Hirtelen erősen megnövekedett az érdeklődés az aranykalászos gazdatanfolyamok iránt, az ok pedig egyszerű: ilyen végzettséggel már földművesnek számít az ember, vagyis az új földforgalmi törvény értelmében vásárolhat földet. A tanfolyam ára 120-300 ezer forint közt mozog, a “nebulók” közt sajtóhírek szerint rengeteg orvos és ügyvéd található.
Földet csak “földműves” vehet – ELVILEG!
Egyre nagyobb érdeklődés övezi az aranykalászos gazdatanfolyamokat az országban. “A korábbi szabályozás szerint termőföldet belföldi természetes személyek vehettek, tehát a magyar állampolgárok alanyi jogon vásárlásra jogosultak voltak, a földforgalmi törvény viszont a továbbiakban csak földműveseknek teszi lehetővé a földvételeket. Földművesnek pedig az minősülhet, akinek mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettsége van, hacsak nem folytat legalább három éve agrártermelést vagy legalább 25 százalékban nem tulajdonosa valamely mezőgazdasági termelőszervezetnek (társas vállalkozásnak)” – olvasható az Agrárszektor cikkében.
A törvényhez kiadott tavaly decemberi végrehajtási rendelet képzettség szerint sorolja fel, hogy ki számít földművesnek – a képzettségek közt pedig szerepel az aranykalászos gazdatanfolyam is, amely a többi más gazdálkodói képzéshez viszonyítja sokkal gyorsabban ad megfelelő végzettséget. Akinek már van valamiféle mezőgazdasági tapasztalata, akár három hónap alatt is aranykalászos gazda lehet, de aki a nulláról indul, az is elvégezheti a képzést fél év alatt. Az ajánlott óraszám 480-500 óra közt mozog, egy tanfolyam ára vizsgával együtt átlagosan 250 ezer forint körül lehet.
“Ráadásul az aranykalászossá gazdák utólag akár az egész tanfolyamköltséget visszakaphatják uniós támogatásokból, ha olyan cégnél tanulnak, amelynek megvan a megfelelő szerződése az uniós kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH)” – olvasható a cikkben.
Kiskapu lehet a képzés
Az Agrárszektor által megkérdezett tanfolyamszervezők egyre több más szakirányú végzettséggel feltűnő jelentkezőről számoltak be. “Nem agrárdiplomás jelentkezők persze korábban is voltak, de ők általában azért kívántak aranykalászos tanfolyamot végezni, mert valamilyen módon gazdálkodni akartak. Most viszont változott a helyzet, mert többen a más irányú végzettségűek közül is pénzügyi befektetőként, a földvásárlási esély újbóli megszerzése miatt szeretnének aranykalászos gazdává válni” – olvasható a cikkben.
A portál szerint ezt a folyamatot a szigorított földforgalmi törvény indította be, aminek egyik kijátszási formája lehet az aranykalászos gazdaképzés elvégzése. Ezzel ugyanis a befektetői csoportok is a földpiac közelében maradhatnak, és újfajta zsebszerződések jöhetnek létre, ahol a megfelelő végzettséggel bíró személyeket bíznak meg olyanok, akik amúgy nem számítanak földművesnek.
A delmagyar.hu cikke szerint vannak olyan képzési központok, akik úgy hirdetik magukat, hogy akár “menet közben” is bekapcsolódhatnak a jelentkezők egy-egy tanfolyamra. A cikkben megszólaltatott agrárszakértő is elismerte, hogy megnövekedett az érdeklődés az aranykalászos gazdaképzés iránt, de szerinte emögött az is állhat, hogy “korábbi őstermelők, akik az elmúlt 3 évről nem tudtak a betétlapjukon folyamatos árbevételt produkálni, szintén beiratkoznak egy ilyen tanfolyamra.”Na ez a terelés illetve a kisebbik része a gazdatársadalomnak, a másik igazi nagy gond – a fent említettek mellett – a kialakuló pályázati megélhetési-újgazda…élősködő, aki az önprofiton túl igazi időtálló értéket nem termel Magyarországnak!

Várhegyi Kálmán