Már a mágia legnagyobb szakértőjének nevezett franciaországi szabadkőműves, Eliphas Lévi (élt 1810 és 1875 között) is bebizonyította A Mágia története, valamint a Ragyogás könyve (A Tarot, a Kabbala, a Számmágia és a Szabadkőművesség belső misztériumai) című műveiben, hogy a szabadkőművesség és a sátánizmus jelképrendszere számos elemében megegyezik. Nincs ebben egyébként semmi meglepő, hiszen mindkettő zsidó tradíciókból merített. A sátán, maga is héber szó (ejtsd: szatan), jelentése ellenfél, vádló.
A Sátán Bibliáját megíró, s az USA-ban jelenleg is hivatalosan működő Sátánista Egyházat (a számmisztikát alkalmazva, nem véletlenül 1966-ban) megalapító Anton Szandor LaVey (1930-1997) a következőképpen fogalmaz A sátánista rituálék című könyvében: „A sátánista rituálé a gnoszticizmus, a kabbala, a hermetikus tanok és a szabadkőművesség alapjainak keveréke, beavatási szakszavai valamennyi virtuális mítoszból merítenek… A világ kormányainak legbefolyásosabb személyei szabadkőműves rendekhez tartoznak, és minden okkult irányzatnak rengeteg szabadkőműves gyökere van.”
Már a szabadkőművesség előfutárának nevezett, később a titkos társaságba olvadt Templomos Lovagrend is Baphometnek, egy feltételezett bálványnak hódolt. Baphometnek két arca volt, mások szerint fej helyett koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt.
Anton Szandor LaVey egyházának, a Sátán Egyházának a jele az úgynevezett „Baphomet pecsétje”. A képet LaVey Maurice Bessy A Pictorial History of Magic and the Supernatural című könyvének címlapjáról kölcsönözte, ide pedig Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből került. A jelet LaVey nevezte el Baphomet pecsétjének, korábban nem említették ezen a néven.
A sátánisták egyenesen élvezkednek az amerikai jelképek esetében, mert azok mind szabadkőműves szimbólumok (hiszen a titkos társaság alapította az USA-t), így egyben a sátánisták és más ősi zsidó gyökerű szerveződés által használt jelképek. Lényegében minden jelentős amerikai állami építmény magán hordozza ezeket az üzeneteket. A Pentagonban például a legfőbb sátánista, és a szabadkőműveseknél is használt (mellesleg a kommunizmus védjegye is) ötágú csillag van elrejtve. Ezek a titkos társaságok imádják a numerológiát, vagyis a számmisztikát is. Íme a Bombagyár.hu című internetes oldalról egy szösszenet erre vonatkozóan, amelyet bárki leellenőrizhet:
„No, és hogy állunk a híres washingtoni „ceruzával”, azaz a Washington Monumenttel? Állítólag Amerika nagy vallásosságának és kereszténységének bizonyítéka, hogy a tetejét koronázó alumínium piramis keleti lapjába a LAUS DEO, azaz Dicsőség Istennek szavakat vésték. No igen, de melyik Isten? Ha lemérjük az obeliszk magasságát, megtudjuk. Éppen 555 láb és 5 1/8 hüvelyk magas, ami hüvelykben számolva: 6665,125 hüvelyk. Ja, hogy ennek semmi köze semmihez, és csak belemagyarázás, hogy az első három számjegy 666? Igen – de vegyük csak le az 5-öt és a 125-öt! Az 5 a pentagramma, az első számú Sátán-jelkép szimbóluma a numerológiában. A 125 pedig szintén jelentős szám: 27-et 125-tel osztva 0,216-ot kapunk. A numerológia a 0-t nem tekinti számjegynek, tehát megint Lucifer otthonának keringési ideje vigyorog ránk. Honnan jött a 27? A 2 és a 7 alapvető számok a sátánista numerológiában. A 7 az isteni erőt (önmagában Istent) jelképezi, a 2-es azonban Lucifer száma (egészen pontosan Prométheuszé, ami szintén ő), az istentagadás és a „vide supra”, a felsőbbrendűség jelképe. Ha ez megelőzi a 7-est, az már önmagában is jelentéssel bír. A 2 és a 7 összege, 9 azonban a sátánista numerológia szerint „a leggonoszabb szám”, mivel „stabilnak” tekintendő.
