A Tv2 műsorán Ezo tv címmel folyik az ezoterikus néphülyítés – és nagyüzemi lenyúlás. 475 forintos percdíjjal kapcsolják a szánalmasan naiv nagyérdeműt. Bár arra gondosan figyelnek, hogy ne legyen ideje a betelefonálóknak sokat beszélni, esetleg reagálni a „jósok” által mondottakra. A betelefonálás így is folyamatos.
A médiumok, kártyavetők és különböző hangzatos „foglalkozásokat” űzők „felvilágosítják” a telefonálót teljesen átlagos dolgokról tippszerűen – a nyolcvan éves nénikével például közlik, hogy ízületi betegségei lehetnek, a fiataloknak meg szerelmi bonyodalmai. A telefonvonalak izzanak – a számlákon pedig gyűlik a pénz.
Az ezoterikus műsor telefonos ügyfélszolgálatának munkatársai (hagyjuk a sallangokat) jobb esetben egyszerű kuruzslók. A fenti példákhoz hasonlóan süketelnek, misztikus maszlaggal körítve. Felveszik a fizetésüket, és azt a hónapot is megúszták munka nélkül.
Rosszabb esetben viszont az ezoterikus hókuszpókusz mögött (nem csak a műsorra vonatkozóan) valóban ott állhat a mágia – ne szépítsük, erről van szó. A közvetítők valahonnan kapott tudást kihasználva tévesztik meg az embereket. A fekete mágia a legsötétebb mesterkedés, de ez egyéb hasonló tevékenység sem Istentől való.
Ha valaki pedig pozitív forrásból kap tudást, ismereteket, látást, pláne nem élhet vissza azzal. Például nem kérhet pénzt a „szolgáltatásért”. Az Istentől jött tudás adomány. Ingyen vettétek, ingyen adtátok. Az Evangélium egyértelműen lefekteti, hogy a közvetítő nem élhet vissza a kapott erővel, azért ellenszolgáltatást nemhogy nem kérhet, de nem is várhat el. Nemcsak anyagiakban, de a maga számára semmiféle pluszt nem követelhet meg, semmi többet, mint ami bármely egyszerű embert megillet. A tudással áldottak közvetítők, maguknak tiszteletet, imádatot, elismerést nem követelhetnek. Ezt nemhogy Isten földi szolgálói, de még az angyalok sem tették. „Állj fel, ugyanolyan szolga vagyok, mint te!” – ez a mondat az angyalok, apostolok és egyházatyák szájából többször is és többféleképpen elhangzott, amikor térdre estek előttük, látva a hihetetlen erejű csodákat. Más részről pedig az ókereszténységben az apostoloknak és a gyülekezeti vezetőknek elő volt írva, hogy dolgozniuk kell, és abból kell megélniük, nem a csodák áruba bocsátásából. A gyülekezeti-társadalmi munkáért (szervezés, temetés, a közös gazdasági javak gyarapítása, vagyis ami egyáltalán nem kapcsolódhatott a természetfelettihez) elvileg ugyan járt pénz, mint világi munkáért, de a tanítók nagy része még ezt is visszautasította, nehogy az első keresztények valahogy összehasonlítsák őket a már akkor is közismert jósokkal, kuruzslókkal, fekete mágusokkal, szellemidézőkkel. Ennek a kérdéskörnek a másik magyarázata pedig Simonnak, a mágusnak az esetéhez kapcsolódik (egyes források szerint ő korának egyik legnagyobb mágusa volt). Simon ugyanis fizetni akart Péter apostolnak, hogy ruházza rá a Szent Lelket, és hogy azt ő maga is átadhassa, és pénzt akart ezért adni. Az apostol igen kemény fellépése azonban világossá tette, hogy az Isten ajándéka pénzen nem vásárolható meg. Ez ugyanis azt jelentené, hogy olyasmit akar adni valaki az Istennek, ami nem Istené, hanem a saját tulajdona, ami képtelenség. Ember és Isten között nem létezik semmiféle adásvétel, kereskedelem, csereügylet, mert minden az Istené, és semmi sem az emberé. Ezt kétségbevonni igen súlyos hitetlenség, azt pedig feltételezni, hogy Isten ajándékához, csodáihoz bármi is fogható ezen a világon, óriási tévedés. A romlandó, értéktelen, semmit sem érő pénzzel nem lehet megfizetni a valóban értékes csodákat; a papírfecnikből vagy fémdarabokból akkor sem lehet a legkisebb csodát sem megvenni, ha összehordva őket egy kupacba nagyobbak lennének a legmagasabb földi hegynél. Aki a hegyeket teremtette, nem teremtett volna-e ezen a világon is egy hegynyi aranyat magának, ha azt szeretné?
Isten küldöttei, lévén akár földi, akár szellemi lények, az Urat szolgálják, és imádják. Rajta kívül imádat sem jár senkinek – a szenteknek is „csupán” tisztelet. A maguknak pénzt, elismerést, engedelmességet követelő látnokok, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e valós tudással, illetve hogy az milyen eredetű, bűnösök. Méghozzá a legsúlyosabb ítélet alá esők.

Juhász Pál