Az Anonymous nevű hackercsoport feltörte több ukrán kormánypolitikus levelezését, – a nyilvánosságra hozott levélváltások pedig alátámasztják, hogy a krími tatárok felfegyverzése folyamatban van.
A célpontok közt voltak Klicsko pártja valamint az ukrán cionfasiszták levelezései is. Az ukrajnai Anonymous nyilvánosságra hozott egy levelezést, amely Andrej Tarasenko (a Jobboldali Szektor koordinátora) és a krími tatárok fő képviseleti szerve, a Mejlis közt zajlott le. A levelezésben részt vevő másik személy kiléte nem egyértelmű, de feltehetően Omer Kirimli, a Mejlis elnökhelyettese.
A levelezésben a tatár vezető jelezte, hogy “minden a terv szerint halad”, “készen állnak a játék második felvonására”. “Igen, vannak még kéréseink. Több játékszer kellene, vadászfelszerelésre, sisakokra lenne szükségünk. Szódásüvegekre, valamint üzemanyagra. Emellett mégtöbb gázmaszk, elsősegélykészlet sem ártana.”
A krími tatár vezető fegyvereket kért, valamint információkat fegyverraktárak elhelyezkedésére vonatkozóan Kercs, Feodoszia, Szimferopol, Szevasztopol és Jalta térségében. A válaszlevélben pedig Tarasenko biztosította arról, hogy a megfelelő fizetséget is megkapják, valamint – ha sikerrel járnak – jóval többet is.
Az Anonymous által nyilvánosságra hozott levél január 28. keltezésű. Ami azt jelenti, hogy a krími tatárok felfegyverzésének megszervezése már akkor folyamatban volt, amikor Kijevben még elő sem kerültek a fegyverek. Mindez jól mutatja, hogy az Ukrajnában zajló összes “békés tüntetésként” kezdődő felkelés egyetlen nagy, nyugatról irányított felforgató művelet, amit a nyugat szervez, biztosítja az ellátását és hatalmas összegeket helyeztek kilátásba kisebbségi veztőknek sikeres felkelés esetére.
Az Anonymous saját bevallása szerint NATO hivatalok levelezéseit is feltörte, valamint Ukrajnában működő amerikai tisztek kódolt üzeneteit fogta el, amit egyelőre fenyegetésként közöltek, majd a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.


http://www.hidfo.net/2014/02/28/anonymous-megkezdodott-krimi-tatarok-felfegyverzese


Gyorshír: a szevasztopoli kormányzó még mindig Janukovicsot ismeri el államfőnek


Szergej Aksenov a krími parlament nevében nyilatkozott, és kifejtette, hogy “…az ország törvényes elnöke továbbra is Viktor Janukovics, szemben minden híreszteléssel, mivel nem tett lemondó nyilatkozatot. Minden olyan megállapodás semmis, amit az ő beleegyezése és kézjele nélkül kötöttek és kötnek az Unióval, vagy bárkivel. Reméljük továbbá, hogy Oroszország ebben a nehéz helyzetben segítő kezet fog nyújtani nekünk… [a Krímnek]“.
Aksenov megemlítette, hogy az új ukrán hatalom nem legitim, és a Krím-félszigeten a Krími Legfelsőbb Tanács gyakorolja a hatalmat, mint az autonóm köztársaság választott hatalmi szerve.

Hídfő.net | Gyorshír: a szevasztopoli kormányzó még mindig Janukovicsot ismeri el államfőnekSzergej Aksenov