A Hamász átalakul?
Azon, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem hajlandó másnak tekinteni a Hamászt, mint terrorszervezetnek, aligha lehet csodálkozni, ám sajnálatosabb, hogy kairói beszédében, a Közel-Keletet átalakítani kívánó Barack Obama is hasonló húrokat pengetett. Sőt azt az elvárást fogalmazta meg, hogy ha a Hamász partner kíván lenni a politikai rendezésben, akkor olyan feltételeknek kell megfelelnie, melyeket Izrael és az Egyesül Államok állít fel – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelenő cikkében a Friedrich Ebert Alapítvány kelet-jeruzsálemi irodájának igazgatója, Michael Bröning.
Nem új keletű szemlélet ez – állapítja meg a szerző. Mintegy húsz éve gondolja mindenki a nyugati féltekén úgy, hogy ez a szervezet képtelen a kompromisszumokra, létének igazi forrása a merev ellenállás, így aztán illúzió minden olyan elvárás, hogy a Hamász megreformálhatná önmagát. E hivatkozások minden egyes esetben a szervezet 1988-as megalapításakor meghirdetett manifesztumot idézik, mely „a teljes Palesztina felszabadítását” tűzte ki célul, és való igaz, a zsidóságra tett megjegyzései vetekednek a Cion bölcseinek jegyzőkönyvében hangoztatottakkal.
A Nyugat ugyanakkor nagyvonalúan megfeledkezik arról, hogy a Hamász jelentékeny változásokon megy át, sőt, e változások egyáltalán nem újkeletűek. Már a ’90-es évek elején a szervezet gyakorlatilag elfordult az alapító manifesztumtól, Mahmud Ahmad al-Ramahi Hamasz-vezető, a Palesztin Törvényhozó Tanács főtitkára odáig ment, hogy kijelentette: „a manifesztumot nem szabad összetéveszteni a Szent Koránnal”.
A Hamász életében 2006 jelentette az igazi fordulópontot. Ekkor vált világossá, hogy vezetése a szervezetet egy, a politikán kívül működő, dogmatikusan irányított csoportból, működő politikai – méghozzá ellenzéki – párttá kívánják átalakítani; azaz ekként kívánják működtetni a palesztin társadalmi életen belül. E döntés helyességét nemsokára a valóság igazolta vissza, amikor is ellenzéki pártból a 2006-os választásokat követően Gázában a Hamász kormányzó erővé vált. Egyidejűleg Palesztina felszabadításának korábbi jelszavai helyett pragmatikus államépítésbe kezdett.
A választások 2006 januárjában zajlottak, melyeket egy színes és izgalmas kampány előzött meg. Ennek során a Hamász világossá tette: az erőszakos ellenállás helyett a jogi reform végrehajtására, illetve egészségügyi beruházásokra, végrehajtható oktatáspolitika kidolgozására, környezetvédelmi szabályok megalkotására törekszik. Az ígéretek teljes győzelmet hoztak a szervezetnek Gázában, egy alapjaiban véve demokratikus és szabad választás keretében.
Az Iszmail Hanijeh vezetésével megalakuló kormány platformot dolgozott ki, mely összegezte az addigi fejlődés tanulságait. Ebben már egyértelműen kinyilvánították, hogy radikális katonai mozgalom helyet magukat kormánypártnak tekintik, és a nyilatkozatból teljességgel hiányzott az Izrael-ellenes agitáció.
2007 júniusában összeomlott a palesztin egységkormány, Gázában pedig gyakorlatilag egy puccs ment végbe, melynek következtében a Hamász egyeduralkodóvá vált. A másik palesztin szervezet, a Fatah tagjait üldözni kezdték, majd az egész szervezetet kiszorították Gázából. Először a világtörténelemben egy szunnita felekezetű fundamentalista csoportosulás uralma alá került egy homogén, nagyszámú lakossággal bíró terület. A Hamász igyekezett azonnal előteremteni az államiság minden szükséges kellékét: adókat és vámokat szedett, határőrizetet állított fel, megreformálták a biztonsági szerveket.
Bár érezték a korábbi köztisztviselői kar ellenállását, de nem törték meg annak sztrájkját, inkább mindenkit meghagytak állásában, és csak a kulcspozíciókra neveztek ki saját, lojális vezetőket. Ez is újdonságnak számít, hisz a Szomáliában hatalomra jutó szalafita mozgalom, vagy az Afganisztánban kormánypozíciót birtokló egykori tálibok, azonnal eltöröltek mindent, ami a korábbi államiságból rendelkezésre állt. Viszont az is igaz, hogy a Hamász nem hagyott kétséget afelől, ki az úr a házban, és véres hajszát indítottak mindenki ellen, aki kapcsolatba volt hozható a Fatahhal. Lassan tehát kiépült egy autoritárius, de működő rendszer, az emberi jogokat sorozatosan megsértették, a személyi- és szólásszabadság minden nyomát eltörölték.
Mindezek dacára nem kétséges, a Hamász igyekszik kitörni abból a karanténból, melybe a Nyugat kényszerítette, egykori vezetőinek állásfoglalását idézve érvként. 2006-ban a szervezet megszellőztette azt is, hogy elfogadná a „két állam” elvet, ami célzás volt Izrael elismerésére, de e jelekre szinte senki sem reagált, és nagyjából úgy kezelték a gesztust, mint a Palesztin Felszabadítási Szervezet 1993-as Izraelt elismerő nyilatkozatát, melyre ugyanilyen nyilatkozattal a zsidó állam nem válaszolt.
A szerző véleménye szerint, ha a Hamász nagyobb nemzetközi elismertséget és így mozgásteret kapna, az bátorítást jelentene vezetőinek, hogy még a mainál is alapvetőbb ideológiai és szervezeti változtatásokat hajtsanak végre. E változások elkezdődtek, de a szervezet külső segítség nélkül csak nehezen tudná megvalósítani azt, ami a palesztinoknak, Izraelnek, a Közel-Keletnek sőt az egész világnak jó lenne: hogy teljesen feladva a vallási radikalizmust és a militáns retorikát, egyenrangú politikai tényezővé váljék.