Lehet, hogy a következő, zenészekről és zenéjükről szóló információk egyesek számára valószínűtlenül hangzanak és talán nehezen hihetőek, éppen ezért valamennyi részletet gondosan megvizsgáltunk, és dokumentáltunk. Minden idézetet a művészek írásaiból, rock-magazinokból, zenei szakkönyvekből vagy a rajongók által írt életrajzokból vettünk. Célunk, hogy tiszta képet adjunk, lerántsuk a leplet a pop-kultúráról és napvilágra hozzuk a felszín alatt rejlő igazságot. Így az igazság ismeretének birtokában mindenki eldöntheti, hogy milyen zenét hallgat.
Elsőként azonban szeretnék tisztázni néhány dolgot. Az alábbi írásban a modern zenéről és zenészekről lesz szó, és néhány kijelentés elég direkt vagy megdöbbentő lehet. Fontos azonban megérteni, hogy ez nem egy személyes ellenszenvet takar. Nem gyűlölöm ezeket a művészeket, nem azt próbálom kifejezni, hogy Isten gyűlölné őket, és nem is az a célom, hogy bárkiben gyűlöletet keltsek irántuk. Egyszerűen csak a modern zene világát szeretnénk alaposan megvizsgálni az Igazság szemszögéből, ahogyan azt a Biblia tükrében és Jézus személyén keresztül látjuk.
Itt egy másik problémát is fontosnak tartok megemlíteni: egyesek, akik ezeket a sorokat olvassák, nem hisznek, vagy nem akarják hinni, hogy a Biblia Isten Igéje és Jézus az emberiség megváltója, illetve nem vallják magukénak a keresztény hit alapjául szolgáló bizonyos igazságokat. Sokak számára a Biblia csak egy a sok könyv közül és a kereszténység a szentfazekak és ájtatoskodó emberek vallása, akik vacak zenét hallgatnak, bénán öltöznek, és azt gondolják, hogy a szex egy koszos dolog.
Megértem a dilemmát, mert 26 éves koromig pontosan ezt gondoltam én is. Arra kérek mindenkit, hogy ennek ellenére nyitott elmével olvassa a következő sorokat.
Végül pedig szeretném leszögezni, hogy ez nem egy cenzúráért kiáltó iromány. Nem az egyes zeneszámok vagy együttesek betiltását akarjuk, még csak azt sem szeretnénk megmondani, hogy ki milyen zenét hallgasson. Ez nem egy rockzene ellenes anyag. Ennél sokkal többre törekszünk. A cél, hogy segítsen az olvasónak megérteni a teljes képet és bepillantást nyújtani a popkultúra leple mögé.
Az első Pokol Harangjai anyag (amit ebben a posztban olvashatunk) 1989-ben (a második, már videó formájában 1999-ben) készült. Az azóta eltelt időben egyes zenészek ideje letűnt és helyüket újak váltották fel. Ugyanakkor minél több változást tapasztalunk, annál inkább látjuk, hogy az alapvető dolgok változatlanok maradnak. Arthur Brownból Alice Cooper lesz, aki pedig Rob Zombie-vá alakul, őt pedig minden bizonnyal egy újabb, még sokkolóbb zenész váltja majd. Reméljük, hogy az összképre és rockzenét fűtő lelki igazságokra összpontosítva segíthetünk az olvasóknak, hogy a két, három vagy akár tíz év múlva megjelenő zenéket éppen ilyen egyszerűen megítélhessék.
A rockzene, amelyet a történelem legbefolyásosabb, leggazdagabb és leginkább szórakozás-orientált rétege népszerűsít, jobban megváltoztatta napjaink világát, mint bármely más szociális jelenség. Jelenléte mindenre hatással van.
A rock multi milliárdos üzletté vált. A National Review nemrégiben megjelent cikkében a rockzenét „a világ leggyorsabban fejlődő iparágának” nevezte. (National Review, 1989. február 24. 28.o.) A szupersztárok évi jövedelme felülmúlja a legsikeresebb üzletemberekét és iparosokét.
A zene mindenütt ott van – a tömött sportcsarnokoktól a reklámokig, ahol a teniszcipőtől kezdve az alkoholig mindennel üzletelek. A zene mindenütt jelen van, a filmek és tv-programok háttérzenéjétől kezdve a gyógyfürdőkig. Úgy tűnik, minden ennek a ritmusára menetel.
Ami talán a rock rendkívül gyors terjedésénél is említésre méltóbb az a meggyőző erő, mellyel a világ ifjúságának szívét és tudatát formálja. Ahogyan Dr. David Elkind említi „A hajszolt gyermek” című könyvében: „A zeneipar fiatalokra gyakorolt hatását igen alábecsülik”. (The Hurried Child, Addison Wesley kiadó, 1988. 89-93 old.)
Ismét a National Review-t idézve: „A rock erőteljes befolyása napjaink leghatásosabb értékformálója. Hacsak nem vagy süket, garantált, hogy a rockzene valamilyen módon befolyásolta világnézetedet.” (National Review, 1989. február 24., 28.o.) A fiatalok öltözködési stílusából és életszemléletéből ítélve, csak kevés dolog áll ellent az üvöltő rock hatalmának.
És ezen nincs mit csodálkozni. A fiatalok ezzel ébrednek, ezzel vezetnek, tanulnak, játszanak, és ezzel alszanak el. Felmérések szerint a hetedik osztálytól a tizenkettedik osztályig az átlag tinédzser 11.000 órát hallgat rockzenét, és néz zenei videókat – több mint kétszer annyit, mint amennyit az iskolában tölt. (American Academy of Pediatrics*).
Ahogy Dr. Alan Bloom írja Az amerikai tudatzárás című bestseller könyvében: “Semmi sem annyira egyedülálló ebben a generációban, mint a zenéhez való addikció.” (The Closing of the American Mind, Dr. Alan Bloom, Simon and Schuster, 1987, 68.o.).
Noha mindenki előtt nyilvánvaló a rock káros hatása, a legtöbb ember sohasem vette a fáradságot, hogy elgondolkozzon, vajon mi megy végbe korunk zenéjében. Mitől van ekkora hatalma? Honnét ered? És hova vezet minket?

