menyiben felelős az Unióval szembeni bizalmatlansággal vegyes érdektelenségért a média és a politikusok? Mennyiben tekinthető az EU gazdasági és szociális tekintetben egységesek? A Der Spiegel az európai parlamenti választás előestéjén Martin Schulz német politikust, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét kérdezte.
A Der Spiegelriportere mindenekelőtt arról faggatja a frakcióvezetőt, hogy ismert politikusként miért Brüsszelt választotta, amikor akár német tartományi elnök is lehetett volna belőle. Schulz azzal magyarázza döntését, hogy már fiatalon is az európai integráció elkötelezett híve volt, és politikusként szeretne mindent megtenni az Unió sikerességéért. Ez azonban nem könnyű feladat – teszi hozzá a Der Spiegel, hiszen a június elején esedékes európai parlamenti választásokon a szavazásra jogosultak 35 százaléka tervez részt venni. Az alacsony részvételi hajlandóság arra utal, hogy az embereket nem nagyon érdeklik az uniós ügyek. A német politikus szerinte ennek hátterében elsősorban az áll, hogy az európai polgárok nem is tudják, hogy életüket milyen mértékben határozzák meg a Brüsszelben hozott döntések.
Kétségtelen – ismeri el Schulz -, hogy az Európai Unió súlyos demokratikus deficittel küzd. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fontos ügyekben döntő Európai Bizottság elnökét nem az Európai Parlament választott képviselői, hanem a kormányfők választják. Ezért az Európai Szocialista Frakció valószínűleg nem fogja tudja megakadályozni José Manuel Barroso mandátumának meghosszabbítását – könnyen elképzelhető, hogy a Bizottság elnöke akkor is konzervatív politikus lesz, ha az EP-választásokon a szocialista pártok kapják a legtöbb szavazatot. Nem meglepő hát, ha az európai állampolgárok úgy érzik, hogy az Unió döntéshozásában nem tudják érvényesíteni az akaratukat.
„Az Uniót egyelőre a kormány- és államfők a Bécsi Kongresszushoz hasonló testülete irányítja. A Lisszaboni Szerződés ezen is változtatna, és lehetővé tenné, hogy a Bizottság elnökének személyéről is az EP-választás döntsön.” Schulz valószínűsíti, hogy a kormányfők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Bizottság elnökét még a Lisszaboni Szerződés ír és cseh ratifikálása előtt kinevezzék.
Az Unió legitimitásával kapcsolatos legnagyobb probléma így a kormány felelősségével kapcsolatban vetődik fel. A demokráciában a kormány a parlamentnek tartozik elszámolással. Az EU-ban a demokrácia alapfeltétele az lenne, hogy a kormányfő szerepét betöltő európai vezetőnek a választott parlamenti képviselők többségének támogatását kell élveznie.
Az Unióval kapcsolatos érdektelenség és bizalmatlanság másik oka a média – teszi hozzá a német politikus. „A média mindent nemzeti szemüvegen keresztül mutat be.” Európai nyilvánosság nem létezik, csak a 27 tagállam különálló nyilvános szférája. Persze ez is elsősorban a politikusok felelőssége. Az uniós döntéseket a politikusok Brüsszelből hazatérve kizárólag az adott ország érdekeinek tükrében értékelik. Természetesen a tagállam szempontjából előnyös határozatokat saját sikerükként állítják be, ha viszont hátrányos döntés születik, akkor azt az európai intézmények bürokratizmusának és rugalmatlanságának tudják be.
A szocialista politikus nem mulasztja el megjegyezni, hogy az Unióval szembeni elégedetlenség hátterében a demokratikus deficit mellett a közös szociális intézményrendszer hiánya húzódik meg. „Gazdasági és pénzügyi tekintetben az Európai Unió úgy működik, mint egy nemzetállam, és ezeken a területeken ráadásul nagyon is sikeres. Az egységes piac rendkívüli lehetőségeket nyújt az európai cégek számára. A munkavállalók szociális jogainak kérdése azonban a háttérbe szorult.” Míg az áruk és a tőke szabadon áramlik az Unión belül, a mai napig nem került sor egységes szociális alapelvek és munkavállalói jogok kidolgozására. Schulz kiemeli, hogy ezért helyezte ő is a hangsúlyt az EP-választási kampányban a szociális Európa gondolatára.
A Der Spiegelfelveti, hogy a polgárok érdektelenségéhez hozzájárulhat az is, hogy az Uniónak nincsenek olyan közös szimbólumai, amelyekkel azonosulhatnánk – nincs himnusza, nincs labdarúgó válogatottja. Schulz egyetért a német hetilappal. „Sajnos az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált”, és az összetartozás érzését erősítő szimbólumok kialakításának ügye a háttérbe szorult. Így pedig arra sincsen esély a közeljövőben, hogy a tagállamok jelentősége csökkenjen, és létrejöjjön egy összeurópai nemzetállam.


http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,626815,00.html