A recesszió földrajzi dimenziói
Stratfor

Semmilyen valós alapja sincs annak az állításnak, hogy a jelenlegi gazdasági válság a legnagyobb volna az 1929-33-as világválság óta; ez egy sokak által szajkózott mítosz – állapítja meg Peter Zeihan tanulmánya, melyet az amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont, a Stratfortett közzé. Valóban jelentős válságot él át a világ e pillanatban, a legnagyobbat 1982 óta – állítja –, amikor hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie a gazdaságnak, főként azoknak az ágazatoknak, amelyeket érzékenyen érintett az energiahordozók akkori drágulása. Mindazonáltal a mostani folyamatoknak van egy eléggé különös, sőt abszurd jellege. Az Egyesült Államokban a gazdaság 2,6 százalékkal esett vissza, Oroszországban 9,5 százalékkal, Japánban 9,1 százalékkal stb.
Ennek láttán sokakban felmerül a kérdés: vajon nem is Amerikából indult volna ki a mostani recesszió? De onnan – válaszolja a szerző –, csakhogy részben a pénzügyi háttér, továbbá a gazdaságot mozgató filozófia, és nem utolsó sorban a földrajzi – más szóval a geopolitikai – adottságok sok tekintetben befolyásolják a dolgok alakulását; egyes helyeken tompítják a krízis hatásait, másutt felerősítik azokat.
Az Egyesült Államok
Mind Oroszország mind pedig Kína messze elmarad Amerika mögött a mezőgazdaságilag hasznosítható területek tekintetében – írja s szerző. Ez az Egyesült Államok egyik nagy előnye. Továbbá a területi nagyság dacára Oroszország, mely összehasonlíthatatlanul nagyon szárazföldi területekkel rendelkezik, Kínához hasonlóan messze elmarad Amerika mögött az urbanizáció terén, valamint az egyes vidékek technikai-ipari fejlődése tekintetében.
A másik fontos előny amerikai szempontból az ottani tengeri, illetve folyami hajózhatóság technikailag magasa színvonala. A Mississippit már évszázadosan kiépített, bonyolult és jól funkcionáló rendszer köti össze a Louisianát átszelő Red, illetve a Missouri, Ohio és Tennessee folyókkal, amelyek összekapcsolják a legfejlettebb területek kereskedelmi hálózatát az egész világgal. Ami a tengerhajózási lehetőségeket illeti, Amerika e téren szintén roppant előnyökkel rendelkezik. Elég csak a térképre nézni: a San Francisco-öböl, a Washingtontól délre fekvő Chesapeak-öböl, továbbá Long Island és New York kikötői egész éven át jégmentesek, tehát fogadhatnak hajókat. Az Egyesült Államok olcsón és nagy biztonsággal képes eljuttatni árúit nem csak egyik pattól a másikig, hanem gyakorlatilag az egész világ bármely tájára. Nem mellékes, hogy a belső víziutak, valamint a legnagyobb kikötői kapacitások közvetlenül és szinte szimmetrikusan kapcsolódnak a nagy mezőgazdasági területekhez.
Egyrészt Amerika már rég kiépítette e kapacitásokat, másrészt azonban ezek a természeti adottságok az évtizedek során nagyon nagy tehertételtől szabadították meg a nemzetgazdaságot, illetve ma is jelentősen csökkentik a költségvetési kiadásokat.
A harmadik nagy előny, hogy Amerikának – szemben Oroszországgal vagy Kínával, de e téren az Európai Unió is említhető – kevés térségbeli versenytárssal kell számolnia. Kanada zord időjárása és túlnyomóan hegyes domborzata teljességgel alkalmatlan a mezőgazdasági tömegtermelésre, azok a bel-közlekedési útvonalai, melyekre érdemben számíthat – melyek főként a nagytavak vidékét fedik le – lényegében megoszlik Amerika és Kanada között. Kanada már rég felismerte, hogy számára az ipari és gazdasági előnyök sokkal könnyebben realizálhatók, ha inkább integrálódik az Egyesült Államokba semhogy konkurálna azzal.
A másik nagy szomszéd Mexikó még kevesebb kihívást jelent; gazdasága semmilyen szempontból sem versenyképes, amit az is jelez, hogy sem számottevő tengeri kereskedelmi kapacitással, sem pedig belső hajózási rendszerrel sem rendelkezik.