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. 2000 évvel Krisztus születése előtt például a kínai zene igen fejlett volt és az élet fontos részét képviselete. Ez felkeltette a filozófusok figyelmét. Felismerték a zenében rejlő ösztönös erőt és gondosan ügyeltek rá, hogy a zene örök értékeket hordozzon, így javítva az emberek jellemét. (The Secret Power of Music – David Tame, Destiny Books, 1984., 34.o.)
A hagyomány azt tartja, hogy Shun császár a hatalmas birodalom tartományainak egészségét úgy ellenőrizte, hogy egyszerűen meghallgatta a tartományok lakói által írt zenét. A durva és érzéki hangok a társadalom betegségét jelezték, ahol szükség volt közbenjárásra és segítségre. (The Secret Power of Music – 13,14.o.)
Két évezreddel később, a görög filozófus, Platón egyetértett Shun elgondolásával, amikor azt mondta: „Amikor a zene jellege megváltozik, az állam alapvető törvényei vele együtt változnak.” (A köztársaság, 3. könyv 401.o.)
Híres könyve, a „Törvények” következő soraiban Platón modern korszakunkról is írhatott volna: „Bolondságukban az emberek elhitették önmagukkal, hogy a zenében nincs jó vagy rossz, tehát aszerint kell megítélni, hogy hallgatása mekkora gyönyört okoz… Így a kritérium nem maga a zene, hanem az agyafúrt kuszaság és a törvénysértés szelleme.” (The Secret Power of Music – 189.o.)
Platón kortársa, Arisztotelész szerint a zenének „jellemformáló hatása van” (The Secret Power of Music, 19.o.), és azt javasolta, hogy a zene kerüljön állami szabályozás alá. A régi görögök hittek a zene gyógyító erejében. Zenészt és orvost ajánlottak annak, aki beteg volt. Hitték, hogy a zene összhangba tudja hozni a test ritmusait, ami a gyógyuláshoz vezethet.
Századunkra térve, Vlagyimir Lenin, a kommunizmus társalapítója, és a történelem legnagyobb forradalom-szakértője azt mondta: „A társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” (Maxist Minstrels – A Handbook on Communist Subversion of Music*; America Christian College Press, 1974.)
Törvények megváltoztatása, jellemformálás, a társadalom ledöntése. Általában nem ilyen kifejezéseket használunk, amikor a zenéről beszélünk. Hogy megértsük a zene hatalmas befolyását, foglalkoznunk kell a zene és az ember természetével és azzal, hogy hogyan hat a zene a testre, a tudatra és a szellemre.

BEFOLYÁS ÉS HATÁS

Tekintettel a jelen korszakunkra jellemző materialista filozófiára, meglepő, hogy nem irányul nagyobb figyelem arra, hogy a hang és a különböző zenei kompozíciók hogyan befolyásolhatják az anyagi világot. Kutatók megfigyelései szerint például az éles hangok hatására – megfelelő hangerőn és folyékony közegben – a fehérjék kicsapódnak. Vagyis, ha egy nyers tojást teszünk egy vadabb rock koncert hangszórója elé, a koncert közepe táján a megéhezett rock-fanatikusok kemény tojást ehetnek. (The Day the Music Died* – Bob Larson, Bob Larson Ministries, 1973.)
Áttérve a fehérjékről az élőlényekre, ismételt vizsgálatok megerősítették, hogy a klasszikus zene jó hatással van a növényekre. Gyorsabban növekednek és hamarabb virágoznak, mint zene nélkül. Ezzel ellentétben, a disszonáns hangok, mint például a heavy metál gátolja növekedésüket, sőt hatására el is pusztulhatnak! (The Secret Power of Music – 143.o.)
Természetesen az ember sokkal összetettebb, mint egy növény. Mégis elgondolkoztató, hogy vajon a zene milyen hatással van az emberi szervezetre. Dr. Adam Knieste, zenetörténész szerint, aki a zene emberekre gyakorolt hatását tanulmányozta: „A zene tulajdonképpen egy nagyhatású drog. Megmérgezhet, feldobhat vagy beteggé tehet anélkül, hogy tudnál róla.” (Family Weekly Magazin, 1983. január 30, 12. o. – David Chagall cikke.)
Ahogyan a matematika a tudat univerzális nyelve, a zene a szív kommunikációs eszköze, melyet a nagy zeneszerző, Robert Schumann a „lélek tökéletes kifejezőjének” nevezett. Az emberi személyiség három összetevője a tudat, az akarat és az érzelem. Ezt felismerve ébredünk rá a zene valódi hatalmára.
A tudat birodalmába lépve nyilvánvaló bizonyíték van arra nézve, hogy bizonyos fajta zenék negatív hatással vannak az ember gondolkodására és befogadóképességére. Két egymástól független egyetemen, patkányokkal végzett kísérletek szerint az állatok sokkal nehezebben találják meg a labirintusból kivezető utat, ha körülöttük rockzene bömböl. (Insight Magazine, 1987. április 27, 57.o.)
Kevesen tagadhatják, hogy érzelmi szinten a zenének hatalmas befolyása van. A zene legnagyobb vonzereje éppen abban rejlik, hogy befolyásolja az érzelmeket és a hangulatot. A legtöbb embernek azonban elkerüli a figyelmét a zene hatásának mértéke, és az a könnyedség, amellyel a tudatalattit képes manipulálni. Ahogyan Eddie Manson, Oscar-díjas zeneszerző, és az Amerikai Zeneszerzők Társaságának volt elnöke mondta: „Egyfolytában manipuláljuk az embereket… Minden zeneszerző a zenei manipuláció tehetségével vegyíti össze élményeit, és ezt a Machiavelli* erőt másokra vetíti át.” (Family Weekly, 1983. janu ár 30., 15.o.)
Az agyra térve, a zene erőteljes kódoló. Ez a pszichológiában használatos kifejezés olyasvalamit takar, ami befolyásolja életszemléletünket és gondolkodásmódunkat. Más szóval, a zene a tudatalattit befolyásolja. (The Secret Power of Music, 148-150 o.) Ezt a kijelentést az a tény is alátámasztja, hogy a hallóidegek a legdominánsabbak* az emberi érzékszervek idegei közül. (The Secret Power of Music – 136.o.)
A Stanford Egyetemen végzett kísérletek nemcsak a fizikai és a tudatalatti szint perdominanciájának létezését erősítették meg, hanem egy olyan területét is, amely talán a legegyedülállóbban emberi, és ez a transzcendens tapasztalatok területe – amit a kutatók thrill-nek (izgalmi állapotnak) neveztek. „Kutatásaik eredménye szerint a thrillhez hasonló élmények előidézésének leghatásosabb eszköze a zene.” (Physiological Psychology – 1980, 8. kötet (1), 126-129.o., Avram Goldstein)
David Tame zeneesztéta megelőzte a Stanford felfedezését, amikor könyvében így írt: „A zene a nyelvek nyelve. Bátran mondhatjuk, hogy egyetlen művészet sem hat jobban a tudatra vagy változtatja meg azt könnyebben.” (The Secret Power of Music – 151.o)
David Crosby éppen erről, a tudat befolyásolásról beszélt, amikor a Rolling Stone Magazinban azt mondta, hogy zenéje képes megváltoztatni a közönség értékrendjét, és ennek hatására el tudja őket rabolni szüleiktől. (The Rolling Stone Interviews, Arthur Baker, 1981.)
Crosby nincs egyedül. A rock egyik legnagyobb géniusza, Jimi Hendrix 1969-ben így nyilatkozott a Life Magazinnak:
„A zenén keresztül mindent jobban meg tudok magyarázni. Hipnotizálhatod és arra bírhatod őket, hogy térjenek vissza ősi természetükhöz. Ha megtalálod gyenge pontjukat, beleprédikálhatod a tudatukba, amit mondani akarsz.” (Life Magazin, 1969. október 3., 4.o.)
Eddie Manson – felismerve ezt a transzcendentális erőt – kijózanító megjegyzést tett: „A zenét mindenütt arra alkalmazzák, hogy az emberi tudatot szabályozzák. Hatása olyan, mint a kábítószeré, de annál sokkal veszélyesebb, mert senki sem veszi komolyan a zenei manipulációt.” (Family Weekly 1983. január 30. 15.o.). Különösen a fiatalok válhatnak prédájává ennek az addikciónak.

