Életünk napi folyamatai: ébredés, munka, hazatérés, érkezés után evés, otthoni feladatok, és alvás. Ez az a taposómalom, melyet nap nap után követ az emberek 99 százaléka, legalábbis ezt kellene.
Egy normális világban mindez nem taposómalom. Az éjszakai alvás nem a nyugtatók nyugalma (a magyar lakosság jelentős százaléka használ ilyen vagy olyan nyugtatókat), a munkahely olyan hely, ahol az ember jól érzi magát. A szívesen végzett munka utáni hazatérés, a régi világban egy szertartás volt, millió apró szokással. Otthon az összejött család elköltötte a vacsorát, majd jött az otthoni közös munka. A mai ember szemével ez az egész egy idillisztikus kép, pedig nem oly rég, ez még normális volt.
Mára ez a nyugodt világ teljes mértékig kifordult magából. Az emberek sokszor már reggel fáradtan kelnek, mivel az alvás majdhogynem egy kínszenvedés. A munka egy nyűg, mivel mindenki tisztában van vele, hogy élősködnek a munkáján, így nem is végzi szívesen. Havi 80 000 forintért agyonhajtott emberek joggal mondják azt, “ott rohadjon meg ahol van”. Az emberek éppen ezért mire hazaérnek, már fáradtak, nyűgösek, a családdal türelmetlenek. Általában a családra fordítható idő 2-3 óra körül mozog napi szinten, mivel a megszokott 6 órai munkakezdés a nyugati átvett idiotizmus miatt 7-8 órára tolódott ki. Így az emberek este 5-6-ra érnek haza. Két három évtizeddel ezelőtt a TV még egy olyan szórakozási eszköz volt, mely estére (ha éppen volt olyan film) egybe rántotta a családot, közben ment a műsor kritizálása, vélemények megbeszélése. Mára minden családban annyi TV van, ahány helység. Nem nézem anyád hülye sorozatait, inkább a meccset. A számítógép, a televízió, egyre inkább szétzilálja a családokat.
Ez a teljesen beteg világ mégsem omlik össze, pedig már régen meg kellett volna történnie. Mi az, ami mégis képes működtetni ezt a hihetetlenül aljas és gyilkos világot? Az illúziók.
Milyen illúziók kísértenek nap mint nap? A munkahelyen arról álmodoznak az emberek, hogy bejön egy nagyobb munka, feljebb kerülhet a ranglétrán. Valójában egyik sem fog bekövetkezni. A rendszerváltás (módszerváltás) utáni időszakban  leosztották a lapokat. Akinek voltak kapcsolatai párt alapon, annak jól megy, akinek nem, az szenved. Elhanyagolhatóan minimális azok száma, akiknek valamilyen úton-módon befutott a később indított vállalkozása. Feljebb kerülni a ranglétrán sem lehet. Oda megvannak a volt komcsik, és a zsidók gyerekei. Nekik biztosított a jól fizető hely, a maradékon lehet marakodni. A hazatérés régi szokásai kikoptak, az emberek nagy része autóval igyekszik haza. Otthon mi várja? Mivel a házasságok több mint ötven százaléka válással végződik, valamint igen sok az elvált és egyedül élő idősebb ember, ezért nyugodtam mondhatjuk, az emberek jelentős részét a veszekedés, vagy a magány várja haza. A maradék, aki haza megy, otthon a gondok, fizetetlen számlák, a sokasodó problémák, anyagi gondok miatt befejezetlen, félbehagyott célok várják. Sokan temetkeznek az internetbe, gyorsítva ezzel a maradék kapcsolatok szétesését. Aztán jönnek a lottó illúziói, szerencsejátékok. Ha valaki vesz egy lottót, mit is vett vele? Pár nap szórakozást. Egy illúziót vásárolt meg, melyben elszórakoztatja magát mit is kezdene a sok pénzzel. Nyerni soha nem fog. Aztán jön a menjünk el egyet sétálni, nézi kirakatokat, és álmodozik, ha lesz pénzem ezt meg azt fogok venni, de soha semmi nem lesz belőle. Maximum ha jól megy, megveheti a kínai változatot. Amivel szintén vett egy illúziót. Amikor a szexújságot nézegeti, nem lát mást, mint illúziókat, olyan photoshoppal megszerkesztett álomnőket, amelyek nem is léteznek a valóságban. Szerencsétlen nők pedig ilyen álmokhoz akarnak hasonlítani, ami szintén egy illúzió. A drága autók, a luxusutak, a drága nyaralók mind-mind semmi egyéb, mint egy vékonyka kiválasztott réteg sajátja. Ez a vékonyka magát kiválasztottnak gondoló népség pedig, szellemi rabszolgaságban tartja az egész fejlett világot ezekkel az illúziókkal. 