Amerika számára egyik szomszédja sem képvisel biztonsági kihívást; Kanada részben máris az amerikai gazdasági szféra részét képezi, a két ország között gyakorlatilag határ sem létezi. Ami Mexikót illeti, ott ugyan biztonsági kihívást jelent az illegális migráció, amit vaskerítések oldanak meg, de nem szükséges, hogy költséges, a biztonságot garantálni képes haderőt tartson az Egyesült Államok a déli határokon.
Mindezek elképesztő energiákat és potenciálokat szabadítanak fel, melyeket Amerika más célokra mozgósíthat.
És ez még csak a földraji lehetőségekkel összefüggő előnyök. Az amerikai kapitalizmus – a laissez-faire filozófiája – szintén nagy versenyelőnyt jelent. A túlnyomórészt a privátszektorban működő tőke ugyan számos esetben kaotikus állapotokat okoz, mindazonáltal ez a legalkalmasabb gazdasági szerkezet arra, hogy leghatékonyabb módon termelje magát újra a tőke, méghozzá hosszú távon. A jelenlegi, elsősorban hitelorientált krízis mindenekelőtt a rövidtávú gazdasági folyamatoknak a része, így ezekben okozza a legtöbb gondot, ez azonban az Egyesült Államok szabadvállalkozásokra épülő gazdaságát hosszú távon semmiképp sem érinti. Létezik persze fezsültség, e rendszernek látványos gyengéje az egyenlőtlenség és a társadalmi stressz, de a távlati folyamatokat ezek sem befolyásolják. És ha valaki ebben kételkedik, elég csak ha fellapozza az ország történetét: a polgárháború óta Amerika számos konfliktusnak volt a részese, és egyedüli államként gazdagabban és erősebben lépett ki e konfliktusokból, mint ahogy azokba belépett.
Oroszország
Elég csak az ország térképére nézni, hogy bizonyítva lássuk: óriási üres területek vannak, amelyeken nem vagy nem megfelelő minőségű mezőgazdasági termelés folyik. Az orosz sztyeppe és az eurázsiai tajga gyakorlatilag kihasználatlanak, és sok tekintetben még lakóhelynek sem alkalmasak. A lakosság zöme városokban él, melyeket azonban gyenge és elavult úthálózat köt össze. Az olcsó és biztonságos vízi közlekedési hálózatoknak Oroszország teljességgel híján van. A Volga-vízirendszer kiépítésére valaha megindultak bizonyos beruházások, de a folyó az év jelentős részében befagy tehát hajózhatatlan, ugyanakkor a Kaspi-tengerbe ömlik, amely egy elszigetelt vízi terület, nemzetközi gazdasági kapcsolatokban gyakorlatilag értéktelen. Ráadásul a Volga torkolatát itt is évente hónapokra jég fedi.
Ha a jövőt nézzük – állapítja meg a szerző – a 21. század úgy köszöntött rá az oroszokra, hogy használható modern úthálózattal nem rendelkeznek.
Oroszországot, határai mentén – a volt szovjet és az azt megelőző cári imperializmus áldatlan hagyatékaként – az őt gyűlölő népek gyűrűje veszi körül. Nem véletlen, hogy a függetlenségi törekvések megelőzése végett Moszkva arra kényszerül, hogy költséges és nagyon nagy hadsereget állomásoztasson a Kaukázus térségétől, közép-Ázsián át a Távol-Keletig. A ma is tapasztalható orosz törekvés, hogy nagy területeket hódítsanak vagy szálljanak meg, óriási energiákat emészt fel, hisz kellő mértékben ki nem épített infrastruktúrákkal kell e problémákat megoldaniuk, ugyanakkor olyan populációt kényszerítenek minduntalan orosz fennhatóság alá, amely permanens ellenségességet mutat.
Oroszország munkaerő- és töke-tartalékai messze nem elégségesek ahhoz, hogy megoldják a gazdasági gondokat, illetve, hogy csökkentsék az ország sebezhetőségét. Mindez Moszkva számára olyan kényszerhelyzeteket teremt, amelyek kikerülhetetlenné teszik a központi tervezést, ami eleve megakadályozz azt, hogy valódi szabadpiaci állapotok meghonosodhassanak. Az efféle tervgazdaság csak látszatra garantál hosszú távú hatást, valójában – miként a történelemben mindenkor – lényegében rövidtávú reakciókra volt csak képes, és ennek negatívuma a mostani válság kezelésekor is több, mint nyilvánvaló.
