Szent közömbösség

Kedveseim, bízzátok életetek minden mozzanatát a Szentháromságra! Kövessétek utasításait, és hallgassátok tanácsait! Tanítása esőként permetezze lelketeket. Most, az adventi szent időben, figyelmes szívvel hagyatkozzatok az utolsó időkről szóló próféciákra! Figyeljétek, mert minden beteljesedik, amit elődeink megjövendöltek. Imádkozzatok, hogy a Szentháromság és égi Édesanyánk szándéka szerint történjenek az események! Imádkozzatok buzgón, és ne engedjétek, hogy magával ragadjon benneteket a gonosz ellenség kísértéseivel! Kérjétek a szent közömbösség ajándékát, hogy ne tudjon kihozni benneteket a sodrotokból, hanem mindvégig megőrizzétek a szent békességet!

2011. 12. 06.            Anna Terézia 

Ajándékot készíteni a lemondások erényvirágaiból

Kedveseim, vigyázzatok, a mindennapok forgataga ne szédítsen el benneteket! Ne az ajándékok vásárlására fektessétek a hangsúlyt. Nyíljon meg egészen a lelketek, az Úrjézus szent születésnapjának eljövetelére! Inkább készítsetek ajándékot a lemondások erényvirágaiból, amit szívesebben elfogad tőletek a Szent Család. A szeretet megannyi gesztusait ajánljátok fel, és tegyétek ezt mindazok nevében is, akik képtelenek lemondani a vásárlásról, és az ajándékok hajhászásáról. Legyetek szerények minden tekintetben, hogy kedves hajlékra találjon bennetek az érkező Úrjézus. Boldogan várjátok, hogy beköltözzön egészen a szívetekbe!
2011. 12. 07.                     Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/ajandekot-kesziteni-a-lemondasok-erenyviragaibol

Mindent imává alakítani és felajánlani

Kedveseim, erőtöket vessétek latba, hogy mindent imává alakítva fel tudjatok ajánlani a Szentháromságnak! A legapróbb és a legkisebb dolog is számít. Örvendező és boldog szívvel engeszteljetek, ne kényszerből, hogy jó illatúak legyenek felajánlott áldozataitok! Minél jobban hozzászoktok és begyakoroljátok az áldozathozatal erényét, annál szabadabb és önfeláldozóbb lélekkel tudjátok meghozni áldozataitokat. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek, hiszen megkaptátok a Szentlélek ajándékait! Éljetek hát gazdagon vele! Ez legyen minden értéketek és gazdagságotok! Boldogok vagytok, amikor nem méricskéltek, csak cselekedtek. Még sok lehetőségetek adódik a jótettekre. Éljetek hát vele!
2011. 12. 10.      Anna Terézia
Engedjétek, hogy a Szentháromság szeretete rátok zúduljon
Kedveseim, használjátok fel jól az időt, és felajánlásaitok legyenek szívből jövőek! Így lesznek kedvesek a Szentháromság előtt áldozataitok. Bízzátok rá minden ügyeteket, mert neki gondja van rátok. Így merüljetek el akaratának tengerében! Engedjétek, hogy a Szentháromság szeretete rátok zúduljon, és teljesen átjárjon benneteket! Ez akkor történhet meg, ha teljesen kiszolgáltatjátok magatokat neki, és engeditek, hogy Ő irányítsa életetek pillanatait. Hárítsatok el magatoktól mindent, ami megzavarja lelketeket, és ne engedjétek, hogy háborgást okozzon bennetek! Helyette józanul gondoljátok végig, ki akarja belétek oltani az ellenállás lelkületét, és azonnal hárítsátok el magatoktól, hogy ne tudjon belétek marni! Engedjétek el, és adjátok át a Szentháromságnak, és így békében és biztonságban maradtok.

2011. 12. 12.    Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/engedjetek-hogy-a-szentharomsag-szeretete-ratok-zuduljon

Készüljtek végső eljövetelére!

Kedveseim, buzgón várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét! szeretet-gesztusaitok ne a világi dolgok felé irányuljanak, hanem mélyen befelé, lelketek középpontja felé, ahol szentélyetekben trónol királyotok. Így nagy biztonságban készülhettek végső eljövetelére. Várjátok, mert oly közel van már hozzátok! Üresítsétek ki lelketeket, és így engedjétek, hogy egészen betöltsön benneteket! Bízzatok, mert boldogan megajándékoz titeket a teljes Szentháromság örömteljes szeretetével. Hívjátok, várjátok, engedjétek, hogy felmelegítse bensőtöket!

2011. 12. 13.     Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/keszueljtek-vegs-eljoevetelere

Nyíljatok meg előtte!

