Beruházások a helyi elit érdekében

A korrupt hivatalnokok és a politikusok ellopják a szegény országoknak nyújtott segélyek tetemes részét. Azokból a pénzekből, amelyeket nem tudnak zsebre tenni, olyan infrastrukturális beruházásokat valósítanak meg, amelyek kizárólag a helyi elitek érdekeit szolgálják, és a szegények életkörülményeinek további rontása mellett nem ritkán környezeti katasztrófát is okoznak. Kisebb mértékben ugyan, de a fejlett országok mindegyikében is jelen van a korrupció valamilyen formája. A gazdasági válság közepette különösen fontos lenne, hogy közgazdászok megpróbálják komolyan felmérni az egyes országokra jellemző korrupció fajtáit és mértékét – írja a Policy Review-ban Claire Berlinski, aki korábban egyebek között az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) laoszi irodájában dolgozott.
Berlinski az ENSZ Fejlesztési Programjának laoszi irodájában többször szorgalmazta, hogy a segélyek folyósítása előtt próbáljál meg felszámolni az államapparátust átszövő korrupciót. Javaslatát azonban minduntalan lesöpörték az asztalról vagy a kormány nem engedélyezte a korrupcióval kapcsolatos konferencia megrendezését. Pedig mindenki, még a segélyszervezek számára is nyilvánvaló volt, hogy a Nyugatról érkező támogatások többségét egyszerűen ellopják. Előfordult például, hogy a Vatikántól az éhezés enyhítésére felajánlott 62 000 dolláros összeg egyszerűen eltűnt – idézi Berlinski a UNDP egyik belső memorandumát, amelynek aztán semmilyen következménye nem volt. Az ilyen és hasonló ügyek szinte mindennaposak voltak: néhány tízezer dollár eltűnése nem számított különleges eseménynek.
Jellemző volt az is, hogy a külföldi segélyekből megvalósuló támogatások kizárólag a szegény országok elitjének érdekeit szolgálták. Berlinski felidézi a nyugati segítséggel megépített laoszi utak esetét: az utak elkészülte után a helyi vállalkozók elkezdték az ország esőerdőinek kivágását, amely katasztrofális környezeti károkkal járt, és hátrányosan érintette a szegényeket: az erdőirtás következtében kialakult áradások ellehetetlenítették a rizstermelést.
Laosz kommunista állam, ezért sokan természetesnek veszik, hogy a korrupció az államigazgatás minden szintjét áthatja, hiszen minden valóban létező kommunizmus kleptokrácia. Berlinski elismeri, hogy a nem demokratikus országokban általában nagyobb a korrupció, de hozzáteszi, hogy a nyílt társadalmak sem mentesek tőle.
Azt azonban senki sem tudja, hogy pontosan mekkora kárt okoznak a visszaélések az egyes országokban. Pedig a korrupció talán még a monetáris politikánál is fontosabb eszköze lehetne a nyomor felszámolásának. A közgazdászok mégis aránylag keveset foglalkoznak a jelenséggel, ami nem meglepő, hiszen a korrupciót megfelelő információk és pontos adatok hiányában meglehetősen nehéz tudományos eszközökkel tanulmányozni. A csúszópénzeket elfogadók, a csalók, a megvesztegetők nem vezetnek nyilvántartást, a lefizetők és a lefizetettek egyaránt abban érdekeltek, hogy tevékenységük titokban maradjon. Leginkább csak anekdotákból szerzünk ismeretet a visszaélésekről.
A Transparency International ugyan minden évben országos bontású elemzést közöl a korrupció alakulásáról, de módszertani szempontból ez a felmérés is igen gyenge lábakon áll. A szervezet elemzői is elsősorban anekdotákra alapozzák becslésüket. Természetesen számba veszik az intézmények átláthatóságát, ám ez ismét csak következeztetésekre ad lehetőséget: abból ugyanis, hogy az intézmények nem átláthatók, még nem feltétlenül következik, hogy nagy a visszaélések aránya. Ráadásul a Transparency International korrupciós idexe egy kalap alá veszi a visszaélések minden fajtát, pedig a közhivatalnokok és az üzleti élet korrumpálhatóság nem feltétlenül függ össze.
A korrupció felszámolásának első lépése a visszaélések pontos felmérése kellene hogy legyen – véli Berlinski, és hozzáteszi, hogy most, a gazdasági válság idején a korábbinál is fontosabb lenne a visszaélések letörése. A korrupció ugyanis legalábbis közvetve hozzájárult a recesszióhoz. Ha az állami hivatalnokok megvesztegethetők és az üzleti világban is elterjedtek a visszaélések, akkor nincs lehetőség a piac megfelelő ellenőrzésére. Berlinski minden bizonnyal arra utal, hogy megfelelő és megbízható ellenőrzési mechanizmusok is hozzájárultak a kockázati tőke ámokfutásához és az ingatlanpiaci buborék kialakulásához.
Ráadásul jobb- és baloldal számára is fontos lenne a korrupció visszaszorítása, már csak azért is, hogy a mindkét ideológiai szekértáborra jellemző dokrínerizmust felszámolhassuk. Pontos adatok hiányában ugyanis a jobboldal előszeretettel hibáztatja az állami szerepvállalást a korrupcióért, miközben a baloldal épp ellenkezőleg, a szabad piacot tekinti a visszaélések melegágyának. Pedig adatok nélkül is nyilvánvalónak látszik, hogy ha mindent áthat a korrupció, akkor sem a piac önszabályozó mechanizmusába, sem pedig az állami kontrollban nem bízhatunk. Megbízható információk hiányában most mindenesetre mindkét oldal saját ideológiájának szolgálatába állítja a korrupció elleni harcot, miközben megbízható információk hiányában esélyük sincs a megfelelő korrupcióellenes intézkedések kidolgozására.

http://www.hoover.org/publications/policyreview/46491647.html