Függetlenül attól, hogy a hókuszpókuszoknak hitelt adunk-e, a sátánista rituálék szerint a Washington-emlékoszlop a következőt fejezi ki: dicsőség annak az istennek, amelynek 666 a száma, pentagramma a jelképe, legyőzi Jahvét, és a Vénusz (azaz Lucifer) ő maga. Ez nem jelenti, hogy a Vénuszon okvetlenül ördögök élnek, de jelzi, hogy ezt az oszlopot – és sok minden mást is – olyan emberek építették, akik ebben hisznek, és eszerint cselekednek.”
A 666-os szám a Bibliában a gonosz, más szóval a Fenevad jele vagy száma (Jelenések Könyve, 13:18).
Tánczos és a Fenevad jele (666)
Bár még decemberben is gusztustalanul személyeskedő cikkben támadott meg a Hírextra.hu című internetes újság hasábjain a Tilos Rádió újságírója a Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet című cikksorozatom miatt, a személyemet durván mocskoló kirohanásokon túl, egyetlenegy érvet sem sorakoztattak fel a cikksorozat ellen, egyetlen állításomat, bizonyítékunkat sem cáfolták meg. Hosszú nyomozásunk után sem tudtunk bizonyítékokat találni arra vonatkozóan, hogy 1998. április 1-én a 10 éve börtönben lévő Tánczos Gábor gyilkolta meg a körmendi kislányt, ellenben nem tudtuk cáfolni azt a lapunk birtokába jutott levelet, amelyben azt állították, hogy az ártatlan gyermek egy zsidó (szekta) rituális gyilkosságának áldozata lett. Mind az időpont, mind az elkövetés módszere, mind a vér hiánya ezt támasztják alá, ellenérvek, cáfolatok azóta sincsenek sehol. S, hogy miként jön ez éppen most, éppen ide?
Felkavaró esetre bukkantunk a minap. A világhálón található egy hangfelvétel (a Magyar Jelen és a Szent Korona Rádió közös honlapján is elérhetővé tesszük: www.szentkoronaradio.hu), amelyet 2007. november 29-én rögzítettek, s amelyen egy beszélgetés hallható Tánczos Gábor és az édesanyja között. Tánczos a börtönből hívta fel az édesanyját, egy nappal azután, hogy a BV bíró első fokon kimondta, hogy a fiatalember jó magaviseletének köszönhetően 2008. január 20-án szabadulhat, igaz az ügyészség példátlan módon megfellebbezte a döntést. A logikus öröm helyett azonban Tánczos Gábor sokkos állapotban, alig érthetően, zilálva beszél. Ráadásul nem is az anyanyelvén, hanem szerbül, majd a végén németül (a börtönben több nyelvet kitűnően megtanult). Hangjából, viselkedéséből a laikus számára is egyértelmű, hogy rettenetesen fél, kimondhatatlanul retteg valamitől. Lapunk délvidéki rovatvezetőjével, aki anyanyelvi szinten beszél szerbül, tucatnyi alkalommal kellett meghallgatnunk a felvételt, mire egyértelművé vált, hogy mit akar Tánczos közölni a riadt, aggódó édesanyjával. A fiatalember a sokkos állapottól alig érthetően, ám hibátlanul beszél szerbül. A hátunkon is felállt a szőr, amikor megértettük a többször ismételt mondatát: „Itt volt a szellem! A 666!”
