Dr. Boian Alexandrov, a Center for Nonlinear Studies at Los Alamos National Laboratory in New Mexico kutatója szerint, a terahertzes (THz) hullámok elpusztítják az emberi DNS-t. A hullámok szó szerint szétcsomagolják a kettős spirál molekulaterületeit. Most egy csapat a szakember az UT Dallas-tól a műsorszórásba tervez bevezetni a THz chip-eket és beágyazni őket a mobiltelefonok használatába, mint képalkotó rendszert a fogyasztók számára. Elsősorban, a bűnüldöző és az orvosi személyzet részére. Ez egy potenciálisan halálos technológia, ami végül megöli, vagy megbetegíti emberek millióit.

Az ellentmondásos, THz szkennerek által alkalmazott technológia a TSA, sok nemzetközi repülőtéren alkalmazásra került, de alkalmas mobiltelefonos használata is. Szakértői tanulmányok a terahertzes sugárzás által okozott riasztó eredményeket alapul véve megállapították, hogy jelentősen emeli az egészségügyi kockázatot. A közelmúltban média legnagyobb “képviselői” kihirdették, hogy az új chip, amely lehetővé teszi az adaptációt egy THz előállító berendezés formájában, szükséges és be kell ágyazni mobiltelefonokba.

Látni már a falakon keresztül a szörnyű halált?

A sajtó izgatott festette le képeivel, hogy ilyen technológiát használva a fogyasztók átláthatnak a falakon, láthatóvá téve a tárgyakat, miközben az egészségügyi szakemberek abban látják a fantáziát, hogy bele tudnak pillantani egy daganat belsejébe.

A THz hullám a mikrohullámú sáv és az infravörös elektromágneses spektrum közé esik. Azért esett erre a választás a biztonsági berendezésekben, mert behatol a ruházatba vagy olyan porózus anyagokba, mint a fa, papír és más nem vezető anyagok. Korábban a szakértők véleménye szerint ez a fajta sugárzás ártalmatlannak lett nyílvánítva.

Nem volt igazuk.

Ebből … Hogy …?

THz sugárzás széttőri, szétszagatja a DNS-molekulát Dr. Boian Alexandrov átütő tanulmánya, és a Center for Nonlinear Studies at Los Alamos National Laboratory in New Mexico fizikus csapata, felfedezték rémítő bizonyítékokat, hogy a THz sugárzásnak való kitettség befolyásolja az emberi és állati szövetek Elősorba a DNS-t károsítják. Különösen a repülőtéri szkennereken áthaladókat, és minden TSA berendezéssel dolgozó munkavállalót. A rezonancia hatásai, a THz hullámok bombázta emberi DNS kettőspriráljának sérülései zavarhatják az élet folyamatát, és magát normális DNS-replikációt is, ami a kritikus gén expressziója miatt rákot okozhat.
Hasonló véleményt fogalmazott meg David J. Brenner, a Columbia Egyetem orvosi szakértője a TSA berendezések sugárzási hatásairól.
Brenner, akinek a Columbia Center Radiológiáján, a kutatómunkája középpontjában a sugárzás hatásai a biológiai folyamatokra, az alacsony expozíciós kockázatértékelés és a rádió-izotópos kezelések áll, a legyengült immunrendszerű embereknél, például AIDS-betegeknél, lupusban szenvedőkél, vagy más immunhiányos betegségekben szenvedőknél végez vizsgálatokat. Csecsemőket, gyermekeket 5-6 éves korig, terhes nőket, vagy szoptatós rákbetegeket távol kell tartani ezektől a gépektől.

THz-vel bombázott DNS

THz biztonsági szkennerek carcinómákhoz, ismételt expozíció vagy alacsony szintű vizsgálatok sugárzása szürkehályoghoz, bőrrákhoz (beleértve a halálos melanomát) vezethet.

THz hasznosítja a CMOS chip-et. Ez a félvezető technológia, vagy másnéven CMOS-technológia jelen van, és beépített olyan eszközökbe, mint a HD TV-k, okostelefonok és a személyi számítógépek. Alkalmazása ma már nem jelent problémát.

Dr. Kenneth O, villamosmérnök professzor (University of Texas, Dallas), a projekt vezetője, kifejtette, hogy az életmentő orvosi alkalmazások megnyitnák az elektromágneses spektrum “kihasználatlan részét.
A CMOS megfizethető, és a mobiltelefonokba is beépíthető olcsón. A csapat tagjai 2012-ben, az International Solid-State Circuits Conference érdeklődői előtt, San Francisco-ban mutatták be a lekes közönségnek a Dr. O. kombinációs átalakított készüléket, amellyel átlátnak a tárgyakon. .
Mielőtt tovább haladnának a projekttel, a “jó doktor” és csapata fontolóra vehetné a kapcsolatot Dr. Boian Alexandrovval, és az ő csapatával Los Alamos-ban, összehasonlítva a jegyzeteiket. Nem lenne szégyen részükről, mivel ez egy halálos technológia, ami végül megöl, vagy megbetegíti emberek millióit szerte a világon.