A három gyanúsított hónapok óta tartotta rettegésben az 59 éves sértettet, akit kiraboltak és több alkalommal megvertek.
A Pannonhalmi Rendőrőrsön október 24-én délelőtt tett feljelentést a sértett arról, hogy pázmándfalui otthonában kirabolták. A középkorú férfi ismerte támadóját, de róla rövid idő alatt kiderült hogy nem ő, hanem testvére, a 26 éves J. Tibor követte el a bűncselekményt.
Slagba húzott lánccal verték össze

Pár ezer forintért egy slagba húzott lánccal verte agyba-főbe a férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A pannonhalmi nyomozók három órán belül elfogták a gyanusítottat.
A rendőri vizsgálat megállapított, hogy J. Tibor korábban már próbált áldozatától pénzt kölcsönkérni. A férfi nem adott neki, ezért besurrant a házába és több százezer forintot vitt el.
Éjjel támadtak rá, késsel fenyegették

A brutálisan helybenhagyott sértettnek nem ez volt az első „találkozása” a pázmándfalui testvérpárral. 2013. nyarán, otthonában támadtak rá, mikor a férfi már aludt. Lefogták a védtelen öreget, lábát egy szíjjal próbálták összekötözni. Megverték, majd a kenyérvágó kést a nyakához fogva követelték tőle otthon tartott készpénzt.
Házát teljesen felforgatták, ahol egy-két ezer forintot találtak, mellette mobiltelefonokat és egy nagydarab szalonnát is elvittek tőle. A sértett félelmében nem mert feljelentést tenni kifosztói ellen.
A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a 26 éves J. Tibornak a 23 éves J. Arnold és a 24 éves répszeszemerei E. István segédkezett az idős férfi kirablásában. J. Arnoldot 2013. november 20-án, E. Istvánt november 27-én fogták el a pannonhalmi nyomozók.
A három gyanúsított a rendőrségen részletes, beismerő vallomást tett. Ellenük felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett és súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Pannonhalmi Rendőrőrs.
J. Tibor és J. Arnold előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság elrendelte, E. István előzetes letartóztatásáról 2013. november 29-én döntött a bíróság.
(hir24)