MI A ROCK, ÉS MIÉRT OLYAN RABUL EJTŐ?

Mielőtt rátérnénk, hogy a fiatalokban miért fejlődik ki a rock ritmusa iránti affinitás, meg kell ismernünk a rock természetét, és zenei konstrukcióját. A szülők, akiket ez a zene irritál, nem ismerik fel, hogy a rock hatalma fogságban tarthatja a testet és a tudatot, hallgatóját fogékonnyá téve a zene üzenetére.
Sok szülő nincs tisztában vele, hogy mi a „rock” és a „rock and roll” közötti különbség. A „rockot” a „rock and roll” rövidítésére használják, pedig kronologikusan és zeneileg is különbség van a kettő között. Bár a kettőt gyakran felcserélik, a rock and roll a korai 60-as évek zenéjére, illetve arra a mai zeneirányzatra utal, amely Little Richard, Elvis, Bill Haley, Chuck Berry, és a korai Beach Boys stílusát követi. Ezt kezdetben többnyire feketék játszották, zongorát és trombitát használva, míg a mai rock and rollt elsősorban kis létszámú fehér együttesek adják elő, főleg gitárt használva. A rock and roll egy egyszerűbb zenei irányzat és megelőzte a kemény rockot.
A „rock” elnevezés a késői hatvanas években lett divatos az újságírók körében, és a Beatlest követő zenére utal. Ez a definíció kevésbé pontos, és magában foglalhat olyan egymástól eltérő stílusú művészeket, mint Billy Joel és Eric Clapton. A rockzene általában sokkal komolyabb és lírája összetettebb, mint a rock and rollé.
A rockkal legszorosabb kapcsolatban álló hangszer az elektromos gitár. A rock koncepciójából eredendően a ritmus adja az alapvető hangzást. Bár az erősítés nélküli akusztikus gitár előfordul a rock lágyabb formáiban, az uralkodó hangszer mégis az elektromos gitár.
Minthogy a rock számos tradicionális műfajból fejlődött ki – a jazzből, a néger spirituálékból, a country and westernből és a bluesból – nincs „tipikus” hangzása. Számos stílus olvasztótégelyévé vált, melyek a könyörtelen ritmus köré épülnek.
Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. A rock lényege az ritmus. A dobosok ünnepe ez. Egy népszerű együttes dobosa a koncertek alatt oly erővel üti a dobot, hogy orvosi tanácsra bekötött kézzel kell dobolnia, hogy elkerülje a vérzést.
Minden dalt át lehet alakítani és elő lehet adni rock formában. A rock egyik jellemzője a szakadatlanul ismétlődő, ütemes sablon, melyet a lüktető ritmus hordoz. Ez a ritmusos, magával ragadó lüktetés jellemzi leginkább a rockot.
Természetesen nem a rock az egyedüli ritmusos zene. Bach, Haydn, Mozart, és más klasszikus szerzők is használtak érdekes ritmusokat csakúgy, mint magával ragadó melódiákat. A jazznek ritmikus lendülete van. A heavy metal és a hard rock azonban kemény, egyszerű, doboló ritmusra épül, amelynek pusztító hatása van. Némely rockzene a váltakozó ritmust hangsúlyozza, míg mások minden ütemre hangsúlyt fektetnek. A dobos tartja mozgásban a rockot, a szakadatlan, ismétlődő ritmussal. A hallgatót beburkolja a hang, mintegy bemerítkezik a rock elektronikus támadásának túláradó hatásába. A durva rock nem simogatja a fület, hanem döngeti a dobhártyát, mint egy tehervonat!
A szüntelenül sodró, lüktető ütemfolyam nem feltétlenül gonosz, ha azonban hosszú ideig, nagy hangerővel alkalmazzák, ellenállhatatlanul hipnotikus hatással lehet a hallgatókra a koncerteken. Mint minden, az idegérzékelő szervek elleni ismétlődő támadás, ez is bezárhatja a tudatot. Ezt a technikát alkalmazzák a keleti meditatív tanok, mint például a transzcendentális meditáció. Az eredmény a látomásokra és az üzenetekre való fokozott fogékonyság. (És megszállottság!)
Maga a tény, hogy egy bizonyos dalnak magával ragadó üteme van, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a dal egyben negatív lelki hatással is rendelkezik. Ha azonban a lüktetés elég erős és hosszantartó, a hallgató egy idő után feladhatja saját akaratát. Ez különösen igaz néhány heavy metál rock együttes esetében, akik előadásaikban ritmusukkal manipulálják a hallgatóságot. Ebben az esetben a tudat támadhatóvá és gonosz hatások prédájává válhat.
(Ez nem jelenti azt, hogy minden rockzene gonosz és démonikus. Attól függ, ki az előadó, és mi a mondanivaló. Ha a zenészek keresztények és céljuk az, hogy a zene segítségével hirdessék az Evangéliumot és Isten Igéjét, a hatás lesz és a hallgatót arra fogja motiválni, hogy jót tegyen. Ha a zenészek nem igazi keresztények, befolyásuk valószínűleg rossz lesz, kezdve a sátánisták, mint a KISS démonikus dalaitól, más együttesek értelmetlen, jelentés nélküli dalaiig, amelyek közömbösséget, letargiát és apátiát sugallnak. Ahogy Jézus mondta, „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” – Máté 7:20)

HEAVY METÁL

A heavy metál (jelentése: nehézfém) nem a periódusos rendszer egy új eleme, sőt még csak nem is az építőipar számára készült termék. A heavy metál egy zenei forma, mely a késői hatvanas években virágzott, a hetvenes évekre letűnt, de a nyolcvanas és kilencvenes években újra életre kelt.
A heavy metál egyik irányzatának rajongókit „head bangereknek” hívják arra utalva, hogy a zene által felszabadított energia és izgalom hatására a koncertek résztvevői gyakran a színpad szélébe verik a fejüket. A „heavy metál” kifejezés a zene hangzására utal, mely leginkább egy detroiti autó-összeszerelő üzem acél lemezeinek fülsiketítően csörömpölő zajára emlékeztet.
Billboard, a zeneipar szakmai magazinja így ír: „A heavy metál immunisnak bizonyult a mindent elsöprő zenei és kulturális hullámokkal szemben. 1980 óta a lemezek eladási listájának élén áll. Otthonaink padlószőnyegére öntve a bőr, ostorok, láncok és megkínzott nők véres halmazát, az MTV egyre népszerűbbé teszi a heavy metál műfaját.”
Mi is valójában a heavy metál? Ronnie James Dio szerint: „Az igazi heavy metal olyan kemény és erőszakos, hogy valósággal az őrület határára sodor.” A Motor Head vezetője így írja le zenéjük hatását: „Ha a bandánk a szomszédságodba költözne, kiégne a fű a kertedben.” Egy másik metál zenész még ennél is egyszerűbb jellemzést az: „A zene arra való, hogy kiirtsd vele a szüleidet.”
A Wrathchild énekese, Rodkie Shayes azt mondja: „Bevallom hangosak, közönségesek és még a bolondoknál is őrültebbek vagyunk, de ebben semmi rossz nincs. Amint gonosz képzeletünk kigondol valami elvetemültet, azonnal zenébe öntjük és felvesszük. Azt akarjuk, hogy zenénk hangos és visszataszító legyen.”
A heavy metál leghangosabb és legkellemetlenebb formája természetesen a koncert. Blackie Lawless, a Wasp tagja így szól ezekről a koncertekről: „A rock valójában színház, elektronikus revü. Itt bármit megtehetsz, következmények nélkül. Ebben a zónában a törvények és korlátok érvényüket vesztik. Olyan ez, mint a kontrollált anarchia. Vért köpünk és húsdarabokat dobálunk a közönségre.”
Ez a zene ellentéteket szít. Felmerült a kérdés, hogy az Egyesült Államok városainak van-e joguk betiltani egyes heavy metál együtteseket. Egyes csapatok nem tehették be a lábukat bizonyos városokba. A Judas Priest egyik koncertjén egy fiatal férfit agyonszúrtak.

