Székelyföldi vérengzés 1944. ősz

Szerbek magyarokat mészároltak Délvidéken

A második világháború vége felé a jugoszláv partizánok úgy foglalták vissza a Délvidéket, hogy közben közel 40 ezer ártatlan magyart mészároltak le. Ez volt Tito vérbosszúja az újvidéki hideg napokért.
A magyar holokauszt. Egyszerűen csak így lehet leírni azokat a szenvedéseket és kínhalálokat amelyeken ’44 telén a vajdasági magyarok végigmentek A II. világháború elvesztésével egy időben Délvidéken egy kíméletlen vérontás vette kezdetét. Tito partizánjai ugyanis vérbosszúra esküdtek fel és megkezdték a vajdasági magyarság tömeges kivégzését.
944. október közepétől kezdődően másfél hónapon át, tombolt a halál Bácskában, Bánátban, Baranyában és a Szerémségben. A jogtalan cselekedetek valójában jól szervezett hidegvérrel végrehajtott tömeggyilkosságok voltak. Nem spontán népi akció, nem a 42-es hidegnapok miatti bosszú, hanem jó előre kitervelt és módszeres kíméletlenséggel végrehajtott népirtás, az őslakos vajdasági magyarság lefejezése. A megmaradt halállistákon a kivégzettek nemzetiségét is feltüntették. Egész települések magyar lakosságát vitték a kivégzőhelyre. Bűntelen emberek kerültek fel ezekre a szörnyű listákra. Semmi mást nem tudtak fölhozni ellenük, minthogy magyarok voltak.

Ez egy olyan népírtás volt amiről nem szokás beszélni. A cionizmus magyar áldozatai

“Mi zsidók érzelmi alapon tartozunk a szerbeknek, akik a zsidók mellé álltak a náci időkben, míg a horvátok a zsidókat mészárolták.” Tomi Lapid

http://nol.hu/viewattachment/view/389
Csurog, Zsablya, 1944. október 23.-

A Délvidék, 1944 végétől ’45 elejéig tartó etnikai tisztogatásának, mintegy 40.000 magyar civil esett áldozatául.

Csurogon elsőként egy csoport, Makóról véletlenül ott tartózkodó leventét végeztek ki, majd nem sokkal utána azokat a munkásokat -mintegy 15 személyt-, akikkel a kivégzésüket megelőzően a sintérgödör közelében több nagy méretű gödröt kiásattak. A gödrökbe dobálták őket magukat is, később pedig a községházán kivégzetteket.

http://www.geocities.com/ihunsor/delv

Irv Weizmann new yorki rabbi 1942-ben így nyilatkozott:
“Some people call it Communism – I call it Judaism!”
(Néhányan kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom!)
http://www.hazankert.com/04dec1.html
http://holhome.stormpages.com/kiscikk

A szerb állam élén ekkor Josip-Broz Tito és főideológusa Moshe (Moise, Moses) Pijade állt.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia

Moshe Pijade: parancsnok a jugoszláv kommunista Néphadseregben. Tito fõ mészárosa, horvát keresztények százezreit végezte ki. Pijade késõbb a Jugoszláv kommunista parlament elnöke volt. A jugoszláv kommunista néphadseregben legalább tizennyolc tábornok volt zsidó. A jugoszláv kommunista párt erõteljesen támogatta a zsidó harcosok palesztinai fegyverszállításait az 1940-es években.

“[…] Őszintén megmondom, úgy éreztem, hogy a szerbek filoszemiták. Mi ezt akkoriban lépten-nyomon éreztük. A cionista mozgalom teljesen szabad volt. Én akkoriban a Betárban voltam, amely egy radikális jobboldali szervezet volt, és harccal akarta visszafoglalni Erec Jiszráelt (Nagy Izraelt). Ezt meg is mondtuk: ki akarunk vándorolni Izraelbe, és harcolni akarunk a földünkért. Semmi akadálya nem volt: a szerb hadseregtől kaptunk fegyvert, hogy gyakorlatozzunk, még segítettek is. Ugyanakkor Szlavóniában, ahol táboroztunk egyszer volt összeütközésünk a horvát ifjúsággal. Amikor megtudták, hogy zsidók vagyunk – mert természetesen mi fölhúztuk a zsidó lobogót – a horvátok kövekkel támadtak ránk és verekedések is voltak. Szabadkán voltak összetűzéseink a magyar fiatalsággal is, mert a szerbek elnyomták a magyarokat, velünk viszont toleránsak voltak. Így a magyarok úgy tekintettek ránk, mint a szerbeket pártoló kisebbségre. Amikor a magyarok bejöttek és kezdődtek a zsidótörvények, az együttműködés a szerbekkel tovább folytatódott. Mi akkor a legnagyobb egyetértésben éltünk. […]”

(Smuél Mihaeli, Szombat folyóirat, 1992/március)