Az idő, melyet Isten számunkra enged, drága szent szövet, melyet mindenki a maga módján hímez ki. (A. Fause) Olyan fárasztó, kimerítő fénynek lenni. Türelmesnek lenni a rohanó világban, szeretettel fordulni azok felé is, akik csak ártanak nekünk. Sokszor jó lenne már az Atyával együtt lenni, az ő dicsőségében, közelségében. Ebben a mostani világban, ahol a bűn hatalmas erővel van jelen, sokszor csak a szenvedéseket kell kiállnunk, és nem érzünk semmit Isten jelenlétéből. De Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki minket a világból, hanem, hogy őrizzen meg a gonosztól. Feladatunk van még. Nem véletlenül születtünk erre a földre, ebbe a korba s ebbe a környezetbe. Szolgálatunk, küldetésünk van még. Istennek célja, terve van a mi életünkkel. Ha sokszor már feladnánk, elhagynánk e porsátrunkat, s magunkra öltenénk végre megdicsőült testünket, akkor is maradnunk kell, hiszen az Úr Jézus maga könyörög értünk. S ha már egy ilyen közbenjárónk van az Atyánál, miért ne járnánk végig a ránk kimért utat, s miért ne teljesítenénk Isten tervét? Hiszen az ő megváltott gyermekei vagyunk. Hogyne gondoskodna rólunk a mindennapokban, és hogyne adná meg mindennap a szükséges erőt a Sátán elleni harcban? Kelj fel hát, és töltsd be küldetésed! Öltsd fel magadra Isten minden fegyverzetét, és indulj! Úr Jézus! Látod, hogy sokszor mennyire elfáradok, hogy nem látom munkám gyümölcsét, hogy sokszor feleslegesnek érzem szolgálatomat. De tudom, hogy nem hiába vagyok még itt, feladatom van még. Kérlek, mutass utat nekem, hogy meglássam helyemet, küldetésemet, és örömmel teljesítsem azt. Légy közbenjáróm az Atyánál, hogy imáim meghallgatásra találjanak. Ámen.