LELKI DIMENZIÓ?

Az előbb említett idézetben Jimi Hendrix elmagyarázta, hogy a zene lelki dolog. A szellem birodalmára kell irányítanunk figyelmünket, mert innen ered a zene hatalma és hatása.
Még maga a „zene” vagy „muzsika” szó is erre a lelki dimenzióra utal. A szó gyökere, a „múzsa” azon lények neve, akiket az ógörögök a művészetek ihletőinek tartottak.
Ma nem csak a görögök érzik úgy, hogy a művészeket lelki erők ihletik. Joni Mitchellről, a folk-jazzművészről a Time Magazin a következőket mondta: „Joni Mitchell legerősebb kreatív impulzusa szokatlan módon jut el hozzá. Mélyen hisz egy férfi múzsában, akit Artnak hívnak. Ez a múzsa kölcsönzi neki annak a birodalomnak a kulcsát, amit Joni egyszerűen ‘Az Alkotás Szentélyének’ nevez.” (Time Magazine, 1974. december 16., 39.o.)
Peter Rowan avantgárd zenész ugyanezt a leírást adta, amikor a Washington Times-nak adott interjújában így fogalmazott: „Hiszem, hogy a zene önmagába véve lelki erő. Az ihlet, amit érzek szent dolog. Nincs rá szó, hogy leírjam.” (Washington Times, 1986. március 7.)
Ezt a felfogást még meghökkentőbb szemszögből világítja meg John McLaughlin, gitáros: „Egyik éjszaka, amikor játszottunk, hirtelen egy szellem költözött belém. Tovább pengettem a gitárt, de már nem én voltam, aki játszott.” (Circus Magazine, 1972 április, 38.o.)
Ez a felfogás tükröződik az AC/DC gitárosa, Angus Young szavaiban is: „Valaki más kormányoz. Én csak az utas vagyok. Meg vagyok szállva, amikor a színpadra lépek. ” (Hit Parader, 1985.)
Hogy jobban felfoghassuk az ember és a zene közötti lelki viszony természetét és mélységét, először meg kell értenünk valamit a lélekvilág alapvető realitásairól.
1. Az igazi valóság lelki jellegű. A Szentírás egyik alapvető üzenete, hogy az általunk ismert tér-idő-anyagi világ eredete egy örök, lelki birodalom, amelynek megértése vagy ismerete meghaladja fizikai képességeinket. János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy „Isten Lélek”, (János 4:24a) – egy kimondhatatlanul bölcs, szerető és mindenható Szellem, a Teremtő. Övé az a realitás, mely túlhalad minden máson.
2. Az ember szellemi lény. Bár testben élünk, és mindannyian saját lélekkel rendelkezünk, elsősorban szellemi lények vagyunk. 1.Mózes 1:27 beszámol az ember eredetéről: „Teremté tehát az Isten az embert az Ő k épére.” Más szóval, Szellem szellemet nemzett. Isten leheletétől, amely életet adott nekünk, képe kitörölhetetlenül bevésődött szívünkbe. Mindannyian szellemek vagyunk. Mint szellemekre, nagy hatással vannak ránk azok az alapelvek és személyiségek, melyek a lélekvilágot uralják, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Mint Isten leszármazottjainak, életünk elsődleges célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. János 17:3-ban Jézus azt mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” A fentiekben idézett bibliai verset tovább vezetve: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4:24b) Az imádás itt nem valamiféle száraz, vallásos gyakorlatot jelent, hanem azt a természetes érzelmi reakciót, amit akkor érzünk, amikor megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Biblikusan és tudományosan, nincs jobb mód erre, mint a zene segítségével belemerülni a lélek dimenzióiba, majd a zene által kifejezni ezt a megtapasztalást. Ahogyan a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, Johann Sebastian Bach mondta; „Minden zene célja Isten dicsőítése és az emberi szellem felüdítése kell, hogy legyen.”
A bűn az emberiség bukását idézte elő, így az ember elkülönült Istentől. A Szentírásban Isten Igéje újra és újra visszhangozza: „Amely lélek vétkezik, annak meg kell halni.” (Ezékiel 18:4)
Az a halál, amelyről itt szó van különböző módokon nyilvánulhat meg, elsősorban azonban lelki értelemben értendő, mivel a bűn által elkülönültünk az élet Istenétől. Zátonyra futottunk és alá vagyunk vetve önzésünk és vágyaink kényének, már nem vagyunk többé Isten Királyságának állampolgárai, hanem „e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint járunk, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Efézusbeliek 2:2) Reménytelen helyzetünk feloldásaként Isten Megváltót küldött, – saját Fiát – aki megfizeti bűneink árát, elpusztítja a “levegőbeli fejedelmet”, és visszavezeti Királyságába az emberiséget. (Lásd János 3:16; Zsidók 2:14)

REJTETT HATALOM? – A SÁTÁN?

