Norvégia olaj- és energiaügyi minisztere, Tord Lien bejelentette, hogy országa nem tudja pótolni Európa kieső gázkészleteit, ha Oroszország leállítja a gáztranzitot Ukrajnán át. Norvégia rövid távon képes lenne ugyan növelni a gáztermelést, de nem jelentősen, vagyis Brüsszel B-terve a Moszkva elleni kereskedelmi háború idejére már most kudarcot vallott.
Tord Lien a Handelsblatt német újságnak adott interjújában utalt arra, hogy az Európai Uniónak más megoldást kell keresnie, ne Norvégiára várjanak a gázválság megoldásának ügyében. A miniszter az Egyesült Államoktól és afrikai forrásokból történő gázvásárlást ajánlotta alternatívának. Mint Lien elmondta; “ha az árak méltányosak, megfelelő a kínálat”.
Nem kell részleteznünk: ezek a “méltányos árak” a fogyasztók számára a korábbi gázszámlák sokszorosára növekedését jelenthetik. Az Európai Unió feladná a – Kelet-Európa számára különösképp – biztos gázforrást, és az elérhető távolságban lévő, elérhető áron vehető gáz helyett a Föld túlsó feléről hozatna jóval drágább földgázt. Politikai szembenállások és érdekkülönbségek miatt áldoznák fel a biztos üzleti kapcsolatokat és az olcsóbb erőforrást.
Messzebbről hoznák és drágább lenne – pedig közel van és megfizethető
Ki lenne hajlandó átutazni az Atlanti-óceánon, drágábban megvenni valamit csak azért, mert a szomszéd boltban az eladóval rossz viszonyban van? Ehhez hasonlatos Brüsszel törekvése az orosz földgáz kiváltására. A problémát csak bonyolítja, hogy ez a rossz viszony nem az európai népek és az orosz nép rossz viszonya. Nem az európaiak, és nem mi magyarok vagyunk rosszban az oroszokkal, hanem a “politikai elit” szűk közösségének van gazdasági érdekellentéte az orosz üzleti körökkel. Emiatt fizetnénk mi magyarok többet a gázért?
Sigmar Gabriel, Németország gazdasági és energiaügyi minisztere szintén kinyilvánította, hogy Európa számára nincs más alternatíva, mint az orosz gáz. Egyszerűen azért, mert a magasabb költségeket a fogyasztók nem tudnák megfizetni, és az állami költségvetések számára is megterhelést jelentene a többletköltség. Ez a válságban és szétesőben lévő eurozóna számára nem megengedhető.
A nyugati üzleti körök egyszerűen azért akarják eladni az amerikai földgázt Európában, mert az Egyesült Államok gazdasága recesszióban van, és a saját földgáz-forrásaik ránk kényszerítésével akarnak többlet bevételhez jutni. Emiatt gerjesztik Európában az orosz-ellenességet is: egy oroszellenes Európa az USA számára újabb energetikai felvásárló piacot jelentene.


http://www.hidfo.net/2014/03/31/amiert-amerikai-foldgazt-kellene-vennunk