Kína
Ennek a hatalmas birodalomnak a földrajza sem kényezteti el az ott élőket, illetve azok gazdasági lehetőségeit sem javítja. A legnagyobb három folyó – a Sárga-folyó, a Jangce és a déli Gyöngy-folyó – csak részben volt hajózható az évszázadok során. A gyakori árvizek nem tették lehetővé biztos kikötői infrastruktúra kiépítését, bár a Jangce mostani szabályozása stratégiai beruházásnak fog bizonyulni, miként a Sárga-folyó és a Jangcét összekötő Központi Csatorna kiépítése is, melyre a pekingi kormány szinte erejét meghaladó összegeket költ. A mezőgazdasági termelés is csak egyes elszigetelt vidékekre jellemző, az ország legnagyobb részén nem igazán térül meg az ebbe ölt energia.
Kína válasza a jelenlegi kihívásra viszonylag egyszerű. Minthogy az ország gazdaságának legalább 50 százaléka exportorientált, a kivitel volumenének biztosítása mindennél fontosabb. A recesszió meglehetősen lecsökkentette az igényt a Kína által eddig exportált áruk iránt, így Peking jelentős pénzeket pumpált a bankokba, hogy azok hitellel láthassák el a kieső exportjövedelmek elmaradása miatt csőd szélére került vállalatokat. 2009 első négy hónapjában annyi pénz ment ki ilyen hitelekre, mint a teljes 2008-as évben.
Európai Unió
A szerző a világkrízis hatásainak vizsgálatakor kontinensünk esetében is elsősorban a földrajzi adottságok vizsgálatából indul ki. Európának hagyományosan kiválóan hajózható folyói vannak – állapítja meg –, de néhány kivételtől eltekintve nem igazán köti össze őket hasznosítható csatornarendszer. Az itteni kikötők is vannak olyan jók, mint az amerikaiak, ugyanakkor nem oszlanak el megfelelő egyöntetűséggel, így egyes országok komoly hasznot húznak azokból, másoknak meg semmi sem jut. Mezőgazdasági területekben is bővelkedik a kontinens, de azokon is – így az Észak-közép-európai Alföldön – több mint hét etnikailag elkülönülő térség osztozik, melyeknek viszonya nem mindig kiegyensúlyozott.
Európa egységének legnagyobb akadálya a szerző szerint, hogy földrajzi felülete rendkívül változatos, ami a kapcsolatokat akadályozta, a habitusokat pedig rendkívül differenciálta. Csak néhány példa: Spanyolország hosszú tengermellékkel rendelkezi, miközben Ausztriának egyáltalán nincs kijárata a tengerre, felszínét pedig magas helyek uralják; Hollandia ezzel szemben lapos és ki van szolgáltatva a tengernek, az apró Észtország pedig az év java részében fagy alatt áll. Még ha lenne is az Uniónak egy olyan nemzetek-feletti autoritása, amely megoldaná a közös adózást vagy a bankrendszer szabályozását, a nemzetek-feletti megoldások mindig megbuknának az egyes országok érdekei által alakított politikán.
Mindez Európa szerte a nemzetek-feletti politikával kapcsolatos gyanakvásban ölt testet; jó példa erre a helyi bankoknak a preferálása mint befektetési technika; sokkal kevésbé jellemző az itteni állapotokra a bizalom a tőzsdék tőkegyarapító lehetőségeivel kapcsolatban. Vagyis, a helyi bankok helyi tőket használnak, és helyi szabályozás vonatkozik rájuk, miközben a tőzsdék valóban nemzetközi perspektívát tudnának nyitni a tőke számára. Spanyolországban, Itáliában, Svédországban, Görögországban és Ausztriában a finanszírozás 90 százaléka bankokon át történik, Nagy-Britanniában ez 84, Németországban 76 százalék. Mindeközben az Egyesült Államokban mindössze 40 százalék.

Ha most azt vesszük, hogy a jelenlegi válság a gazdaságnak ebből a szegmenséből – vagyis a bankokból – indult el, azaz alapvetően pénzügyi válságként indult, akkor felmérhetjük azt a drámai helyzetet, amit a kialakult helyzet Európában okozott, épp a bankszektor nagy befolyásának következtében. Az egész Európát átfogó erőteljes reformok és új irányok megszabása nélkül a jelenlegi válság ott nem megoldható, vagyis felül kell emelkedni az egyes országok sajátos érdekein.

http://www.stratfor.com/