Felhívtam Tánczos Gábor édesanyját, aki megerősítette, hogy a felvétel nem hamisítvány, s azt ő maga rögzítette, mivel az elmúlt tíz év keserű tapasztalatai miatt mindig tart magánál diktafont, és azon a napon már a telefon megcsörrenésekor rossz érzése volt, s ösztönösen bekapcsolta a hangfelvevőt. A beszélgetést aztán odaadta egy internetes nemzeti rádió oknyomozó riporterének, aki elérhetővé tette azt a világhálón. Tánczos édesanyja attól tart, hogy az „ellenségeik” tettek valamit a fiával, kérdésünkre azt is elmondta, hogy az elmúlt tíz év alatt sohasem történt ilyesmi Tánczos Gáborral, sohasem mondott ehhez hasonlóakat. Ennek tudatában különösen érdekes a dolog, hiszen ebben az esetben tíz éven keresztül át kellett vernie az összes elmeszakértőt, akik mindig azt állapították meg, hogy Tánczos nem elmebeteg, s főként nem skizofrén, hanem éppen ellenkezőleg: teljesen beszámítható, s még kicsit sem korlátozottak a szellemi képességei. S miért borult volna el az elméje éppen a számára kedvező BV döntés után? Ebben semmiféle ráció sincs, és még orvostudományilag is példátlan eset lenne. Tánczos a bírói döntés után így nyilatkozott a sajtónak: „Boldog vagyok. Nagyon bíztam a BV bíró objektív döntésében. Januárig ezt a kis időt már fél lábon is kibírom. Ha szabadulok, azt hiszem bemegyek egy igazi olasz étterembe elsőként, és eszem egy igazi jó olasz pastat” – mondta Tánczos Gábor. Teljesen logikátlan, hogy néhány órával később sokkot kapjon a félelemtől. Ezzel szemben viszont tény, hogy amennyiben Tánczos ártatlan, a valódi gyilkosoknak kizárólag egyetlen lehetőségük maradt arra, hogy Tánczos ne tudjon január 20-án kiszabadulni, ezzel valóra váltva ígéretét, miszerint első dolga a valódi gyilkos(ok) felkutatása lesz: S ez az egyetlen lehetőség, ha Tánczost őrültnek nyilvánítják. Ehhez csak azt kell elintézni, hogy Tánczosnak hallucinációi legyenek. Ezt pedig egy börtönben fogva tartott embernél rendkívül egyszerűen el lehet érni. Akár az ételébe, italába csempészett szerekkel, vagy akár injekciókkal, gyógyszerekkel, ahogy ezt tették Tánczossal a letartóztatása utáni első hónapban (arra legalábbis van bizonyíték, hogy Dormicumot adtak neki, ő pedig azt állította, hogy rendszeresen úgy ébredt, hogy tűszúrások voltak a karján). Azt, hogy valaki a Sátánt (666) lássa, persze másként is el lehet intézni, de ez már metafizikai síkra visz minket, s mindez messzire vezet. Maradjunk annyiban, hogy – mint korábban láthattuk – a zsidó gyökerű szabadkőművességtől, a sátánistáktól és a Kabbalától sem áll távol a fekete mágia.
(Lapunk továbbra is igyekszik objektíven, szkeptikusan kezelni a körmendi ügyet, kizárólag a tényekre és bizonyítékokra támaszkodva. Ennek alapján a mostani esetnek csak két magyarázata lehet: 1. Tánczos Gábor a történelemben egyedülállóan páratlan skizofrén, az ördöggel cimboráló őrült (ezt több orvosszakértő a 10 év alatt sohasem állapította meg) 2. A valódi gyilkosoknak az a céljuk, hogy őrültnek láttassák, s ezt akár hallucinogén anyagokkal, akár más eszközökkel (pl. hipnózis) tudják elérni)
A mágia a beavatottak tudása
Bár első hallásra talán hihetetlennek tűnnek a fentiek, minden egyes állítás bizonyítékokkal alátámasztott. Ilyen esetekben nem érvelnek, nem vitáznak, a háttérhatalomnak ugyanis nincs más lehetősége, mint hogy igyekszik nevetségessé tenni azt (esetleg antiszemitizmust is kiáltva), aki leleplezi őket és sötét tetteiket. Ugyanakkor ugyanez a hatalom a legkevésbé sem tartja nevetségesnek a szabadkőműves rituálékat és szimbólumokat, s magát a fekete mágiát sem. A Hermit Kiadó gondozásában 2005-ben megjelent, a szabadkőműves Eliphas Lévi által írt A Mágia története című könyv ajánlójában olvashatóak a következő mondatok:
„A mágiát már régóta azonosítják a sarlatánok tevékenységével, a beteges hallucinációkkal és bizonyos, szokatlan bűntettekkel. Másrészt, sokan megkísérlik a mágiát mint művészetet, ok nélküli hatásokat felmutatni, meghatározni. De akkor az egészséges értelemmel rendelkező tömegnek a kétségesnek tűnő mágiát abszurdnak kell elismernie. Nem az a mágia, amit az ignoránsok csinálnak. Senkinek sem kell felettük ítéletet mondani. Ez ugyanaz, mint a matematika magában véve: mert ez a természet és törvény abszolút tudása. A mágia a régi beavatottak tudása.”

(folytatjuk)
http://szentkoronaradio.com
Beküldte:
Mihályi Molnár László, Szepsi
Kárpáti HArsona főszerkesztő helyettese

Reklámok