Kedveseim, ugye érzitek, hogy melengeti szíveteket a Szentháromság végtelen irgalmas szeretetével? Szívetekből fakadjon fel a hála méltó éneke, mert hamarosan elérkezik megváltásotok ünnepe! Úgy nyíljatok meg előtte, ahogy eddig még sohasem tettétek! Engedjétek, hogy egészen az Ő szent szívéhez emeljen fel benneteket. Ahogyan a fizika törvényei szerint a hőre tágulnak a testek, úgy a ti felhevült szívetek kitágítja lelketeket a még több kegyelem befogadására. Fogadjátok be azok helyett is, akik elutasítják maguktól a szeretet érkezését, akik nem tudnak mit kezdeni az isteni szeretettel. Imádkozzatok, hogy elfogadják, és minél többen megnyíljanak e szeretet befogadására!

2011. 12. 14.    Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/nyiljatok-meg-eltte

Szeressétek mindazokat, akik neheztelnek rátok!
Kedveseim, szeressétek mindazokat, akik neheztelnek rátok, akik nem tudnak elfogadni titeket! Ne forduljatok el tőlük, hanem tegyetek meg mindent értük! Különösen imádkozzatok azért, hogy szívük keménysége ne építsen falakat köztetek, hanem a jót akarás szeretet-köteléke olvassza le mindazokat a kemény jégfalakat, amelyek az idők során kialakultak közöttetek. Higgyétek, a szeretet minden gátat ledönt, és felmelegíti kihűlt, fagyos lelketeket. Dolgozzatok ezen, hogy különösen közeli családtagjaitok között ne legyen senki, aki miatt neheztelne szívetek! Engedjétek, hogy meglágyítsa a Szentháromság a kemény és bűnben megátalkodott szíveket. Imádkozzatok, és lépjetek közelebb testvéreitekhez!  

2011. 12. 18.       Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/szeressetek-mindazokat-akik-neheztelnek-ratok

Várakozásotok múljon felül minden eddigit!

Kedveseim,várakozásotok múljon felül minden eddigit! Álljatok készenlétben, hogy amikor megérkezik az Üdvözítő, imádatban találjon titeket! Boruljatok le, az isteni fényesség jelenlétében, mert Megváltónk érkezik, hogy üdvösséget hozzon erre a bűnös világra. Ha felkészítitek szíveteket a Szentlélek által a legnagyobb kegyelem befogadására, magára Jézusra, akkor semmi sem hiányzik majd nektek, mert már birtokoljátok azt, aki győzött a gonosz világ felett. Most virrasszatok, és imádkozzatok a Szűzanyával együtt, és akkor bizonyára meglátjátok Jézusát, akit e világra szült a Szent Szűz.  

2011. 12. 19.             Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/varakozasotok-muljon-feluel-minden-eddigit

Imádkozzatok egymásért!
Kedveseim, készüljetek, imádkozzatok egymásért, hogy egészen megnyíljon szívetek Krisztus urunk befogadására! Imádkozzatok egyházközségeitek híveiért, és családtagjaitokért is, hogy készek legyenek befogadni szívükbe Jézus Krisztus születésének szent misztériumát! Felfoghatatlan titkok részeseivé váltok karácsony éjszakáján. Szívetek ajtaját tárjátok egészen nagyra, hogy bevonuljon hozzátok a dicsőség királya. Engedjétek, hogy újjászülessen bennetek Jézus, aki elhozza nektek az örvendező gyermeki lelkületet, és azt akarja, hogy a Szent Szűzzel és Szent Józseffel együtt töltsétek el a karácsony betlehemi éjszakáját.
2011. 12. 22.      Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/imadkozzatok-egymasert

Menjetek el a barlangistállóba! 

Kedveseim, szíveteket felkészítette a Szentháromság kegyelmeivel. Jöjjetek hát, és nyíljatok meg előtte, hogy betérjen hozzátok legszentebb Üdvözítőnk! Menjetek el ti is Máriával és Józseffel abba barlangistállóba, ahol világra szülte a Szűz Szentfiát, Jézust. Tartózkodjatok ott és imádkozzatok Máriával együtt a Mennyei Atyához, hogy amikor elérkezik a születés pillanata, titeket is átragyogjon az isteni fény, amely egészen betöltötte a jelenlevőket. Mekkora kitüntetés, hogy az angyalokkal együtt ti is részesülhettek abban a csodálatos dicsőségben, melyet a Kisded Jézus jelenlétében és Mária mellett Józseffel együtt megtapasztalhattok. Örvendjen hát a szívetek és ujjongjon a lelketek, mert elérkezett megváltásotok pillanata!
2011.12.23.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/menjetek-el-a-barlangistalloba

Hozzátok el szívetek melegét! 