A sötétség birodalma valóság. Ez minden Isten elleni lázadás szellemi forrása.
Ezen ördögi birodalom ura a „levegőbeli fejedelem”, ismertebb nevén Sátán, vagy Ördög. „E [bukott] világ fejedelmének” (2.Korinthusbeliekhez 4:4) hívják, és gonosz szellemek hordái állnak parancsnoksága alatt. A jelen bukott világ uralkodójaként szembeszegül Isten minden erőfeszítésének, mellyel megváltaná az emberiséget. A csatamező elsősorban az emberi tudat. Sátán a legkülönbözőbb eszközök alkalmazásával próbálja tudatunkat hazugságokkal elárasztani, meggyőzni arról, hogy a fekete fehér és a gonosz jó, megkísérli igazolni a bűnt és elhitetni velünk, hogy nincs szükségünk Megváltóra. Megpróbálja eltorzítani Istenről alkotott képünket, és eltörölni vagy bagatellizálni az önmagáról kialakult véleményt, meggyőzve minket arról, hogy nem is létezik, vagy ha létezik is nem több mint egy rajzfilmfigura piros pizsamában. Leegyszerűsítve: „megvakítja a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliomának világosságát, aki az Isten képe.” (2.Korinthusbeliekhez 4:4)
Az emberi szívre kiterjesztett hatalmának gyakorlására leghatásosabb eszközül a zene bizonyult. Figyelemre méltó, hogy a Szentírás és a vallásos hagyományok egyaránt azt sugalmazzák, hogy a zene egészen magától értetődő a Sátán számára. Lehetséges ugyanis, hogy bukása előtt, a Mennyországban az ő gondjaira volt bízva a zene. (Lásd Ésaiás 14:11; Ezékiel 28:13-15)
Természetesen a gonosz minden zenei stílust meg tud rontani. Sok részlet, amit tanulmányunkban vizsgáltunk, egyéb zenei műfajokban is megtalálható. Figyelmünket azért irányítottuk éppen a rockra, mert más műfajokhoz viszonyítva népszerűsége rendkívül nagy. Rendkívül figyelemreméltó az a mód is, ahogyan helyet adott a gonosznak. Kezdetben alattomosan, majd egyre fokozódó nyíltsággal hajtotta a rock a rajongókat a zene ritmikus uralma alá, és napjainkra Sátán csalásának leghatásosabb fegyverévé vált.
Szerencsére, Sátán túljátszása olyan zajt eredményezett, hogy az objektív megfigyelő éppen e vad megnyilvánulás segítségével tudja leleplezni az Ördög jelenlétét és céljait.
Végezetül, mielőtt a rockzenén kimutatnánk Sátán ujjlenyomatait, lényeges tudni, hogy a Biblia szerint Sátán át tudja változtatni magát a világosság angyalává. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Más szóval képes megjelenni gyönyörű, akár Krisztushoz hasonló formában is. Ne hagyd, hogy átverjen! Sátán hatalmát nem csak Hitlereken és Charls Mansonokon át nyilvánítja ki. Kedvenc gitárosodat, egy csinos táncdalénekesnőt, vagy akár téged is használhat! Bárki, aki ellenáll Isten akaratának, termékeny táptalajt biztosít a hazugság magjainak.
Sátán Jézus születéséig igen nagy hatalommal rendelkezett az emberiség felett. Azonban Jézus tövisektől sebzett homloka, és átdöfött teste tökéletes véráldozatot biztosított bűneink bocsánatára. Azok felett, akik hisznek Jézus megváltó erejében és értünk végrehajtott áldozatában, Sátán elvesztette egykori hatalmát. Nem csoda, hogy Sátánt ez gyűlölettel tölti el. Felfedezhető-e ez a gyűlölet a rockzenében? Sajnos igen.

JÉZUS A TÁMADÁSOK KÖZÉPPONTJÁBAN

Jézus sokkal inkább a gúny tárgyává vált a rockzenében, mint bárki más. Életének és szolgálatának szinte minden epizódját gúnyolták, és kritizálták.
A Jefferson Airplane dala, a „Jézus fia” tele van ilyen káromlással – azt sugallva többek között, hogy Jézus az okkultba is belekeveredett.
Hasonló otromba tiszteletlenség jellemezte John Lennon életét és művészetét is. Egyik életrajzírója arról számol be, hogy a Beatles éveiben, Németországban nagypénteken – az Úr keresztre feszítésének napján – Lennon néhány apácát választott mocskolódásának célpontjául. Ahogy az apácák elhagyva a rendházat a templomba indultak, „megdöbbenve látták, hogy az utca túloldalán egy életnagyságú Jézus képmás lóg az erkélyről, melyet John készített és akasztott ki. Amíg a nővérek csodálkozva szemlélték a szentségtörő látványt, John vízzel teli Durex kondomokkal kezdte dobálni őket.” Azután rájuk vizelt hangosan énekelve: „Esőcseppek a Mennyből”. (John Lennon élete, Albert Goldmann, William Morrow and Company, Inc., 1988, 20.o.)
„Isten” című dalában Lennon nem csak Krisztus iránti közömbösségének ad hangot, hanem Isten Fiát odáig alacsonyítja, hogy John F. Kennedy-vel, Bob Dylan-nal, a hindu mantrákkal és a Beatlessel hasonlítja össze. Ezek a példák egyértelművé teszik, hogy a John Lennontól származó hírhedt idézet – „A kereszténység hamarosan letűnik. Köddé válik és szertefoszlik. Mi (a Beatles) népszerűbbek vagyunk Jézusnál.” – sokkal többet jelentett valamiféle természetellenes Beatles-imádat kitörésnél. Lennon vágya az volt, hogy eltörölje Jézust, mint Messiást és a kereszténységet, mint vallást.
Ez a fajta nyilvánvaló szentségtörés nem egyedülálló. Együttesek tucatjai énekelnek nyíltan a gonoszról olyan formában, amelyet nemrégiben az okkult könyvesboltokon kívül sehol nem lehetett megtalálni. Egyesek számára ez egyfajta pénzcsinálás. A lázadás jól eladható és a legkeményebb rock számára mi lehet lázadóbb, mint Krisztus gyalázása és Isten káromlása?
A punk művész Lydia Lunch az utóbbi évtizedben több együttessel lépett fel – többek között a Teenage Jesus and the Jerks-el (jelentése: a kamasz Jézus és a seggfejek). Dalaik között szerepel a „Töviskorona” és a fülhasogató „Én vagyok az Úr Jézus” című szám is. Ezek legtöbbjét visszafelé vették fel.
A rock világában sárba tiporják az Úr szeretetben telt életének legfontosabb epizódjait, mint például az utolsó vacsorát. Halála előtti utolsó étkezésekor Jézus a tanítványainak adta a kenyeret és a bort, mellyel egy új szövetséget pecsételt meg, a szeretet és a megbocsátás ígéretét. A kenyér megtört testét és a bor kiontott vérét szimbolizálta – a rettenetes árat, amit hamarosan fizetnie kellett az emberiség megváltásáért. Mindebben semmi vicces nem volt. Graceland az utolsó vacsorát „Az első uzsonnára” keresztelte át és azt sugallta, hogy a menü egy prostituáltat is magában foglalt. Az MDC albuma, a „Millions of Damn Christians” (jelentése: sok millió átkozott keresztény) egyebek között kigúnyolja Krisztus vérét, kapcsolatba hozva egy jól ismert sörreklámmal.
A Zsidókhoz 9:22 szerint „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.” Az a vér, amiről itt szó van, Isten Bárányának vére. Az ő vére nélkül bűneink örök falként választanak el Istentől. A vér gúnyolása annyit jelent, hogy visszautasítjuk az egyetlen pokolból való menekülési lehetőséget. Ezért képezi a sátánizmus alapvető részét az Úr vérének megszentségtelenítése a rituálék és szertartások során.
Krisztus áldozatának más részleteit is kigúnyolták. Az okkult kedvelt módszere a szent dolgok megszentségtelenítésére, hogy a szentet a profánnal vegyíti össze. Sok együttes énekel olyan dalokat, amelyek nem csak Isten káromlóak, hanem nyíltan gúnyolják, és befeketítik Jézust és Istent, miközben magasztalják a Sátánt, „e világ istenét”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4)