Erre Hitler által elmondott példát lehet azonnal felhozni, mikor az angol miniszter megkérdezte tőle, mi is a nemzetiszocializmus valójában. Erre Hitler így válaszolt. Jöjjön ide az ablakhoz. Látja ott azt az autót? Na, ha egy embernek ilyen autója lehet, az a kapitalizmus. Ha az az autó mindenkié? Az a kommunizmus. De ha minden embernek van egy ilyen autója, no az a nemzetiszocializmus.
Illúziók. Egy nagyon súlyos börtön. Bezárja az agyat, és az ember nem is akar kiszabadulni onnan, mert tudja, hogy ezen kívül van a változás, ami bizonytalan jövőt hoz. Sokkal jobb ebben a langyos, emberölő illúzióvilágban lebegni a nagy semmiben. Itt legalább az illúzió megvan, és valójában semmit nem kell tenni érte. Aki pedig az illúziót adja, nos neki sem kerül ez különösebben semmibe. Ugyanis nem kell adnia semmit. A vásárlási illúziók, a számítógépes játékok, az egyre gyogyósabb filmek valójában mind-mind illúziók, melyre a való életet cserélik le az emberek. A családot, az együttlétet, a gyereknevelést. A túlvállalt hitelek sem egyebek illúziónál. Amelyben úgy gondolom, hogy van egy lakásom, ami igazából nem is az enyém, mert ott a bank keze rajta. Mit kellett a hitellel adni a cionistának? Semmit az ég világon. Pénzt? Annyit nyomtat belőle, amennyit akar, pár fillér papírba kerül csak neki. Odaadta a semmit, amit ő maga nyomtat. Egy számot a bankszámlára, az ő számítógépes rendszerébe. Illúziók. A pártok sem adnak egyebet, mint illúziót. A változás illúzióját. Mekkora hatalmas acsarkodás van minden egyes választás előtt, ahol a hatalom várományosai ölnének is azért, hogy igenis most aztán változás lesz. Ahogy megmondtuk, újra csak rosszabb lett. Immár hatszor vágták át az országot, és akivel ezt meg lehet tenni, az meg is érdemli. A jelenlegi rendszer működésének az egész alapja ez a felállás, itt egyetlen párt nem fog változtatni semmit.
Lennének alternatívák, megoldások, de ezeket már az emberek nagy része nem is tudja felfogni, annyira fertőzött az agyuk. Ezek az illúziók ugyanis semmi egyebek, mint kábítószerek. A vásárlás, a filmek, a számítógépes játékok mind az agy olyan részére hatnak, mely miatt egyre inkább kívánja. Mesterien kitalált egy rabszolgatartás. Úgy tesznek rabszolgává, hogy saját magad hajtod igába a fejed. Létezik ennél mesteribb és sátánibb?
Ebből a betegségből semmi más módon nem lehet kitörni, mint radikális módon. Saját magunkra erőszakolt szabályokkal, melyet valójában REND-nek nevezhetünk. Rendet kell tenni körülöttünk. Ha kell, a személyes múltunk egy részét is fel kell számolni vele. De e nélkül soha az életben nem lehet rendet tenni magunk körül. Egyre mélyebbre süllyed az ember ebbe a hazugságözönbe. Míg végül rámegy a család, és a családdal az egész addigi élet.
Ha nem következik be ez a radikális gondolatváltás, a magyarságról kijelenthetjük, már halott, csak még nem tudja. Az a rendszer pedig, amely visszahozza a normális kerékvágást, az MNA által képviselt szociális rendszer. Semmi egyéb nem képes kirángatni az országot a nyomorúságából. A többi csak illúzió…

Kemény Gábor