Kedveseim, fejezzétek ki hódolatotokat a Megváltó Jézusnak! Boruljatok le, és imádjátok őt, mert eljött, hogy üdvösséget hozzon erre a világra! Figyeljétek, halljátok meg felsíró hangját, és legyetek készek mindenben szolgálatára! Elhozta a Földre szeretetének forró ölelését. Legyetek vele, érezzétek át a Betlehemi Kisded kiszolgáltatott helyzetét! Hozzátok el szívetek melegét, hogy felmelegedjen a jászolba fektetett kicsinyke teste! Vigasztaljátok őt azzal, hogy befogadjátok a szívetekbe, mert nagyon szomjazik lelketek szeretetére! Hozzatok elé sokakat, hogy minél több lelket részesíthessen megváltó kegyelmében!
2011.12.25.                    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/hozzatok-el-szivetek-meleget

Belénk rejtette szívének szeretettüzét 

Kedveseim, Jézus Krisztus születését ünnepelve legyetek készen őt mindenkor imádni a szívetekben! Engedjétek, hogy bennetek uralkodjék! Fedezzétek fel gyengéd szeretetét, melyet a szívetekbe rejtett! Hagyjátok, hogy felszínre hozza bennetek szívének szeretettüzét, mellyel felmelegítette bensőtöket! Adjátok tovább ezt az izzó lángot, mely ott lobog immár szívetekben! Ne rejtsétek el, tegyétek lámpatartóra, és engedjétek, hogy bevilágítson másokat is, és felmelegítsen minden hozzátok közeledő lelket! Örüljetek, és örvendjetek, mert ily közel még soha nem jött el közétek Üdvözítőnk, mint ezen a karácsonyon. Végtelen irgalmával árasztotta el a Földet, és a megnyílt lelkeket egészen betöltötte. Sok lélek imáitokra fogadta be a kegyelmeket, mert közbenjártatok értük. Továbbra is buzgón imádkozzatok, mert minden ima meghallgatásra talál!
2011.12.26.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/belenk-rejtette-szivenek-szeretettuezet

Nincs más út az örökkévalóság felé 

Kedveseim,  az Atya elhozta közénk Üdvözítő Szent Fiát, akivel megajándékozta az egész emberiséget. Mégis milyen kevesen fogadták be szívükbe az Örök Igét. Legyetek hát azon, testvéreim, hogy imáitok és áldozataitok felajánlása által, minél többen felismerjék Isten üdvözítő tervét a saját életükre. Felismerjék, és megtegyék a lépéseket az egyetlen igaz ösvényen járni, mert nincs más út az örökkévalóság felé, csak Jézus Krisztusban, az Igazban. Mert Ő az Út, az Igazság és az Élet! Senki se juthat el hozzá, csak ha előbb aláveti magát a kegyelem által az Ő irgalmas szeretetének. Engedjétek, hogy Jézus Krisztus uralkodjon szívetekben, és imádkozzatok, hogy Ő legyen a legfőbb célotok, mert nélküle minden tervetek halva született. Engedjétek élni bensőtökben szeretetének mérhetetlen folyamát! Imádkozzatok, és bízva bízzatok, mert Jézus veletek teszi minden lépéseteket, ha ti is akarjátok!
2011.12.27.                      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/nincs-mas-ut-az-oeroekkevalosag-fele

Bízzátok magatokat a Szentlélek vezetésére 

Kedveseim, bízzátok magatokat továbbra is a Szentlélek vezetésére! Mindig kérjétek ki a véleményét, mielőtt bármiféle felelősségteljes dologba fogtok! Kérjétek: „Szentlélek Isten, kérünk, mutasd meg nekünk, milyen cselekedetet vársz tőlünk, melyik az az út, amely nem sodorhat veszélybe minket! Háríts el minden akadályt, ami előttünk áll, így egyengesd útjainkat a biztonságos kikötőbe! Rád bízzuk magunkat, a te vezetésedre. Továbbra is kérünk, vezess és bátoríts minket kijelölt ösvényeinken! Te legyél a világító lámpásunk, hogy semmilyen körülmények között se tévedjünk el! Köszönjük eddigi segítségedet is, bízunk további megtartó erődben, amelyre biztonságosan ráhagyatkozhatunk. A következő évben is Te vezess minket és arra ösztönözd lelkünket, hogy soha le ne térjünk a dicsőséges útról!” Imádkozzatok és bízzatok!
2011.12.30.            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/bizzatok-magatokat-a-szentlelek-vezetesere