EGYETEMESSÉG

Egy másik módszer, amivel Jézust támadják az, hogy egy kalap alá veszik más vallási vezetőkkel. Ez az eretnekség, amit „egyetemességnek” hívnak, az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált, különösen a New Age vallás elterjedése óta.
Az Earth, Wind and Fire* albuma különböző vallási szimbólumokat mutat be – a kereszténységet hinduizmussal, buddhizmussal és okkultizmussal keverve. Az album címe: „All in all” (mindent egybevetve). Más szóval, az egyes vallások azonosak egymással, vagyis Istenhez sok út vezet.
E zenei eretnekség legjobb példája az ex-Beatles, George Harrison albuma, a „Valahol Angliában”: „Krisztusnak, Vishnunak, Buddhának, Jehovának, vagy Urunknak hívnak Téged. Te vagy Gonindam, Bismillah, Mindenek Teremtője.”
Harrison is csatlakozott azon rock művészek társaságához, akik eltérő módokon, de ugyanazt a filozófiát vallják. Mivel a rock ipar kedvelt lelki gyakorlata a keleti, a New Age, és az okkult vallást helyezi előtérbe, biztosak lehetünk benne, hogy a világias rockzene Jézust mindig az univerzalizmus sápatag, százfejű Krisztusaként írja le.
A probléma csak az, hogy bármilyen szépen hangzik is a kijelentés, miszerint minden vallás Istenhez vezet, Jézus ennek épp az ellenkezőjét mondta. Tulajdonképpen minden vallás megpróbál jogot formálni Jézusra és felírni őt a maga lelki-szupersztár listájára, mi azonban megcáfolhatatlan bizonyítékkal rendelkezünk arra nézve, hogy maga Jézus utasította vissza annak lehetőségét, hogy Rajta kívül egyéb út is vezetne Istenhez. Ahogyan János 14:6-ban mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Máshol arra figyelmeztetett, hogy az utolsó időkben az emberek nem fogadják majd el egyedülállóságát: „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak,… hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.” (Márk 13:22)
Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha az univerzalizmus igaz, akkor Jézus nemcsak, hogy hazug, mert démoni és hamis tanokat hirdetett, hanem a legbutább ember, aki valaha is élt e földön, mert önként alávetette magát az elképzelhető leggyötrelmesebb, és legszégyenletesebb halálnak – minden ok nélkül!
Más szóval, ha létezik más út is Istenhez, Jézusnak nem kellett volna meghalnia értünk.
C.S. Lewis, filozófus és író kijelentése tehát logikai szempontból is igaz: „Jézus vagy holdkóros hazudozó volt, vagy Maga az Úr.” (Mere Christianity, The Macmillan Company, 1952, C.S. Lewis, 41.o.).
Élete, halála és feltámadása mindenki számára, aki az igazságot keresi, minden kétség nélkül bizonyítja, hogy az utóbbi igaz – Jézus az Úr, Isten egyetlen Messiása. Ezért próbálja a Sátán oly hevesen meggyőzni az embereket ennek ellenkezőjéről.

KERESZTÉNY SZIMBOLIZMUS A ROCKZENÉBEN

A kereszt a keresztény hit középponti szimbóluma. Jézus keresztre feszítése és azt követő feltámadása nélkül (ami egyébként a történelem egyik bizonyított ténye) hitünk, Pál apostol szavaival élve „hiábavaló, és még bűneinkben vagyunk” (1.Korinthusbeliekhez 15:17)
A sátáni vallás ki nem állhatja a keresztet. Sátán jövőbeli bukásának és megaláztatásának eme szimbólumát a sátánizmus megveti és minden létező módon lealacsonyítja. A „levegő fejedelme” két módon próbál befolyást gyakorolni az emberekre. A kettő közül a körmönfontabb és mindezidáig leggyakoribb mód, hogy megvonja tőle a neki járó tiszteletet, a keresztet éppen azokkal a bűnökkel hozva kapcsolatba, amelyek miatt Jézust keresztre feszítették. Ez a fajta szentségtörés egyértelműen uralkodó a rock világában. A kereszt a sztárok legnépszerűbb ékszere. Úgy látszik, minél romlottabb a művész, annál több és nagyobb keresztet aggat magára.
A művészek elképesztő gyakorisággal személyesítik meg a keresztre feszített Krisztust. A kereszt olyan gyakori kellék, hogy azt hihetnénk a rockzene keresztény iparág – míg fel nem tárjuk a művészek szándékát, mondanivalóját és életstílusát.
A szentírás alapos bepillantást enged ebbe a megszállott keresztgúnyolásba és tisztánlátást biztosít, hogy objektíven diagnosztizálhassuk az egyén lelkiállapotát. – „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek…” (1.Korinthusbeliekhez 1:18a) Más szóval, aki gúnyolja a keresztet, nyilvánvalóan halott lelkileg. A halál ura, Sátán ihleti a gúnyolódókat attól az őrült vágytól hajtva, hogy megrontsa az emberiség Istenről és az igazságról alkotott képét. Erre válaszként a fenti vers így folytatódik: „…de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje” (1.Korinthusbeliekhez 1:18b)
Egy másik módszer, amivel a pokol a keresztre támad, a nyílt megszentségtelenítés, ami a sátánizmussal és annak gyakorlataival hozható kapcsolatba. A pusztításban megnyilvánuló megszentségtelenítés, és a démoni képek és szimbólumok a sátánizmus bevett ceremóniái. A Johny Rotten tervezte trikót, melyen egy feje tetejére állított kereszten Jézus függött, alatta a felirattal „Pusztíts” Mick Jagger viselte a Rolling Stones 1981-es körútján.
Az egyház, mint Krisztus földi képviselője, és azok a dolgok, amelyeket képvisel, a sátáni vallás számára iszonyatosak. Ezt példázza az egyik rock együttes dala “Jó keresztény csak a halott keresztény lehet”.
Ha már a halott keresztény szóba került, a Christian Death (Keresztény halál) együttes „Lépcsők” című dalában az egyházat azon dolgok listájára helyezte, amelyeket meg kell szentségteleníteni. Daluk szövege: „Isten városa nem létezik. Átkozott legyen Isten neve.”

GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET

Az élet néha valóban zavaros lehet a különböző vallási irányzatokat és nézőpontokat figyelembe véve, melyek figyelmünkért versengenek. Sokszor nehéz felismerni mi a jó és mi a rossz. Ahogyan a Szentírásból korábban megtudtuk, Sátán a világosság angyalának álruháját öltheti fel. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Hogyan mondhatjuk meg bármiről is tehát, hogy Istentől van-e, vagy Sátántól?
Nos, az egyik módszer az, amit mi is tettünk. Összevetettük a Szentírással, Isten Igéjével. Az ítélőképesség ezen mércéjével mérve nyilvánvaló, hogy valami igencsak nincs rendjén korunk rockzenéjében.
Egy másik nagyon hatásos módszer az, ha megvizsgáljuk az adott zene gyümölcseit, az általa sugallt tetteket és életfelfogást. Jézus azt mondta, hogy a hamis prófétákat az igazaktól úgy különböztethetjük meg, ha összehasonlítjuk eredményeiket. (Máté 7:15-20) Egy példabeszédben a fákról szól – a jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem.
Nos, néha, amikor a fák és a növények növekednek, nehéz őket megkülönböztetni egymástól. Létezik például két növény, amelyek fiatalon nagyon hasonlítanak egymáshoz. Az egyik az áfonya, a másik pedig a lantán cserje nevű növény. Nem sok különbözteti meg őket egymástól, amíg fel nem nőnek. Az egyik gyümölcse finom és tápláló, a másiké mérgező. Gyümölcseik alapján határozottan meg lehet őket különböztetni.
Krisztus példabeszédében azt mondta, hogy a mérgező növényeket kivágják és tűzre vetik. Egy korábbi versben is ezekről a növényekről beszélt, amikor azt mondta, hogy a fejsze a fák gyökerére vettetett és tűzbe vetették azokat. „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik.” (Máté 3:10)
A gyökér számunkra láthatatlan. Bizonyos értelemben egy másik birodalom területén van. Azonban épp ez a láthatatlan gyökér határozza meg, hogy milyen lesz a fa és annak gyümölcse.
Ez a példabeszéd az életről szól, pontosabban az örökkévalóságról és az ítéletről, mely ránk vár. A Szentírás szerint Isten Lelkének láthatatlan gyökeréből sarjadó gyümölcsök a szeretet, az öröm, a békesség, a jóság és a mértékletesség. (Galátziabeliekhez 5:22) Ezzel szemben a sátáni gyökér és az emberiség bukott természete hajlamos az ellenkező gyümölcsöket teremni – haragot és félelmet a szeretet helyett, szorongást a béke helyett, őrült vágyakat az önkontroll helyett. (Lásd Galátziabeliekhez 5:19) Vizsgáljuk meg a rockot, mint a sátáni vallás legalapvetőbb gyümölcsét. János 10:10-ben Jézus azt mondja, hogy Sátán egyik elsődleges célja, „hogy lopjon, öljön és pusztítson”.

ERŐSZAK

Az ösztönös emberi önzés társulva a sátáni ideológia magjaival, elkerülhetetlenül erőszakhoz és halálhoz vezet.
Az erőszak kezdettől fogva a rock videók sajátossága. A National Coalition on Television Violence [NCTV – Országos Koalíció a Televíziós Erőszak Ellen] 900 rock video tanulmányozása után kiadott beszámolójából kiderül, hogy 46 százalékuk erőszakot, vagy erőszakra való felbujtást tartalmazott. A videók 13 százalékában szadista erőszak szerepelt, amelyben a támadó örömét lelte az erőszakban. Az NCTV átlag 17.9 erőszakos tettet számlált óránként. Felmérések szerit a videók 22 százaléka tartalmaz emberi lényeken elkövetett erőszakot. A szövetség beszámolója szerint 1963 óta az erőszakos dalszövegek száma 115 százalékkal emelkedett, és szadista erőszak sokkal gyakrabban jelentkezik az MTV-ben, mint más csatornákon. Még a rock iparban dolgozók is aggodalmukat fejezték ki. Egy lemezlovas szerint: „A dologban az a legijesztőbb, hogy ezek a srácok életük legfogékonyabb időszakát élik. Nem szeretném, ha gyermekeim a szexről, az erőszakról és a nőkről a zenei videókból alakítanák ki nézeteiket.”
A zene, a borítók, a színpadi fellépések és a rock iparral kapcsolatban állók életének fő témája mégis az erőszak.
Bár legtöbb esetben a szándék a sokkolás és a figyelemfelkeltés, hogy az együttes minél több albumot adhasson el, a zeneipar szervezete mögött olyan erők rejlenek, melyek számára a halállal való megszállottság nem tréfa.
Nagyon sok rock zenész erre keserves tapasztalatok árán, és néha túlkésőn ébred rá. Függetlenül attól, hogy saját hányadékukba fulladtak-e bele vagy szívrohamot kaptak a fürdőszobában, korai és gyakran szörnyű haláluk nemcsak a Halál Fejedelmét leplezi le, hanem azt is, hogy milyen iszonyú bánásmódban részesülnek áldozatai.
Az erőszak és a halál szelleme nemcsak a zenészekre hat. A rock korában 10.000%-al nőtt az erőszakos bűncselekmények száma! A koncert-erőszak járványos méreteket öltött, és ez Cincinnatiban, a Who koncertjén kulminált, ahol 11 embert tiportak halálra, amikor a tömeg az ajtókhoz tolongott. Már a reakció is, amit a zene a hallgatókból kivált – ordítva rázzák az öklüket, vagy az agresszió fékezhetetlen kitörésében egymásnak rohannak, amit „slam dancing” (csapódó tánc) hívnak – bizonyságot tesz a színfalak mögött munkálkodó erőkről.
A sátáni befolyás valósága mégis a bizarr gyilkosságok, a rituális erőszak és az öncsonkítás iszonyú világában válik nyilvánvalóvá. Az utóbbi évtizedekben a legvérfagyasztóbb és legerőszakosabb bűntetteknek lehettünk tanúi. Ezeket az értelmetlen tetteket az elkövetők természetellenes rock imádata és az a tény kapcsolja össze, hogy maguk a tettek kísértetiesen hasonlítanak a múltbeli sátáni rituálékhoz.
Különösen fontos megemlítenünk azt az érdekes tényt, hogy az értelmetlen, erőszakos tettek, melyeket számos zenész a színpadon mutat be, nemcsak korszakunkra jellemzőek. A Szentírás emlékeztet arra az időre, amikor Illés, Isten prófétája versenyre hívta ki Sátán prófétáit. A Királyok első könyvének 18. fejezete leírja, hogy mit tettek az ördögimádók, hogy kivívják istenük jóindulatát: „És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük.” (1.Királyok 18:28)
Ezek a varázslók tudatosan vettek részt a démoni szertartásokban. A modern rock rajongók legtöbbje, nincs tudatában annak, hogy viselkedése tulajdonképpen azonos a sátánizmus múltbeli formájával. Ne feledjük azonban, hogy a lélek birodalma magasabb rendű valóságot képvisel. Mindnyájan azon birodalom Urának hatalma alatt állunk, amelyhez tartozunk. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Áttérve a komolyabb erőszakos tettekre, az utolsó évtizedben az öncsonkítás fokozatosan gyilkossággá és emberáldozatok bemutatásává fajult. Következzen néhány példa arról a növekvő tendenciát mutató jelenségről, mely számos igazságügyi szakember szerint járvánnyá fajulhat:
1985. április 12-én egy 14 éves heavy metál rajongó három embert ölt meg. Az Iron Maden őrült, aki az okkultizmusba keveredett, mellkasára véste a 666 szimbólumot. A fiú azt állította, hogy Eddinek, az Iron Maden figurájának hatása alatt követte el a gyilkosságokat. (The Toronto Sun, 1985. november 1.)
*
Az elvetemült kaliforniai tömeggyilkos, Richard Ramirez, az „éjszakai lopakodó”, olyan együttesek hatására került kapcsolatba az okkulttal és hajtott végre rituális gyilkosságokat, mint az AC/DC . Egyik osztálytársa elmondta, hogy kedvenc daluk „Az éjszakai portyázó” volt, ami úgy látszik nagy hatással volt Ramirezre.
*
1987-ben fogták el a tömeggyilkos, okkultista és nyilvánvalóan kannibál Gery Heidniket. A Times Magazine arról számolt be, hogy Heidnik philadelphiai házából, ahol a bűncselekményeket elkövette, éjjel-nappal heavy metal zene üvöltött. (Time, 1987. április 6., 34.o.)
Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ha heavy metal zenét hallgatsz, az ördög előbb-utóbb rá fog venni, hogy megölj valakit. Ezeknek az embereknek más problémáik is voltak a rockzenéhez való természetellenes kötődésükön kívül. Ne feledjük, hogy a Sátán, aki maga is örökkévaló szellem, az örökkévalóságra koncentrál. Elsődleges célja az, hogy magával vigyen a pokolba. Ha arra is rá tud venni, hogy ölj, annál jobb. A lényeg azonban az, hogy távol tartson attól, aki meg tud szabadítani a pokolból és elhitesse veled, hogy Jézus követése ostoba és értelmetlen dolog. Azt sugallja, hogy a valódi életet a szórakozásban találod meg és abban, hogy azt teszel, amihez kedved van. Melyik művészet hirdeti nagyobb igyekezettel ezt az üzenetet, mint a rockzene?
Egyesek azt mondhatják: „Ugyan, ez csak móka, nem kell komolyan venni.” Nos, ez a hozzáállás teljesen figyelmen kívül hagyja az emberi természetet és a zene hatalmát. Ahogy Ken Wooden riporter monda az ABC 20/20 műsorában: „Miért költünk milliókat reklámokra? Mert az emberek reagálnak, válaszolnak rájuk. Ez a fajta zene egy hirdetési forma. Láttam srácokat, akik válaszoltak a hirdetésekre. Láttam őket halottan feküdni a márványasztalon.” (Richmond Times Dispatch)
Mások a rock zenészek jogait védik azzal érvelve, hogy az érzések kifejezése és közrejuttatása mindenkinek szuverén joga, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár. Mona Charen újságíró azt írja: „Amikor a 2 Live Crew (egy népszerű rap együttes) nyíltan a nők széttrancsírozásáról és vérző testük szemléléséről énekel, vezetőink a cenzúra miatt aggódnak ahelyett, hogy elgondolkoznának rajta, vajon mivé lettünk, hogy ilyesmit ‘szórakozásnak’ tartunk. Amikor valamit művészetnek hívunk, azt felmagasztaljuk, megtisztítjuk, tulajdonképpen istenítjük. Elismerjük, hogy nem szükséges megfelelnie a morális mércének. A művészetnek következményei vannak. Nem véletlen, hogy az a társadalom, amely az American Psycho-t olvassa, a Guns N’Roses-t hallgatja és Andrew Dice Clay-en (egy közönséges komikus) nevet, ugyanaz a társadalom, amely nem tudja a nemi erőszakot kiszorítani a diákszállókból, és amelyben a gyerekek golyóálló mellényben járnak iskolába.”

ÖNGYILKOSSÁG

Egy másik mód, ahogyan az emberek a zenébe rejtett „hirdetésekre” válaszolnak, az öngyilkosság. Nyugaton, a fiatalok halálának okait tartalmazó listán ez foglalja el a második helyet. Felmérések kimutatták, hogy a mai megromlott, Krisztus nélküli társadalmunkban minden hetedik tinédzser öngyilkosságot kísérel meg! Természetesen, más tényezők is hozzájárulnak ehhez a tragédiához, a vezető szerepet azonban a rockzene tölti be.
Az öngyilkosság talán a leghatékonyabb sátáni fortély, mert az elsődleges emberi ösztönt – az önfenntartás ösztönét – iktatta ki. Hogy ezt megtehesse, előbb néhány alapvető igazságot kell elpusztítania, és hazugságokkal helyettesítenie.
A legalapvetőbb igazság az, hogy az élet célja több mint puszta lét. Az élet célja az, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Azt már korábban is láttuk, hogy a rock vagy semmibe veszi, vagy nevetségessé teszi ezt az igazságot. Ennek az igazságnak a helyébe azt a sátáni hazugságot helyezi, miszerint az élet alapvetően értelmetlen, és a létnek egyedül a gyönyörök élvezete ad értelmet. Nemigen találunk olyan világi rock énekest, aki nem emel kalapot ez előtt a démoni filozófia előtt. A legtöbben azonban térdet hajtanak neki és imádják azt.
Érdemes megfigyelni, hogy a Szentírás hogyan jellemzi a végső idők hitehagyott generációját: „Mert lesznek az emberek magukat szeretők, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” (2.Timótheus 3:2-4)
Az öngyilkossághoz vezető következő lépés az, hogy az emberi szenvedést megfosztják bármiféle értelemtől és céltól. A szenvedés nincs többé kapcsolatban Isten irántunk való szeretetével és törődésével. Az az igazság pusztul itt el, miszerint a szenvedés vagy egy lelki betegség tünete, amely Istenhez vezethet valakit, vagy egy átmeneti megpróbáltatás, amit Isten azért enged meg, hogy tökéletesítse az emberi jellemet. Tény azonban, hogy az élet mindenki számára tele van megpróbáltatásokkal. Az érettség és jellembeli nagyság az ezek feletti győzelmekből fakad. Ezzel szemben Sátán tana az, hogy az élet értelmét gyönyörökben találjuk. A gyönyörök hiányát tehát mindenáron el kell kerülnünk. Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, a logikus kiút az öngyilkosság.
A ma generációjának lelke annyira legyengült, hogy egy abszolút jelentéktelen esemény – mint például egy rossz osztályzat, szerelmi bánat, vagy az élet realitásai – hatására kiváltott fájdalom is öngyilkossághoz vezethet. Mint ahogyan Dr. Mark Rosenberg mondta az American Society of Suicidology (Amerikai Öngyilkosságtudományi Társaság) 1988-as kongresszusán: „Úgy hittük, hogy a tinédzserkori öngyilkosságokat a depresszió kezelésével lehet megelőzni. Ezeknél a gyerekeknél azonban nem ez a megoldás. Ezek az áldozatok nem depressziósak, hanem igen megfontolatlanok és képzeletük hajtja őket.” (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988 P.M.R.C.)
Vajon mi az eredete ezeknek a fantáziáknak? Térjünk ismét vissza a rockzenéhez.
Lehet e véletlen, hogy az öngyilkosok nagy része a rock megszállottja volt? Ezek az áldozatok a tett elkövetése alatt, vagy azt megelőzően gyakran halálról és öngyilkosságról szóló dalokat hallgattak. Egy riportban ezt olvashatjuk: „Az áldozat főbe lőtte magát, miközben ördögi zenét hallgatott.” (Readers Digest, 1988 július, 3.o.)